Századok – 1977
Tanulmányok - Pintér István: Az MSzDP vezetői a fasizmusról és a fasizmus ellen hírdetett „szellemi offenzivá”-ról 500/III
504 PINTÉR ISTVÁN közül számosan éppen ezen az alapon vizsgálódva állapították meg, hogy a fasizmus hatalomra jutásában döntő szerepe volt a demokratikus erők, mindenekelőtt a munkásosztály megosztottságának. Utóbbiért természetesen a kommunistákat tették felelőssé. Érdemes megemlíteni, hogy a fasizmus hatalomra kerülésének körülményeit elemezve számos közös vonásra — a háború elvesztése, területi problémák, gazdasági válság súlyossága, a középrétegek antidemokratizmusa stb. — felhívták a figyelmet, miközben a nemzeti sajátosságoknak is nagy jelentőséget tulajdonítottak; mondván, az illető országban ezek a hatalomra jutott fasizmus karakterét is meghatározzák.1 1 A szociáldemokrata teoretikusok a fasizmust a kor ellenforradalmának tekintették,1 2 amelynek eredményeként a polgári demokráciát a diktatúra váltja fel. Ez a szembeállítás esetenként magában foglalta a szociáldemokrácia opportunizmusát is, amely a demokráciát és diktatúrát egymást kizáró tényezőnek, s a polgári demokráciát osztályok feletti tiszta demokráciának tekinti. A demokrácia és diktatúra merev szembeállításától eltekintve a szociáldemokrata ideológusok a harmincas évek közepén már alapjában helyesen mutattak rá arra, hogy a fasizmus leglényegesebb vonása: a polgári demokratikus szabadságjogok, a demokratikus uralmi formák lábbal tiprása, a kegyetlen diktatúra bevezetése és a féktelen terror eluralkodása. „A fasizmus mindazzal ellentétes, amit a nagy francia forradalom a társadalom fejlődésének során létrehozott — állapította meg Mónus a Szocializmus különszámának bevezető cikkében. — A fasizmus tagadja és elnyomja a szabadságot. Nem ismeri el az egyén és a társadalom közötti szerződést, amely az egyén önkéntes alávetettségén alapul. Az önkéntes fegyelem helyébe a hatalom, a szurony, az erőszak függőségét és félelmét teremti meg. önálló alkotást, ellenőrzést, önkormányzatot nem tűr meg, mert ne ; a a társadalom javát tekinti legfőbb céljának, nem az emberek jólétére törekszik, hanem hatalmi szempontokat követ. Politikai rendszer, amely csak azért öltötte magára a társadalmi eszmék csillogó köntösét, hogy a tömegekben élő vágyak és erők szelét a maga vitorláiba foghassa. A fasizmus a legnagyobb veszedelem, amely korunkban a társadalmi fejlődést és a munkásosztályt egyaránt sújtja."13 Hasonló álláspontot képvisel Buchinger Manó, Rónai Zoltán, Szekszárdi László, dr. Ries István is. „A fasizmusok minden fajtájának jellemzője a demokratikus szabadságjogok teljes hiánya, a fasizmusok kíméletlenül eltörölték mindazt, amit ezen a téren a történelmi fejlődés a francia forradalom után teremtett" — írja Rónai.14 Jól látták, hogy a fasizmus megfosztja a munkásosztályt azoktól a lehetőségektől, amelyeket a polgári demokrácia jelentett számára. A demokratikus államberendezkedés „biztosítja a nem kapitalista, sőt a proletár rétegek számára is az osztályharc normális kiélési formáit, elsősorban a parlamentarizmust és a szabadságjogok gyűjtőneve alatt összefoglalt terep-1 1 Erre vonatkozóan lásd: Karl Kautsky: A német nemzeti szocializmus néhány oka és hatása; Otto Bauer: A demokráciáért. Mindkettő' megjelent: „Fasizmus ellen a szabadságért" c. Szocialista Tudás Könyvtára MSzDP kiadványban 1934-ben. Szerkesztette: Mónus Illés. Lásd továbbá: a Szocializmus különszámának tanulmányait. 12 Mónus Illés: A fasizmusról. Szocializmus, 1935 november. 13 Uo. 14 Vándor Zoltán: A fasiszta bürokratizmus a társadalmi önkormányzat ellen. Szocializmus, 1935. aug.
