Századok – 1977
Tanulmányok - Pintér István: Az MSzDP vezetői a fasizmusról és a fasizmus ellen hírdetett „szellemi offenzivá”-ról 500/III
AZ MSZDP VEZETŐI A FASIZMUSRÓL 503 állásfoglalásával — a szociáldemokrata pártban nem beszélhetünk egységes pártvéleményről, hanem különböző tanulmányokból, cikkekből, megnyilatkozásokból tevődik össze az az álláspont, amelyet többé-kevésbé a magyar szociáldemokrácia véleményeként értékelhetünk. Először arról kívánok képet adni, hogy a szociáldemokraták általában hogyan vélekedtek a fasizmusról, majd arról is szólnék, hogy milyen véleményt alakítottak ki a magyar fasizmussal kapcsolatban. A fasizmus problematikájának vizsgálata a szociáldemokrata mozgalomban is a 20-as évek második felében kezdődik. Az első átfogóbb értékelést az olasz fasizmusról először az olasz szocialista Turatti adja. Vele szinte egy időben Otto Bauer és Karl Kautsky kísérletezik mindenekelőtt a fasizmus politikai természetének feltárásával. Politikai és részben tudományos szempontból is figyelemre méltó értékeléssel azonban csak a német fasizmus győzelme után találkozunk. A magyar szociáldemokraták közül érdemben a fasizmussal a 20-as évek második felében Garami, Buchinger és főként Rudas Béla foglalkozott.8 A harmincas évek elején az MSzDP arra vállalkozik csak, hogy közre adja a szociáldemokrata sajtóban és önálló, szocialista füzetek formájában a nemzetközi szociáldemokrácia legnevesebb teoretikusainak, elsősorban természetesen Kautskynak, Bauernek, Oda Oldbergnek a munkáit. Ezek nyomán születnek azután az önálló magyar feldolgozások. Végül pedig — mintegy összegezésképpen — a Szocializmus 1935 novemberi különszámában a fasizmusról tíz tanulmány lát napvilágot. A fasizmus problematikájával foglalkozó tanulmányok egyik közös vonása annak felismerése, hogy a fasizmus a kapitalizmus átfogó válságának talaján jön létre, akkor, amikor a kapitalista rendszer a politikai és gazdasági problémák megoldhatatlanságának egész láncolatával találta magát szemben. Ε vizsgálódás során a kommunistákéhoz közelálló álláspontot alakítanak ki abban a kérdésben is, hogy mikor nyúl a burzsoázia a fasizmus eszközéhez. Véleményük szerint akkor, ha az uralkodó osztályok belső és külső okok miatt nem érzik magukat elég erősnek a feltörekvő osztállyal, azaz a proletariátussal szemben. Akkor, ha látják, hogy „a demokratikus formák között előbb-utóbb kicsúszik a hatalom a kezükből". Ennek megakadályozására a burzsoázia vagy maga, vagy „megbízottai segítségével" nyúlt a fasiszta diktatúrához.9 „A fasizmus a háború után Európában rendszerint akkor győz — állapította meg helyesen Rónai Zoltán -, amikor a forradalmi áramlat ereje megtorpan. A fasizmus elsősorban a munkásság hatása alatt álló forradalom veszedelme ellen irányul, de csak akkor, amikor kitűnik, hogy a forradalom belső gyengesége miatt nem legyőzhetetlen. Az olasz, a német, a lengyel, az osztrák fasizmusok mind-mind a politikai és gazdasági okok következtében meggyengült forradalmakkal fordulnak szembe."1 0 Rónai írásaiban többször is hangsúlyozta, hogy a hatalmát féltő burzsoázia akkor alkalmazza a fasizmust, amikor „a forradalmi áramlat ereje megtorpan". A szociáldemokrácia nagy egyéniségei " Rudas Bélának a fasizmus három, feltétlenül említésre méltó cikke jelent meg a Szocializmusban. „A fasizmus elmélete" 1926 augusztus; „Fasiszta osztálvbéke" 1926 november: „Harc a fasizmussal a tömegekért" 1927 március. ' Szekszárdi László: Állam és erőszak. Szocializmus. 1935. nov. 10 Vándor (eredeti nevén Rónai) Zoltán: Fasiszta elmélet és gyakorlat a belpolitikában. Szocializmus, 1935. nov. 5*
