Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

FOLYÓIRATSZEMLE 185 viszonyok vizsgálata a burzsoá-demokratikus forradalom feladatai körüli küzdelemmel párhuzamosan folyt. A mensevlk koncepció ebben az összefüggésben a forradalom és a kultúra fejlődésének - mint írja a szerző - fő hordozóját a liberális burzsoáziában látta, a bolsevikok pedig a proletariátusban. A továbbiakban a szerző megvizsgálja a proletariátus és a kultúra kapcsolatának megítélésére vonatkozó mensevik nézeteket és kultúra-elméleti kijelentéseket. A „művelt társadalom", a liberális burzsoázia történelmi jövőjének helytelen megítélése a mensevikeket számos elméleti tévedéshez vezette nemcsak a munkásosztály és a kultúra kapcsolatának megítélésében, hanem a parasztság kultúrateremtő szerepének kérdésében is. Ez utóbbi probléma bemutatását a szerző a L. N. Tolsztojhoz való viszonyon keresztül illusztrálja, elsősorban Lenin és Trockij megítélésének szembeállításával. A szerző cikkének befejező részében megvizsgálja Lenin „két-kultúra" elméletét, annak is azokat a vonásait, amelyek egyenes viták a mensevik elképzelésekkel. A szerző ennek kapcsán megjegyzi, hogy a mensevik elmélet „osztályfölötti" nézetei a kultúráról óhatatlanul szembekerülnek a proletár internacionalizmus lenini felfogásával. Az ilyen tendencia megjelenése a kultúra tisztán nemzeti keretek közötti zárt felfogása. A „nemzeti kultúra" polgári jelszavával szemben a bolsevikok a „demokratizmus és nemzetközi munkásmozgalom internacionalista kultúrája" jelszót helyezték. A szerző rámutat a. kulturális-nemzeti autonómia problematikára is, amely a korabeli Oroszországban jelentős polémiák tárgya volt. Végezetül a szerző hangsúlyozza, hogy a marxisták a kultúra fejlődését mint egységes világtörténeti folyamatot fogják fel. Az Októberi Forradalom győzelmét úgy tekinti, mint a mensevik elméleti nézetek történelmi csődjét, noha e nézetek ma is gyakran megjelennek a történeti és elméleti irodalomban, ideológiai szempontból nézve, mint az opportunizmus valamilyen árnyalata. (VoprosziIsztoriiKPSzSz, 1975. 8. sz. 36-48. 1.) K.T. JEAN MONNIER: A TÖRTÉNELEMTANÁROK KÉPZÉSE f Az utóbbi évtiezdekben bekövetkezett és az élet minden részére kiterjedő gyors változás természetszerűleg kihat az oktatás területére is, s számos korábban bevált, de már megmerevedett formát, módszert, célt tesz kérdésessé. Pedagógusokból, tudósokból és más szakterületek - így a pszichológia, szociológia, orvostudomány — szakembereiből álló bizottságok fáradoznak, mondhatni világszerte, a jövő oktatási modelljének megtervezésén, az általános iskolától az egyetemig terjedő oktatási lánc felépítésén. A francia iskolarendszer is olyan reformok megvalósítására vállalkozik, amelyek az oktatás hatékonysága növelésének, a feltörekvő új generációk elvárásainak, képességeinek jobban megfelelnek. Jean Monoier cikke a felsőoktatás, az egyetemi képzés kérdését, az egyetemi tanárképzés és a másodfokú oktatás szoros kapcsolatát, ezen belül is a jövő történelemtanárainak modelljét vizsgálja. Miért tanítjuk a történelmet, mit kell oktatni a jövő tanárainak, milyen tanár felel meg a jövő ifjúságának - ezek azok a napirenden levő problémák, melyeket a szerző cikkében érint. Monnier többször helyesen hangsúlyozza, hogy elsőként a másodfokú oktatás területén kell meghatározni az oktatás szerepét, ezen belül a történelemtanítás célját és tartalmát, s ennek ismeretében tervezni a tanárok felkészítésének tervét. A francia pedagógusok egy része pesszimista, — a gyerekeket nem érdekli a történelem, a múlt helyett a jelen és jövő kérdései, főként a dolgok praktikus oldala ragadja meg őket - ezért egyesek a történelem oktatását egy bizonyos anyag elsajátítása helyett a „tanuljanak meg tanulni" nem felesleges, de leegyszerűsített elvére korlátozzák. A szerző leszögezi, hogy a történelemoktatás úgy felelhet meg feladatának, ha a radikális tartalmi megnyirbálás helyett inkább jól szelektál, ha a nagy folyamatok megrajzolásával, időbeli elhelyezésével egyidejűleg igyekszik az emlékező'tehetséget, az ítélőképességet, a kritikai érzéket finomítani, az etikai érzéket fejleszteni. A „miért" után a „mit" kérdése az, mely a tananyag összeállítóinak és a tanároknak a legtöbb gondot okozza. Jean Monnier a gimnáziumi oktatásban a több tantárgy merev elkülönítése helyett a tananyag jobb koordinálását, az egyes osztályokban tanító tanárok együttműködését szorgalmazza, s hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a történelmet, a földrajzot és a polgári ismereteket egy tanár