Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
186 FOLYÓIRATSZEMLE tanítsa. Véleménye szerint a történelem oktatásának egyenlőnek kell lenni a „kultúra" tanításával. Ezzel tulajdonképpen már jelzi azt a nem kis elvárást, mellyel a jövő történelemtanárai felé fordul: tudományos igényű mesterségbeli tudást, általános kultúrérdeklődést s jó pedagógiai felkészültséget kíván tőlük. Milyen formában felelhetne meg ennek az igénynek az egyetemi oktatási szisztéma? A szerző javasolja, hogy az érettségit követő első évben az egyetemi hallgatók összetett oktatásban részesüljenek: általános történelmi ismereteket sajátítsanak el, de ezzel egyidejűleg a földrajz, anyanyelv, filozófia és egy idegen nyelv is szerepeljen tanrendjükben. Ebben az évben sajátítanák el a történelem-kutatás és előadás módszereit: írásbeli értekezés, szövegmagyarázat, szóbeli expozé készítését. Ekkor dőlne el - pszichológiai tesztek, vizsgálatok során - a tanításra való alkalmasság is. A második és harmadik évben folyna az intenzív tudományos képzés, a negyedik év fő célkitűzése egy „mémoire", anyaggyűjtési, elemzési, levéltári kutatáson alapuló, szövegmagyarázattal ellátott munka elkészítése lenne. Az ötödik év elvégzése jogosítaná fel a hallgatót a gimnáziumi szaktanári cím elnyerésére. Az egyetemen az elméleti és gyakorlati képzés párhuzamosan folyna; míg az első években az elméleti képzés állna előtérben, addig az ötödik évben a gyakorlat venné át a szerepet. A gyakorló tanárokat orvosok, pszichológusok, szociológusok segítenék a tanulók képességeinek, életkori sajátosságainak megismerésében. Monnier sem tekinti befejezettnek a tanárképzést az egyetem elvégzésével, s a Franciaországban még kevésbé népszerű - egy-egy megye pedagógusaira kiterjedő, lehetőleg szünidőben lebonyolított -továbbképzést sürget. Ε tanfolyamot annál inkább időszerűnek tartja, mivel az iskolák folyóirattal való ellátottsága, az iskolai könyvtárak szakkönyv-készlete nem kielégítő, s a tanárok - nemegyszer anyagi okok miatt - nem tudnak a hasznos könyvekhez hozzájutni. A kurzus egymás tapasztalatainak kicserélését, esetleg egy-egy vidék helytörténetének közös kutatását, feldolgozását eredményezhetné. A szerző írásában számos, nálunk is aktuális problémára keresi a választ, a jövő pedagógus társadalmához magasra emelt mércével, a középszerűséget minden szinten elutasítva közelít. Annak csak örülhetünk, ha cikkében olyan módszerekre, jelenségekre is felhívja francia kollégái figyelmét, amelyeket Magyarországon már eredményesen sikerült megvalósítani. (Revue Historique 1973/janvier- mars) CiCl· LUDOVIC DEMÉNY: SZÉKELYEK AZ 1595-ÖS HAVASALFÖLDI FELSZABADÍTÓ HADJÁRATBAN A szerző bevezetőül megállapítja: a fenti kérdéssel mind a magyar, mind a román, sőt a német történetírásban is foglalkoztak már, de nem önálló tanulmány vagy cikk formájában, hanem az Erdély és Havasalföld kapcsolatait tárgyaló század eleji munkákban, vagy a törökellenes hadjáratokat elemző művekben. A román történészek közül B&lcescunak Vitéz Mihály vajdáról szóló monográfiáját, Iorgának a forráspublikációit, a magyar történészek közül Kővári László (Erdély történelme, IV. köt., Pest 1863), Szabó Károly (Mihály vajda adománylevele a székelyeknek, Történelmi Tár, 1880, 789-791. L), Szilágyi Sándor (Erdélyország történelme, I. köt. Pest, 1886), Szádeczky K. Lajos nevét, illetve műveit említi. Ez utóbbi, általa leginkább nagyra értékelt írásai a következők: Erdély és Mihály vajda története 1595-1601. Oklevéltárral. Temesvár, 1893, A miriszlói ütközet című tanulmány a Hadtörténeti Közlemények 1893-as évfolyamában, A székely nemzet története és alkotmánya. Bp., 1927. A fentiekből következik, hogy a tanulmány írója a kérdésre vonatkozó szétszórt források egybegyűjtésére vállalkozik," valamint arra, hogy a 16-17. század fordulóján tevékenykedő marosvásárhelyi krónikaírók, Baranyai Dersi Tamás, Borsos Tamás, gyulafehérvári káptalani levéltárnok, Szamosközi István információit értékelje. Egy féloldalnyi terjedelemben a tanulmány foglalkozik a székelyek fontos határőri szerepével is. Ez Erdély keleti és délkeleti határának védelmét jelentette a keleti néptörzsek betörései ellen. Megemlíti sajátos politikai, közigazgatási és bírói szervezetüket is, amely egy bizonyos rétegnek, főként telepítésük idején, a 10-13. század folyamán, szabad paraszti jogot biztosított. Ez volt az ún. székely
