Századok – 1977
Vita - Ádám Magda: A kieli találkozó és a bledi egyezmény értékeléséről (Hozzászólás Pritz Pál tanulmányához) 561/III
VITA 575 országgal.3 7 A nyár folyamánt mind Jugoszlávia, mind pedig Románia a Chamberlain-féle appeasement politikát tette megáévá, ami azt jelentette, hogy — ha szükséges — Németországnak és Magyarországnak Csehszlovákia rovására teendő területi engedmények révén kell „békésen" rendezni a vitás kérdéseket.38 Elejét akarták venni egy háború kirobbantásának, amely maga után vonhatná a Szovjetuniónak abban való részvételét, a Vörös Hadseregnek a Kárpát-medencében való megjelenését. (A csehszlovák-szovjet egyezmény mind Jugoszláviában, mind Romániában nagyfokú elégedetlenséget váltott ki, s szaporította a Csehszlovák Köztársasággal fennálló ellentéteket.) Jugoszlávia és Románia Bledhez fűződő elképzelései és Blednek szánt funkciói tehát kettősek voltak. Egyfelől a Duna-medencei helyzetet kívánták stabilizálni s a békét megmenteni, ha kell, Csehszlovákia feláldozásával. Ez teljesen egybeesett a Chamberlain, s később a Bonnet- és Daladier-vonallal. Másfelől azt kívánták elérni, hogy ha Németország és Magyarország mégis megkockáztatja a háborút Csehszlovákia ellen, s a nyugati hatalmak ezt tétlenül nézik, ők is semlegesek maradhassanak abban a biztos tudatban, hogy integritásukat, a trianoni határokat semmilyen veszély nem fenyegeti. Mi volt a helyzet Magyarországgal? Milyen elképzeléseket fűzött Magyarország a bledi megállapodáshoz? A magyar-német gazdasági és politikai kapcsolatokra nem kívánunk kitérni. Ismeretes, hogy Németország az 1934-ben kötött gazdasági egyezménnyel Magyarországot éppúgy a kezében tartotta, mint Jugoszláviát és Romániát az ezzel majdnem egy időben létrejött gazdasági szerződésekkel; hogy Magyarország nemzetközi helyzete, a versailles-i rendszeren belül elfoglalt helye és belpolitikai rendszere a gazdasági tényezőktől függetlenül is a náci Németországgal való szoros politikai kapcsolatok kiépítéséhez vezetett; hogy a dunai németellenes összefogásra irányuló kísérletekkel szemben Magyarország kezdettől fogva a leghatározottabban fellépett s nemcsak a német érzékenységre való tekintettel, hanem a vélt nemzeti érdekei miatt is. Számos bel- és külpolitikai tényező hatására azonban a magyar-német kapcsolatok alakulása távolról sem volt zökkenőmentes. Ezeket időnként megzavarta a kölcsönös bizalmatlanság. Amit Berlinben keveseltek, azt bizonyos magyar politikai körök sokallták és fordítva. Ilyen helyzet állt elő Darányi kormányának első szakaszában (1937 november), de még inkább Imrédy hatalomra kerülésével. Az Anschluss után kialakult nemzetközi helyzetben a reálisabban gondolkodó magyar politikusok az egyoldalú és teljes lecsatlakozást Németországhoz (amihez a Darányi-kormány politikája elkerülhetetlenül vezetett volna) — kockázatosnak tartották. Célszerűbbnek ítélték a külpolitikai lavírozást, a „wait and see" álláspontra való helyezkedést. Amíg Jugoszlávia és Románia a külpolitikai lavírozáshoz szükséges feltételeket úgy igyekezett előteremteni, hogy távolodott a francia szövetségi rendszertől, s közeledett Németországhoz, addig Magyarország, épp ellenkezőleg, lazított a német birodalomhoz 3 7 A bilaterális tárgyalásokhoz Magyarország ragaszkodott. StojadinoviÉ magáévá tette ezt a magyar kérést. Később Comnen is támogatta ebben. Az ezt ellenző Csehszlovákiát a sinaiai konferencián leszavazták. 3® Mind Jugoszlávia, mind Románia Csehszlovákia sajátos helyzetéről kezdett beszélni, amely úgymond, indokolja az ottani kisebbségi kérdés rendezését. Szeptember végén a Szudéta-vidék, októberben már a Felvidék elcsatolásával is egyetértettek. A leghatározottabban ellenezték azonban Szlovákiának és Kárpát-Ukrajnának Magyarországhoz kerülését.
