Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
192 FOLYÓIRATSZEMLE érkező élőállat-szállítmányok karanténba kerültek, amelynek költségeit a román exportőrökre hárították. A román kereskedők ezért többnyire minél hamarabb igyekeztek megszabadulni állataiktól, akár áron alul is. A magyar kereskedők az ily módon olcsó áron vett állatokat magas profittal adták tovább a bécsi vagy a németországi kereskedőknek. Részletesen foglalkozik a tanulmány a vámháború mindkét országra gyakorolt belpolitikai hatásával is. Amint közeledett a román-osztrák-magyar kereskedelmi egyezmény 1885-ös lejárata, úgy fokozódott körülötte a politikai hullámverés. Budapesten, kevés kivételtől eltekintve, a politikai körök és maga Andrássy Gyula is, az egyezményt károsnak tartotta Magyarország és főleg Erdély gazdaságára. Ausztriában viszont az érdekelt körök az egyezmény meghosszabbítása mellett foglaltak állást, mert nagy előnyöket biztosított az osztrák iparcikkek exportjának. Romániában a közvélemény az egyezmény meghosszabbítása ellen volt: a kormány intézkedéseit szorgalmazta a román kisipari mesterségek és az ipar védelmére. Az egyezmény meghosszabbításának legnagyobb ellenzője Mihail Kogalniceanu volt. Az egyezmény érvényességének utolsó évében a két szerződő fél külügyminisztériuma között több jegyzékváltásra került sor. Román részről az volt a cél, hogy az osztrák-magyar fél nyissa meg újra a határokat. Ezért a román kormány 1885 elejétől kezdve kísérleteket tett a kereskedelmi kapcsolatok megjavítására a Monarchiával. Az első jegyzékváltások nem hoztak semmilyen eredményt. A román fél ekkor arra figyelmeztetett, hogy a következmény a román-osztrák-magyar politikai kapcsolatok megromlása lehet. Erre mindössze annyi történt, hogy a sertésimport tilalmát részlegesen feloldották, s az állatorvosi igazolás mellett néhány helyen megindult az átvétel, a szarvasmarha import azonban továbbra is szünetelt. A román külügyminisztérium továbbra is az egyezmény felmondásával fenyegetőzött. A Monarchiában az egész ügynek nem tulajdonítottak olyan fontosságot mint Romániában. A közös ügyek minisztériuma csak 1886 januárjában foglalkozott behatóbban a vámegyezmény kérdésével. Az osztrák-magyar fél a kereskedelmi kérdést egyrészt általános gazdasági kapcsolatok ügyévé kívánta szélesíteni, s tárgyalni kívánt pl. a hajózás, a vasút kérdéseiről is, másrészt rendezni kívánta a konzuli jogok, bíráskodás stb. gyakorlásának ügyeit, amelynek gyökerei a török Portával elfogadtatott békeszerződésekhez, az ún. kapitulációkhoz nyúltak vissza Romániában is, hiszen annakidején a román fejedelemségek a porta vazallusai voltak. A román fél a „kapitulációk" ügyéről hallani sem akart; magát a kifejezést is, amelyet egyébként immár a konzuli jogokra vonatkoztatott értelemben használták, erősen bántónak érezte. Az új román külügyminiszter, Ion Cimpineanu, az osztrák-magyar követségnek adott válaszában komplex gazdasági kérdésekről való tárgyalást ajánlott. Ugyanakkor nehezményezte, hogy az osztrák-magyar fél halogatja a kereskedelmi egyezményről szóló tárgyalások megkezdését. 1886 márciusában a vita arról folyt, hol legyenek a tárgyalások. A Monarchia részéről a legtöbbet Mayr gróf, a bukaresti követ foglalkozott az üggyel. Végül is abban állapodtak meg, hogy Bécsben kezdik a tárgyalásokat, majd Bukarestben folytatják. A bécsi tárgyalásokon, amelyeken román részről az új külügyminiszter Pherekyde, és Grigore I. Chica vett részt, a Monarchia küldöttségét Szőgyényi gróf külügyminiszterhelyettes vezette. Az osztrák-magyar fél javasolta, hogy állítsanak fel az állatorvosokból álló bizottságot, amely megvizsgálná a romániai állategészségügyet. A román fél ezt elutasította, illetve az állatorvosokat csak mint magánembereket fogadta volna. A tárgyalások második fordulóján Bukarestben, lényegében a legnagyobb kedvezmény elvéről folyt a vita, amelynek az osztrák fél érvényt kívánt volna szerezni a kereskedelmi egyezményben. A román fél az osztrák-magyar árucikkek egy részér; volt csak hajlandó alkalmazni a legnagyobb kedvezmény elvét, és vámcsökkentést kért az osztrák- jgyar féltől. 1886. május 12-én a tárgyalások megszakadt,-.. A tulajdonképpeni vámháború csak ezután kezdődött. A Monarchia az 1882-es vámtörvény III. cikkelye alapján 30%-os többletvámot vetett ki a Romániából behozott árukra, így a gabonafélékre, állatokra, nyersbőrökre, vajra, húsra, húskészítményekre, gyapjúra, kenderre, lenre. A rendelkezések egy másik része lehetetlenné tette a román átmenő kereskedelmet is. Válaszul a román kormány
