Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

FOLYÓIRATSZEMLE 195 sürgették. Az angol kormány mégsem tudta magát rászánni a csatlakozás kimondására. 1918 tavaszán különleges külügyminisztériumi bizottságot hoztak létre (Phillimore Bizottság), hogy ez vizsgálja meg a békeszövetség létrehozásának lehetőségeit, de a bizottság jelentése még mindig inkább a csatlakozással felmerülő problémákat ecseteigette, semmint a belépés előnyeit. A közvélemény ugyanakkor egyre növekvő nyomást gyakorolt a kormányra, hogy adja fel vonakodását. 1918 nyara végül mégis enélkül telt el. Közben nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikaiak a béke tartósításának feltételeit Wilson 14 pontja alapján képzelik el, ami megintcsak hátráltatta az angolok kedvező állásfoglalását, mert annak több pontját, különösen a tengerek szabadságára vonatkozót, sérelmesnek találták. Angliában novemberben választásokat tartottak, amelyek nemcsak Lloyd George koalíciójának hoztak biztos győzelmet, hanem alapvetően meghatározták a békekötés brit stratégiáját is. A dél-afrikai eredetű Smuts tábornok, akire a béketárgyaláson elfoglalandó álláspont kidolgozását bízták, a franciák javaslataival szemben az amerikaiakkal való együttműködést pártolta, s ennek előmozdítására elfogadta a Wilson-féle népszövetségi eszményt is. December közepén Lord Robert Cecil külügyi államtitkárhelyettes dolgozott ki memorandumot a szövetség felállításának gyakorlati kivitelezésére, s e tervezetet az angolok csekély módosítással a párizsi békekonferencia elé is terjesztették. (Cecil évenkénti miniszterelnöki és külügyminiszteri találkozót stb. javasolt.) A külügyminisztérium és az admiralitás azonban továbbra is elutasították a csatlakozás gondolatát. Megintcsak Smuts volt az, aki a hadügy kifogásainak cáfolatában a legtöbb igyekezetet kifejtette. A parlamentben ugyanakkor a konzervatívok karolták fel ezeket a kifogásokat, s - hosszas vita után - a parlament végül csak olyan szövetséghez engedélyezte a csatlakozást, amelyben a tagországok megőrizhetik teljes szuverenitásukat. Ezt követően utazott 1919 január elején Párizsba Cecil és Smuts, hogy Wilsonnal tárgyaljanak. Az angol megbízottak és az amerikai elnök között nagy volt az egyetértés, s ez később sem bomlott meg, mert Lloyd George - aki személy szerint nem kívánt beavatkozni a tárgyalásokba - rájuk bízta a szövetségről folyó további megbeszéléseket is. Ennek folyamát egyébként esetenként éppen az angol miniszterelnök beavatkozása lassította meg, amikor nem volt hajlandó jóváhagyni a delegátusok (Cecil és Smuts) valamely lépését. Lloyd George különösen a wilsoni tervezet egyik kulcsfontosságú tételét, az agresszió elleni kollektív fellépés kötelezettségét támadta. A menetközben felmerült akadályok elhárításának nehézségei miatt került csak 1920 februárjában sor a Népszövetség hivatalos megalakítására. (The American Historical Review, 1974. úpr. 419-444. L) B. J. T.A. KOVALJOVA: A KOMINTERN ÉS NAGY-BRITANNIA KOMMUNISTA PÁRTJA POLITIKAI IRÁNYVONALÁNAK KIDOLGOZÁSA AZ ANGOL KOMMUNISTÁK ÁLTAL 1920-1929-BEN A szerző bevezetőjében hangsúlyozza, hogy az utóbbi években a Kommunista Internacionálé története iránt megnövekedett a marxizmus ideológiai ellenfeleinek érdeklődése. Ezek közé tartoznak azok a kérdések, amelyek a Komintern és az egyes kommunista pártok kapcsolatait érintik. Kovaljova ebben a tanulmányában a Kominternnek azt az ideológiai és politikai segítségét vizsgálja, amelyet Nagy-Britannia Kommunista Pártjának nyújtott a 20-as években. Az angol kommunista mozgalom kialakulásának és fejlődésének rövid vizsgálata során a szerző megállapítja, hogy a kommunista párt létrejöttekor az angol kommunisták befolyása a tömegek körében igen gyenge volt, magában a pártban is küzdelem folyt a szektáns és opportunista elhajlások ellen. Ennek során hangsúlyozza Kovaljova, hogy a párt eszmei és szervezeti megerősödésében Lenin és a Komintern meghatározó szerepet játszott. Az 1921 áprilisi bányászsztrájk vereségét követően augusztusban összült a Komintern Végrehajtó Bizottságának ülése, amelyen a proletariátus dezorganizáltságának felszámolását a tömegkapcsolatok szélesítésének szükségességével hozta szoros összefüggésbe.