Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
FOLYÓIRATSZEMLE 191 üzletemberek, földbirtokosok stb. Az adminisztrációból átkerült személyek jelentó'ségét fokozza, hogy arányuk egyre nó'tt, 15%-ról csaknem 50%-ra. A prefektusokat (elenyésző' kisebbség kivételével) nem születésük helyén nevezték ki. Akadt köztük külföldi is (12%, de olyan időben, mikor Napóleon idegen területeket is Franciaországhoz csatolt), ezzel szemben a prefektusok 2/3-a születési helyétől nem túl messze kapott megbízatást (tehát ahhoz nagyjából hasonló jellegű környezetben). Átlagéletkoruk 43-48 év (bár huszonévesek is akadtak közöttük), s ez nem nőtt az évek során. (Legmagasabb 1808-10 között volt, azután egyenesen csökkent!) Végül a szerző azzal az elképzeléssel száll szembe, hogy a testület munkája hanyatlott volna. A történetírásban általában elterjedt nézetet kialakítói legfeljebb részlet-eredményekkel igazolták (1-2 forradalmár távozása s helyettesítése nemesekkel), s ezekből próbáltak általánosítani. Pedig más részletfeldolgozások (más területek vagy prefektusok történetét tárgyalva) nem tudnak erről az állítólagós hanyatlásról. S ha a prefektusok munkáját hivatali tapasztalatukkal próbáljuk mérni, ez az állítás nem is állhatja meg helyét, hiszen Napóleon uralma végén egyre több volt hivatalnok dolgozott e területen. Nem nőtt ezekben az években a prefektusok fluktuációja sem, de az állásukból elkerültek egyrésze amúgyis felfelé, magasabb pozícióba került. S végül: az 1810/14 között a testületbe bekerült új prefektusok olyan iskolázottsággal, előképzettséggel rendelkeztek, amely felülmúlta nemcsak a megelőző rövid napóleoni időszakot, hanem a 19. század későbbi időszakát is. Az érvek tehát nem a testület értékbeli hanyatlását, hanem éppen javulását látszanak mutatni. A tanulmány értékét csak fokozza az alkalmazott kvalitatív módszer. A szerző hihetetlen szorgalommal gyűjtötte össze a prefektusok személyi adatait, hogy minden egyes állítását számokkal igazolhassa. Ugyanakkor persze cikke a módszer korlátaira is utal: a prefektusok származás szerinti, elkülönítése úgy látszik kevés arra, hogy annak alapján döntsünk a napóleoni rendszer alapvető tartalmáról. (The American Historical Review. 1974. október, 1089-1118. I.) B. J. GEORGHE NICOLAE CAZAN: A ROMÁN-OSZTRÁK-MAGYAR GAZDASÁGI KAPCSOLATOK FEJLŐDÉSE (1878-1886) A tanulmány tulajdonképpeni témája a román-osztrák-magyar vámháború, illetve annak előzményei. A Románia és a Monarchia között 1875-ben megkötött kereskedelmi egyezmény egyike volt azon eseményeknek, amelyeket a függetlenné vált Románia sorra kötött meg a fejlettebb európai államokkal. Egyike s egyúttal modellje is volt ezeknek a kereskedelmi egyezményeknek, - a szerző szerint elsősorban azért, mert a Monarchiának voltak a legrégibb hagyományai és a legerősebb pozíciói a Romániával folytatott kereskedelemben. Ez a modellül szolgáló, kölcsönös előnyöket ígérő kereskedelmi egyezmény, mint később kiderült, valójában csak a Monarchia számára volt előnyös. Az egyoldalú előnyök okát a szerző abban látja, hogy Románia iparilag fejletlenebb volt, mint a Monarchia; így ez az egyezmény nem segítette elő, hanem inkább hátráltatta a román gazdaság fejlődését. Főképpen azzal, hogy az osztrák-magyar ipar egyeduralomra tett szert a román piacon. De ezt a hátrányos helyzetet sem érezte volna meg annyira a román gazdaság, ha a Monarchia betartotta volna az egyezményben vállalt kötelezettségeit, -vélekedik a szerző. 1878-tól kezdve a három legfontosabb román termék importját erősen csökkentette az osztrák-magyar fél: a marhavészre való hivatkozással a minimálisra csökkentették előbb az élő marha, a sertés és végül a gabona importját Romániából, illetve felemelték ezek behozatali vámját. A szerző szerint a román területen több helyen kitört marha- és sertésvész nem volt általános. A tanulmány azt igyekszik bizonyítani, hogy a szórványos állatjárványok csupán ürügyül szolgáltak a magyar birtokosoknak a romániai állat- és terménybehozatal versenyének teljes kikapcsolására. A vámháborúnak a román gazdaságra gyakorolt hatásával kapcsolatban figyelembeveendő, hogy a román állatexport 90%-a ebben az időben a Monarchiába irányult. A Romániából Magyarországra
