Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
166 TÖRTÉNETI IRODALOM vonalának megfelelően - a Rádió Németh Lászlót kérte fel, dolgozza ki a Rádióval kapcsolatos elgondolásait. Kár, hogy mindössze célzás történik - s az is csak a jegyzetek közt - erre a jellemző módon kudarcba fulladt reformvállalkozásra, amely beható elemzést, kritikus mérlegelést érdemelt volna a magyar rádiótörténetben. A szerzők igen indokolt figyelmet fordítanak vizsgálódásaik során aZ MTI-konszern s azon belül a Rádió vezető garnitúrájára. Különösen kiváló Kozma Miklós jellemzése, aki éppen azért, mert az ellenforradalmi rendszer feltétlen bizalmát bírta, és a kormányzóhoz, miniszterelnökökhöz, s általában aζ uralkodó elit minden számottevő pozícióban lévé, befolyással rendelkező személyiségéhez igen jó kapcsolatokkal rendelkezett, abban a helyzetben volt, hogy nemet is mondhatott, vagy legalábbis kitérhetett olyan követelések elől, amelyek nem illettek üzleti érdekeket és politikai szempontokat ügyesen egyeztető rádiópolitikai koncepciójába. Szegedi ellenforradalmár volt, — sok tiszttársát hozta be az általa irányított intézményekhez, - de viszonylag konzervatív felfogású; reprezentánsa annak a rétegnek, amelynek a bethleni konszolidáció során sikerült beépülnie a hatalmi rendszerbe, s ennek nemcsak politikai előnyeit élvezhette, hanem fontos gazdasági pozíciókat is megszerezhetett. (Kozma Miklós, Wünscher Frigyes, Havel Béla az MTI főrészvényesei). Elzárkózása mindenféle radikalizmussal szembens - még Bajcsy-Zsilinszky „nemzeti radikalizmusával" szemben is, - lényeges szerephez jutott a szélsőjobboldali radikális irányzatok részéről megnyilvánult, a Rádiót is befolyásolni próbáló törekvések elhárításában. Nagyon helyesen mutatnak rá a szerzők arra, hogy Kozma következetesen távoltartotta a Rádiót a pártpolitikai befolyásoktól, s a kormánypolitikától való függetlenség látszatának megőrzésére is nagy gondot fordított; a Rádiót Gömbös és Imrédy totális fasizmusra irányuló törekvései idején sem engedte a direkt politizálás eszközévé tenni, annál hatékonyabban politizált viszont a Rádió műsorán keresztül indirekt módon, az ellenforradalmi államrezon szolgálatában. Bár a kötet tanulmányai nem bocsátkozhattak átfogó rendszerességű, részletes műsorelemzésbe, felhozott példáik így is jól érzékeltetik, hogy a Kozma által képviselt „szórakoztató-rádió" műsorában igen céltudatos politikum jutott kifejeződésre. A kötetből világosan kiderül, hogy az ellenforradalmi rendszer uralkodó osztályai kezén a Rádió nem lehetett a közművelődés kiterjesztésének igazi eszköze; az erre vonatkozó klebelsbergi elgondolások nem emelkedtek felül a szomszéd népekkel szembeni „kultúrfölény"-idea nacionalista szemhatárán. Hóman Bálint művelődéspolitikai szemléletében a Rádió a „nemzetnevelés", az ellenforradalmi rendszernek megfelelő, de a „korszellemmel" fokozottabban lépést tartó egységes közgondolkozás, „magyar világnézet" kialakítása érdekében felhasználandó ideológiai fegyver, amelynek hatékonysága immár felülmúlja a sajtóét. Érdemes lett volna hasonló alapossággal megvizsgálni, mi volt a helye a Rádiónak Antal István, majd Kolosváry-Borcsa Mihály „koncepciójában". A második világháború éveivel foglalkozó tanulmány igen szemléletesen bizonyítja, hogy 1940 nyaráig a Magyar Rádió - engedményei ellenére - őrizkedni tudott hírszolgálata egyoldalúvá tételétől, majd a jugoszláv sőt szovjet rádió-kapcsolatok elmélyítése illetve kiépítése foglalkoztatta, míg az 1941 tavaszán-koranyarán bekövetkezett végzetes fejlemények ennek véget nem vetettek. Ettől kezdve megerősödött a Rádiót a direkt propaganda irányába terelő tendencia, különösen az 1941 végén elhunyt Kozma örökébe lépő gyenge utód, Náray Antal vezetése idején, de a szélsőjobboldal, az Antal István vezette Nemzetvédelmi Propagandaminisztérium és a „katonai vonal" (Honvédelmi Minisztérium, Vezérkari Főnökség) állandó nyomása ellenére a Rádió a német megszállásig még a honvéd- és leventeműsorokban is nagyjából meg tudta őrizni a göbbelsi német rádió szellemétől és követendő példának állított módszereitől különböző jellegét. Igen szemléletesen mutatják be a szerzők, hogy a szomszéd országok magyar lakosságával való kulturális kapcsolat fenntartásának rendkívül fontos és hasznos eszközéül kínálkozó Rádiót mint állították irredenta, revíziós törekvések szolgálatába, bár az erre következő ellenhatások óvatosságra intettek s az ilyen irányú nyílt propaganda mellőzésére vezettek. Kevésbé plasztikus viszont, hogy amikor érettnek ítélte arra a helyzetet, a magyar rádió igen aktív szerepet játszott Somogyvári Gyula által szerkesztett rejtjeles üzeneteivel, titkos szlovák, ruszin stb. adónak álcázott, politikai bomlasztásra, fegyveres diverzióra, szabotázsakciókra szólító adásaival. Helyes megállapítás, hogy a magyar honvédségnek a visszacsatolt területekre történt bevonulásairól adott helyszíni közvetítések visszaéltek a nemzeti érzelmekkel. Ezt követően kevéssé esik szó arról a „rádióháborúról", amelyet a magyar rádió a szlovák és a román rádióval akkor is, amellett is folytatott, hogy ezek az országok azonos, -német-csatlós - szövetségi rendszerben foglaltak helyet. Nagyon jók viszont a magyar rádiónak a
