Századok – 1977
Vita - Ádám Magda: A kieli találkozó és a bledi egyezmény értékeléséről (Hozzászólás Pritz Pál tanulmányához) 561/III
VITA 569 Mibel állt Bled ellentmondásos jellege? Abban, hogy kifejezésre jutottak benne egyrészt a németellenes, illetve a háborúellenes törekvések mind az események hátterében álló nyugati hatalmak, mind pedig az abban részt vevő valamennyi kis állam részéről, másrészt a minden eshetőségre való felkészülés tendenciái, s végül a német politikához való igazodás. Pritz Pál Bled értékelésénél csak az első tényezőt, a közös törekvéseket veszi figyelembe, s aki a kérdést a maga bonyolultságában vizsgálja, s a négy dunai állam részéről jelentkező különböző, a közöstől eltérő célokat is bemutat, az szerinte csorbítja Bled németellenességét. Mindenekelőtt szeretném vázlatosan bemutatni Bled előzményeit, azokat a törekvéseket, amelyek a magyar—kisantant tárgyalásokhoz, a felemás, ideiglenes bledi egyezményhez vezettek. A hangsúlyt a Pritz megállapításainak egyoldalúságát bizonyító tényekre kívánom helyezni. Ez azonban nem Bled németellenessége csorbításának szándékából, hanem a tudományos vita logikájából következik. Bled előzményeit és okait vizsgálva és elemezve, ki kell emelni a nyugati nagyhatalmak, mindenekelőtt Anglia közép- és délkelet-európai politikáját. 1938 tavaszán a brit diplomácia bizonyos aktivitást mutatott a közép- és délkelet-európai kérdésekben. Ε politika hátterében nem is annyira a közép-európai brit gazdasági és politikai pozíciók mentése, mint az a törekvés húzódott meg, hogy a Balkánt a németek és az olaszok elől lehetőleg elzárják. Ε cél érdekében felszámolni vagy legalábbis enyhíteni kívánták a közép- és délkelet-európai kis államok feszülő ellentéteit, amelyek Németország és Olaszország kezére játszottak. Kibékíteni kívánták a győzteseket a legyőzöttekkel, vagyis a balkán-antant tagjait Bulgáriával és a kisantantot Magyarországgal. Az, hogy Nagy-Britannia jobban kezdett odafigyelni Európa e térségére, nagy hatással volt Franciaország magatartására. Párizs, amely a Rajna-vidék megszállása után egyre jobban igazodott Anglia elképzeléseihez, ismét aktivizálódni kezdett. Utolsó kísérletet tett arra, hogy keleti szövetségeseit sorompóba állítsa Németország ellen. A nyugati hatalmaknak ez a politikája kihatással volt a dunai államok bel- és külpolitikájára egyaránt. Támogatást jelentett az antifasiszta demokratikus erőknek, az Anschluss következtében megerősödött szélsőjobboldallal szemben. Bátorítást adott a német veszélyt felismerő, de cselekedni nem merő, lényegében magára maradt kis államok kormányköreinek integritásuk biztosítását célzó, Németországtól független, sőt azzal esetleg szembenálló külpolitikai út kereséséhez. Fékezte azt a versenyfutást, amely a kis államok között megindult Hitler kegyeinek elnyeréséért. A nyugati hatalmak törekvései találkoztak a közép- és délkelet-európai államok elképzeléseivel. Valamennyien tartottak Németország túlságos megerősödésétől, még azok is, amelyek azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy a német veszély őket nem érinti, mint pl. Jugoszlávia, Románia és Magyarország.2 7 21 Jellemzőek erre Litvinov Arnóthy-Jungerth moszkvai magyar követnek mondott szavai: „Magyarország és Jugoszlávia most (az Anschluss után. - Α. M.) hozsannát kiált a Reich felé. Ö azonban meg van győződve, hogy lelkük mélyén mindkettő segítségért kiált." (O. L. Küm. pol. 1938-21/7-1120.) Amikor 1938. márc. 29-én Kobr budapesti csehszlovák követ felkereste Kányát és kormánya nevében felajánlotta, hogy Csehszlovákia és Magyarország a függetlenségüket fenyegető német agresszió ellen fogjon össze és közösen - ha kell, fegyveresen is - védekezzék, a magyar külügyminiszter azt válaszolta, hogy Magyarországnak egyelőre nincs oka ún. német veszélytől tartania.
