Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

134 URBAN KÁROLY Kisgazdapárttal való szoros együttműködés felé: felismerték, hogy a két párt egységes fellépése megnövelheti az SzDP vonzerejét a parasztság és a vidéki értelmiség körében. Ennek megfelelően Szeder Ferenc főtitkár július 8-án már arra utasította a pécsi párt­szervezet titkárát, Tolnai Józsefet, hogy lépjen kapcsolatba a Kisgazdapárt helyi vezetői­vel és segítse elő a polgári tagozat kiépülését.6 2 A párton belüli értelmiség elzárásának politikája 1943 második felében, a Kisgazda­párttal kötött szövetség idején egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. A Kisgazdapárt fővárosi polgári tagozatában erős kommunista értelmiségi csoport működött (Pálffy György, Sólyom László, Feri Sándor és mások), amely az SzDP-vel való kapcsolat felvételét következetesen szorgalmazta. A pártvezetőség ellentmondásos helyzetbe került. Nyilvánvaló volt, hogy a szövetséges Kisgazdapárt hatásától az SzDP-szervezeteket tel­jesen elzárni nem lehet, ugyanakkor a jobboldali vezetők nyugtalansággal figyelték, hogy a Kisgazdapárt polgári tagozatában és a Szabad Szó körül tömörülő haladó erők növekvő befolyást gyakorolnak az SzDP-tagokra s különösen a fiatalok között igen sok híve lett a Békepárt által hirdetett népfrontpolitikának. Az SzDP-ben Ságvári Endre, a Kisgazda­pártban Pálffy György irányításával már hosszú ideje előkészületek folytak a munkás, paraszt és értelmiségi ifjak nagyszabású találkozójának megrendezésére. Az ifjúsági ankéttal kapcsolatban a pártvezetőségben a vélemények élesen eltértek. „Mindenekelőtt persze azt kell akarni, hogy a munkásifjúság, a parasztifjúság és az értelmiségi ifjúság egymásra találjon, egymásnak számot adhasson, egymással megértesse magát, s közös dolgainak elvégzésére egyesülhessen. Bűn volna ezt megakadályozni, még nagyobb bűn elő nem segíteni" - foglalt állást az ankét megtartása mellett Szakasits Árpád a Nép­szavában.63 Az eredetileg augusztus 20-ra tervezett találkozót azonban Peyeréknek sikerült előbb elhalasztani, majd belügyminiszteri segítséggel végleg meghiúsítani.6 4 A továbbiakban a pártvezetőség egyre határozottabban hirdette „befelé", hogy a párt­szövetség csupán a két párt vezetőségének és nemzetgyűlési frakciójának együtt­működésben valósul meg, s nem érinti az SzDP alsóbb szerveit és szervezeteit. Ennek ellenére 1943 őszére a Kisgazdapárt polgári tagozata és az SzDP értelmiségi csoportjai s pártszervezetei között ismét megerősödtek a kapcsolatok. A Kisgazdapárt városi szervezkedése láttán felmerülő szociáldemokrata aggodalmak nem igazolódtak be. Az SzDP a Kisgazdapárttal kötött szövetség idején is hatékonyan folytatta az értelmiségi akciót. így vélekedtek a párt vezetői is. Szeder főtitkár az SzDP 1943. október 4-i Baranya megyei pártértekezletén úgy nyilatkozott, hogy a Népszava februári felhívására „ezrével" jelentkeztek az értelmiségiek és ajánlották fel szolgála­taikat a pártnak.6 5 Az értelmiségi akció eredményeiről ennél pontosabb adatokat sem ekkor, sem később nem tettek közzé. Mégha Szeder bejelentése némileg túlzottnak tűnik is, az új párttagokról készített - hiányosan fennmaradt — fővárosi szervezeti jelentések valóban figyelemre méltó létszámgyarapodásról tanúskodnak. Az őszi hónapokban néhány budapesti kerületi pártszervezetben az új párttagok között az értelmiségiek, 61 Pl Archívum, 658. f. 6/277. 6 3 Szakasits Árpád válogatott beszédei és írásai, összeállították: Bakó Ágnes, Kende János, Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1966. 201. 64 Pintéri. m. 272-273. 6 5 Népszava, 1943. okt. 5.

Next

/
Thumbnails
Contents