Századok – 1977

Folyóiratszemle - Piszarjev; Ju. A. lásd Vinogradov V. N. - Pocock; J. G. A.: Brit történelem: egy új tárgy védelmében 427/II

428 FOLYÓIRATSZEMLE Ε megfogalmazás magába foglalja a szerző mindkét kiindulópontját, a pluralitás igényét és a mind jobban kiteljesedő angol hegemónia figyelembevételét. Ε premisszákból vezeti le azután írása tulajdonképpeni mondanivalóját. Megítélése szerint ugyanis a fokozódó és mind ellenállhatatlanabb angol behatolás nemcsak a fejlődés menetét alakította a szigetvilágban, illetve a gyarmatbirodalomban, hanem, ezzel párhuzamosan, egyre határozottabban törekedett e térségek lakóinak tudati befolyásolására is, azaz történetük mellett történeti gondolkodásukat is messzemenően hatalmába kerítette. ,,A hódító . . . megszabja a játékszabályokat : uralma hatékonyságának mértéke szerint meghatározza, hogy az emberek mit csináljanak, hogyan gondolkodjanak és mire emlékezzenek." „Az angolok nemcsak csinálták, de írták is történetüket. . . a múlt őrzése hatalom: a levéltár az angol kormányzati rend magva. . ." Pocock elméleti igényű általánosítása megérdemli, hogy hosszabban idézzük: „Egy magasan szervezett társadalom magasszintű írásbeliséggel rendelkezik; kormányzati dokumentumoktól történelemkönyvekig számos formában termel . . . nyelvi és gondolati szerkezeteket, amelyek . . . szabály-jellegűek abban az értelemben, hogy parancsolóan előírják az emberek gondolkodási sémáit. . . Ε szabály-jellegű szerkezetek között ott van a történelem elbeszélésének, tanulmányozásának és kritkájának módozata is, aminek eredményeképpen egy magas fokon szervezett és művelt társadalom történeti tudata eltér egy kevésbé központosított és bürokratizált társadalométól - paranesolóbb és, elég valószínűen, önkritikusabb lévén. Ha az előbbi társadalom az utóbbi rovására terjeszkedik, a szabályjellegű önuralopi, mely hatalmának egyik forrása, a mások feletti uralom eszközévé válik. Ha rákényszerít másokat saját játékszabályai betartására, akkor egyszersmind rákényszeríti őket saját múltszemléletének, történelme magaalkotta szerkezetének elfogadására is... A kulturális pluralizmusnak és részleges uralomnak általunk vizsgált esetében a történészt nem egyszerűen arra késztetik, hogy a történelmet mintegy a befolyásoló kultúra szemszögéből tanulmányozza: magának a befolyásoló kultúrának a történelmét kell voltaképpen vizsgálnia, némileg minden más kizárásával, hiszen az adatok, a tudományosság hagyományai, és az éppen működő szabályok, melyeket újra kellene értékelnie, túlnyomórészt éppen ennek a kultúrának a termékei - ami egyik fontos oka annak is, amiért ez a kultúra befolyásolásra képes." A tanulmány szerzője kísérletet tesz arra is, hogy történetileg körülírja a 'brit történelem' általa igényelt fogalmi megújítását, azaz sorra vegye, hogy koronként milyen földrajzi térségek, illetve politikai-szervezeti egységek tartoztak véleménye szerint a „brit" fogalom körébe. Felfogása szerint a kifejezés szemantikai tartománya az idővel geográfiai értelemben mind nagyobb és nagyobb területekre terjeszkedett ki, ha egy sor társadalom csak futólag tartozott is a brit birodalom szervezeti kereteibe. Pocock rugalmas, történetileg változó érvényű fogalomhasználata („a 'brit történelem' a kezdetek óta társadalmak és kultúrák egymás közötti konfliktusa, illetve új társadalmak és kultúrák teremtése") lehetőséget ad arra, hogy az angolszász népek és kultúrák kialakulásának egész bonyolult rendszerét a maga dinamikájában és kölcsönhatásaiban ragadjuk meg és szemléljük. Történelemfelfogása - saját szavaival - „Nemzetközösség-utáni és Európán-kívüli, s egyszersmind nacionalizmusellenes", s így - anélkül, hogy utalna erre — meglepően közel kerül a kérdés marxista interpretációjához. Talán éppen ez a mozzanat, a „törtcnelemszemléleti imperializmussal" való tudatos, sőt harcos szembefordulása váltotta ki tanulmányának eddigi, kritikus vagy legalábbis ódzkodó visszhangját. A The Journal of Modern History szerkesztője még közreadás előtt elküldte a tanulmányt Angliába, Skóciába és Amerikába, és megjegyzéseket kért a kérdéskör ismert szakembereitől. Angliából a személyében is érintett A. J. P. Taylor, az oxford-i Magdalen College tanára, a Brit Akadémia tagja reflektál az írásra. Elismerve a felvetett probléma létezését, nemigen érzi fontosnak az „angol" és a „brit" fogalom közötti különbségtevést. Különösen elutasítja Pococknak azt a gondolatát, mely szerint a „brit történelem" mindvégig különféle kultúrák egymásrahatása volt - Taylor szerint „a kultúra mindig kizárólagosan angol volt és maradt, nagyon csekély külső hozzájárulással". Taylor megerősíti korábbról ismert álláspontját, mely szerint az angolszász kultúrák mindegyike lényegében angol kultúra, vagy annak valamely változata, s e megállapítását írásainak jól ismert, fanyar humorával még Észak-Amerika társadalmaira is kiterjeszti. Gordon Donaldson professzor, Skócia két működő skót-történeti tanszéke egyikének, az edinburgh-inak a vezetője, szűkebb hazája relatív önállóságát hangsúlyozza, és nem tekinti történetileg hitelesnek Skócia feltétlen alárendelését a „brit" fogalomkörnek. Michael Hechter professzor, a Washington-i Egyetem tanára némileg érintetlennek mutatkozik a „periférikus térségek" tanul-