Századok – 1977
Folyóiratszemle - Kuropjatnyik; G. P.: A földkérdés és a forradalmi helyzet Észak-Amerikában a függetlenségi háború előestéjén 418/II
418 FOLYÓIRATSZEMLE A tanulmány középső részének végén, miután a szerző két, Adams személyével kapcsolatos tradíciót már szembesített a tényekkel, a harmadikat - felelősségét az erőszakért - boncolja. Adams írásain és cselekedetein keresztül bemutatja, hogy ő a legfőbb hazafiúi erénynek a türelmet tartotta és az erőszakot csak mint végső eszközt ítélte megfelelőnek, azt is csak bizonyos határokon belül, de csak akkor, ha a szabadság megvédése a célja. Nem az erőszak volt a kenyere és médiuma nem a „csőcselék": a politikai agitáció eszközének a sajtót, a népünnepélyeket tartotta, e célból különböző szövetségek szervezését is támogatta. Ez utóbbi tevékenysége kortársai szemében - egy olyan korban, mely minden kormányon kívüli szervezkedést elítélt - túlságosan is radikálisnak tűnt, és alapjául szolgált Adams későbbi téves megítélésének, noha - a függetlenség kivívása és a szabad kormányzat megvalósulása után - ezen szervezetek létjogosultsága Adams szemében is kérdésessé vált. Mindezeken túl Adams személyének megítélését rossz irányba befolyásolta, Maier szerint, saját következetes kálvinista, „puritán" magatartása is, amely elvetett minden születési előjogot, nem tartott igényt vagyonra stb., és amely még személyes levelezését is személytelenné teszi. Alakja mindinkább összefonódott a forradalmár alakjával egy olyan korban (az említett életrajzok az 1880-as évek után jelennek meg), amely az amerikai forradalmat, mint egy nemzet születésének kiindulópontját, lassan egybeolvasztotta a függetlenségi háborúval, amely hősiesebbnek tűnt, és a függetlenség korai vezetői helyébe a szinte „kanonizált" Alapító Atyákat állította. Az életrajzírók megfeledkeztek arról, hogy Adams nem tort új utakat: New England alapítóinak munkáját folytatta, a múlt eredményeit akarta átmenteni a jövőbe. Ezért fordulópont Hutchinsonhoz való viszonya forradalmán fejlődésében: Adams szembe kellett, hogy forduljon vele, mivel a kormányzó tevékenysége a múlt és a jövő folyamatosságát zavarta meg. Végső soron azonban Adams leginkább az angol forradalom „szentjeihez" hasonlítható, akik, hozzá hasonlóan, egy korrupt világban akartak tiszta kormányzást, az erényes múltat állították szembe a bűnös jelennel. Szigorú aszkétizmusa pedig a későbbi forradalmak következetes alakjaival kapcsolja össze s így életművének félreértése nem csak személye, de „a forradalmár mint olyan" helytelen - bennük csak erőszakos anarchistákat látó — megítéléséből is származik. így válhatott a fiatalabb amerikai nemzeték és az utókor szemében intoleráns, hajlíthatatlan, merev személyiséggé az,aki „a forradalomért született". Személye később mind kényelmetlenebbé vált és ez egyre inkább eltávolította a későbbi generációkat a valódi történelmi személyiségétől, Sámuel Adams alapvető forradalmi karakterétől és ezen keresztül az Amerikai Forradalom forradalmi jellegének, mint alapvető „élménynek" a kihangsúlyozásától. (The American Historical Review, 1976. 1. sz. 12-37. L) Cs. K. Gy. G. P. KUROPJATNYIK: A FÖLDKÉRDÉS ÉS A FORRADALMI HELYZET ÉSZAK-AMERIKÁBAN A FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚ ELŐESTÉJÉN Bár a szakirodalom elismeri a farmer mozgalmak jelentőségét az amerikai angol gyarmatok függetlenségi harcának kibontakozásában, fő figyelme mégis a nagyvárosokban lezajlott eseményekre irányul. így a lakosság csaknem 90 százalékát jelentő farmerek mozgalmait nem súlyuknak megfelelően vizsgálják a függetlenségi háború előtörténetében. Kuropjatnyik abból indul ki, hogy a polgári munkák ugyan nem marxista felfogásban tárgyalják a forradalmi helyzet problematikáját, alkalmasint értékes adatokat vonultatnak fel, amelyek marxista módszer szerint csoportosítva plasztikusabb háttérrajzot tesznek lehetővé. Ezen adatok, valamint forráspublikációk alapján leszögezi: az agrártársadalmon belüli feszültségek alapvetően hozzájárultak az amerikai gyarmatok fellépéséhez. A farmerek jelentős hányada gazdasági függőségbe került az angol gyarmattartó hatóságok által támogatott nagybirtokoktól. Ujabb területek betelepítésére kényszerült, de a hatóságok, valamint az ellenálló indiánok ezt megnehezítették. Az 1750-60-as években egyrészt felerősödött a Nyugat felé irányuló migráció, másrészt mind gyakoribbá váltak a petíciók és tiltakozások, amelyek a földfoglalás kedvezőbb feltételeit követelték. Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, Thomas Lee és mások ezekben a megmozdulásokban kezdték közéleti pályájukat.
