Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

178 TÖRTÉNETI IRODALOM megjelölte az antifasiszta harc feladatait. Az 1944. augusztus 29-én kitört Nemzeti Felkeléstől tekinti át az események fő vonalát, a Szlovák Nemzeti Tanács tevékenységét a felszabadított területeken, a helyi nemzeti bizottságok munkáját. Utal arra, hogy az agrárkérdés megoldásában a Nemzeti Tanács vezető pártja, a Szlovák Kommunista Párt hosszabb megfontolás után jutott arra az álláspontra, hogy a földet egészében a parasztok közt kell felosztani. A nemzetiségi kérdésben a Nejnzeti Tanács elképzelése eltért az emigráns kormányétól, de a lakosságcsere elvét elfogadta, csak az adott időszakban még nem tudta megvalósítani. A szerző hangoztatja, hogy már az 1945 májusáig tartó első szakaszban a nép forradalmisága jelentős változásokra vezetett. A középkori szlovák oklevelek nagy corpusának kiadását gondozó Richard Marsina: „A szlovákiai városok középkori történetéért" címen áttekintést ad a várostörténet forrásanyagáról, amely a 15. századig szinte kizárólag oklevelekből áll, a 15. században egészítik ezt ki egyéb jellegű források (számadások, összeírások), amelyek a fejlődés behatóbb vizsgálatát teszik lehetővé. A várostörténetet négy korszakra bontja. Az 1238-as első kiváltságlevelek előtti korszakról megállapítja, hogy legalább négy város (Pozsony, Nyitra, Trencsén és Selmecbánya) megléte biztos, és köztük piaccal rendelkező kisebb helységek hálózata alakult ki. A 13. század IV. Béla uralkodásától kezdve az első városi kiváltságlevelek korszaka, ezeket részletesen ismerteti és összeveti. A városi szervezet teljes kialakulása a 14. századra tehető, amikor még számos város kap kiváltságlevelet, általában persze olyan helységek, amelyek már korábban is léteztek. A német telepítésnek jelentős, de nem kizárólagos szerepet tulajdonít. Az utolsó korszak, a 15. század és a 16. század első negyede már azt mutatja, hogy a városok közt megerősödik a differenciálódás, elkülönülnek a szabad királyi városok és a bányavárosok az egyik oldalon, amelyek gazdasági erejük révén kivételes helyüket meg tudják tartani, és megnő a másik oldalon a kevesebb vagy éppen semmiféle kiváltsággal sem rendelkező mezővárosok száma. Természetesen nagy jelentőséget tulajdonít Zsigmond 1405-ös törvényének a városi fejlődésben. Befejezésül a városi lakosságon belül a németek mellett a szlovákok megjelenését is figyelemmel kíséri. Megállapítja, hogy a szó középkori értelmében nagy város egy sem volt Szlovákia területén. A nagy forrásanyagra és a kérdés nemzetközi (és természetesen magyar) szakirodalmára támaszkodó tanulmány igen hasznos, a további kutatási feladatokra is utaló szintézis. Kár, hogy - talán helyhiány miatt - a szlovákiai városfejlődést nem veti össze a történeti Magyarország egyéb területeinek a városi fejlődésével, hiszen különösen Buda, a dunántúli városok és az erdélyi városok fejlődésének együttes vizsgálata nyilván szélesebb távlatokat nyithatna. Valérián By s tricky: „Az 1932-es Tardieu-terv a dunai országok gazdasági struktúrájáról és Csehszlovákia" című tanulmánya a cseh-szlovák külügyminisztérium anyagával bővíti a kérdés eddigi irodalmát. Részletesen ismerteti a terv előzményeit, a francia kezdeményezés körül kibontakozott diplomáciai tárgyalásokat, a kisantant állásfoglalását. Leszögezi, hogy a terv elsősorban a német és olasz ellenállás következtében nem valósult meg, Anglia sem támogatta egyértelműen, a kisantant országai elsősorban politikai szempontból foglaltak állást. Magyarország, mint a szerző is megállapítja, elfogadta a tervet. Ladislav SuSko: „A német politika Szlovákia és Kárpát-Ukrajna vonatkozásában az 1938-as szeptemberi válságtól Csehszlovákia feldarabolásáig 1939 márciusában" című tanulmányában az eddigi irodalom, kiadott forrásanyag (többek közt a magyar külügyminisztériumi kiadvány megfelelő kötete) és a csehszlovák külügyminisztériumi anyag alapján foglalja össze az eseményeket, lényegében véve a kárpát-ukrajnai kérdésre összpontosítja figyelmét, a szlovákiai eseményeket inkább csak mellékesen tárgyalja. A harmincas évek közepéig nyúl vissza az előzmények megértéséhez, jó képet ad a kárpát-ukrajnai irányzatokról, amelyek közül a csehszlovák kormány az oroszt támogatta, a csekély számú ukránt nem engedte érvényesülni. A lengyel és magyar revíziós tervek, a lengyel-magyar közös határ kérdése és egyéb, az utóbbi évek történeti irodalmában már tárgyalt kérdések kerülnek sorra, az érdekes éppen annak a bemutatása, hogyan viszonyultak a kárpát-ukrajnai irányzatok a változott helyzethez (a magyar párti irányzat kivételével mind a Csehszlovákiához való tartozás mellett foglalt állást, de ugyanakkor persze autonómiát is kívánt, a prágai kormány pedig nehezen tudta eldönteni, melyiket támogassa). A német politika messzemenően nem volt egyértelmű, a különböző német szervek eltérő politikát próbáltak folytatni, Hitler sokáig tartózkodott az állásfoglalástól, maga sem döntötte el, hogy rövid távon a csehszlovák megoldást fogadja-e el, vagy a nagyukrán tervek kiindulópontjának tegye meg a területet, vagy engedjen a magyar követeléseknek (bár ebben a vonatkozásban inkább elzárkózónak mutatkozott). A bécsi döntést megelőzően