Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
AZ SZDP ÉRTELMISÉGI AKCIÓJA 135 tisztviselők aránya megnövekedett, néhol megközelítette vagy éppen meghaladta a fizikai dolgozókét. Az V., VI. és a VII. kerületben az új tagok összetétele a következőképpen alakult.66 V. ker. VI. ker. VII. ker. 1943 új tag ebből szellemi foglalkozású* új tag ebből szellemi foglalkozású új tag ebből szellemi foglalkozású szeptember október november 24 21 37 16 13 17 95 76 63 25 144 136 207 38 32 44 'Ezeknél és a későbbi adatoknál is figyelembe kell venni, hogy a szellemi foglalkozásúak közé a hagyományos értelmiségi kategóriákat (orvos, mérnök, ügyvéd, pedagógus stb.) és a tisztviselőket számítottuk. Az SzDP Budán is növelte a befolyását az értelmiség körében. A II. kerületi SzDP-szervezet 1943.. szeptember 30-án azzal az indokolással kérte egy V. kerületi szociáldemokrata átigazolását, mert „az elvtársat képességeinél fogva alkalmasnak találjuk arra, hogy az utóbbi időben jelentősen megnövekedett értelmiségi tagjaink vezetésében hathatósan közreműködjék".6 7 A vidéki nagyvárosok közül Pécsett haladt a legeredményesebben az SzDP értelmiségi szervezése, ahol októberben a helyi pártszervezet keretében értelmiségi csoport is alakult.6 8 Más nagyvárosokb?n hasonló csoport megalakulásáról nem tudunk, de a szervezés több helyen intenzíven folyt. December 8-án Miliők Sándor közreműködésével létrejött a kolozsvári magántisztviselők egyesülete is.6 9 Ahol arra a feltételek kedvezőnek mutatkoztak, az SzDP a szervezési tilalom dacára kiterjesztette befolyását a köztisztviselői rétegre. A hódmezővásárhelyi rendőrkapitány 1943 decemberében arról tett jelentést, hogy a párt illegális szervezést folytat a városi köztisztviselők körében, akik közül nem egy régebben az SzDP tagja volt.7 0 A sokfelé kibontakozó vidéki értelmiségi szervezés eredményei azonban általában gyengébbek voltak, mint a fővárosban. Az értelmiségi, kispolgári elemek nagyszámú belépése az év második felében is napirenden tartotta, sőt bizonyos fokig kiélezte azokat a vitákat, amelyek a párt vezető funkcionáriusai körében a tömegbázis kiszélesítésének mértékéről, irányáról már jó ideje folytak. Ezek általában nem szűkültek le magára az értelmiségi akcióra, hanem szélesebben, a párt általános politikai irányvonalával összefüggésben érintették ezt a kérdést. Egyes tekintélyes szociáldemokraták (pl. Faragó László) a Kisgazdapárttal való szövetséget, a haladó polgári erőkkel való együttműködést s a pártszervezés terén a pártszervezetek megnyitását a polgári intelligencia előtt elhibázott, veszélyes lépésnek tar-6 6 Pl Archívum, 658. f. 8/45, 46, és 49. 6 7 Pl Archívum 658. f. 8/42. " Népszava, 1943. okt. 5. 69 Népszava, 1943. dec. 9. 70 PI Archívum, BM. res. VII. 1944-4-1006.