Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
198 FOLYÓIRATSZEMLE munkásokat tették felelőssé. (A valóságban a középkori város szociális körülményei a manufaktúrák hatása nélkül is kedvezőbbek voltak bármely járvány terjedésére, mint a falvaké.) A városi közvélemény felkapta a kitelepítés gondolatát. így végül amikor a város hatóságai Katalint értesítették a felkelésről, a cárnő is az üzemek kitelepítése mellett döntött. Az üzemek tulajdonosai, a vállalkozók természetesen tiltakoztak a rendelkezés ellen, hivatkoztak azokra a veszteségekre, amelyeket a járvány következtében máris elszenvedtek, s úgy vélték, hogy a kisvárosokban nem tudnák üzemeltetni gyáraikat. A vállalatokat fejlődésükben valóban legalább egy évtizedre visszavetette a pestis, munkásaik közül sok pusztult el. A járvány elmúltával ugyan a kormánypolitikában érvényben maradt a kis kézművesműhelyek elsődleges támogatása, s Katalin is az új kisműhelyek létrehozását tekintette fő feladatának, végül mégis lemondott a nagyüzemek kitelepíttetéséről. Későbbi intézkedései sohasem hivatkoznak 1771-i kitelepítő rendelkezésére. (The American Historical Review 1974. jun. 637-6 71.) Β. J. EDWARD A. V/HITCOMB: NAPÓLEON PREFEKTUSAI A történettudomány mind a mai napig nem tárta fel kellőképpen Napóleon prefektusainak szerepét, holott a testület létrehozása egyike a császár legnagyobb jelentőségű adminisztratív eredményeinek. Hatása tartósnak bizonyult: a prefektusok 15 évig uralták az országot (1800-1814), felszámolták a forradalom eredményeit s megteremtették a modern Franciaország helyi adminisztrációját. Ennek ellenére még a nagy összefoglaló művek is csak néhány sort vagy bekezdést szentelnek nekik. A néhány meglévő prefektus-életrajz félrevezető, nem alkalmas az általánosításra. Pedig ilyen általánosítás is van, pl. a testület 1808/10 utáni hanyatlásáról. A szerző valójában erősen kérdésesnek tartja, hogyan lehet ilyen kevés adattal a prefektusi munka minőségét meghatározni. Jelen cikkében pedig, azon túl, hogy a testület összetételével kívánt foglalkozni, még ezt az állítást is cáfolni akarta. Mindenekelőtt azt az Aulard óta általános nézetet kívánta megcáfolni, hogy a prefektusok többsége a forradalom mérsékeltjeiből került volna ki. Aulard is csak az elsőként kinevezett 97 prefektus 42%-ról tudta ezt bebizonyítani, akiknek nagyrésze azonban már a következő években elhagyta állását. (A testület fennállásának 15 éve alatt pedig 281 tagja volt.) Egyáltalán, a kor számtalan politikai árnyalatát figyelembe véve, nehéz megállapítani, kit tartsunk forradalmárnak -mondja a szerző. Napóleon prefektusai közül 30% tartozott az 1799-ig tartó időszak valamely nemzetgyűléséhez, de csa 22% a Thermidor előtti időszakéhoz. — Egy másik általánosan elterjedt szempont - milyen arányban szerepeltek a testületben volt rojalista emigránsok - igazának bizonyítása sajnos nehézségekbe ütközik. Egyes esetekben jelenlétük valóban kimutatható, de figyelembe kell vennünk, hogy az emigránsoknak nem mindegyike volt rojalista. Ugyanígy nem tekinthetünk annak mindenkit, aki Napóleon bukása után XVIII. Lajoshoz csatlakozott, hiszen a császár hatalmon maradása az ő hűségüket sem ingatta volna meg. Származásukat tekintve: 110 prefektus az ancien régime alatt nemességet szerzett családokból került ki, 171 polgári eredetű volt. Egyetlen prefektus sem származott az alsóbb osztályokból (munkásság, parasztság). Bár a polgárok száma az egyre növekvő testületben nagyjából állandó maradt (70 körül), arányuk mégis csökkent. A nemesek száma ezzel szemben jócskán megnőtt (23-ról 53-ra), s arányuk is nőtt, hiszen ők kapták a birodalomhoz hódítással került területek új állásait. Ugyanakkor azonban az ország legfontosabb régi pozíciói is kezükbe kerülhettek (mint Párizs 1812-ben). A szerző ezzel cáfolni véli Tarlé azon állítását (amelyet számos francia kutató, így George Lefebre is átvett), hogy Napóleon uralma a polgárság érdekeit fejezte volna ki. Szerint e tény sokkal inkább azt igazolja, hogy a forradalom befejeződött, s Napóleon a forradalmi polgárságot kezdte összekovácsolni a régi rend nemességével. Erre utalna a különböző osztálybeliek munkájának harmonikus volta is. — Foglalkozásuk szerint a prefektusok harmada (32%) korábban az adminisztrációban dolgozott, s általában nem foglalkozott politikával. Ez a legnagyobb csoport egyébként közöttük. Utánuk 20%-kal a jogászok következnek, s csak 14% volt olyan politikus, aki korábban 5 évnél többet töltött politikai pályán. A prefektusok 12%-a a katonai pályáról került ki, a többiek (22%) egyháziak, tudósok,
