Századok – 1977
Folyóiratszemle - Machefer; Philippe lásd Kupferman; Fred - Maier; Pauline: Samuel Adams és a róla alkotott ítéletek kérdése 417/III
FOLYÓIRATSZEMLE KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOK PAULINE MAIER: SAMUEL ADAMS ÉS A RÓLA ALKOTOTT ÍTÉLETEK KÉRDÉSE „Az utókor soha nem fogja pontosan ismerni, mint ahogy saját korában sem ismerték kielégító'en" - irta Sámuel Adamsró'l unokatestvére, John Adams. Az amerikai forradalom ezen, már kortársainak is különlegesnek tűnő alakjáról, akinek arcképét - ahogy a forradalom időszakától mind jobban távolodtak - egyre egyoldalúbban és ellenségesebben rajzolták meg, írt az University of Massachusetts (Boston) tanára, Pauline Maier tanulmányt, amelyben megpróbálta felülvizsgálni a közkeletű feldolgozásokat, eredetüket és a tények tükrében feltárni a bennük mutatkozó ellentmondásokat. A három részre tagolódó tanulmány első fejezete a Samuel Adamsszal foglalkozó irodalmat tárgyalja, miután röviden felvázolta hőse pályafutását, szerepét Massachusetts állam tanácsában, a bostoni városi gyűlés vezetésében, a gyarmat forradalmi kormányzatának megszervezésében, egészen a Kontinentális Kongresszuson való részvételig. Ezekben az években tevékenysége rendkívül jelentős, kortársai mind az Államokban, mind Európában nagyra értékelik. Megítélésében a fordulat a kivívott győzelem után következik be, amikor is fiatalabb kortársai kezdenek rá úgy tekinteni, mint aki kormányok megdöntésében és a „csőcselék" szenvedélyének felkorbácsolásában volt élenjáró, kiemelik rigorózus kálvinizmusát, puritán szellemét és egyre kevésbé érzik „megfelelő hősnek". A tárgyalt művek szerzői három pontba foglalhatóan jellemzik Adamszot: mint történelmi személyiség Samuel Adams volt az első, aki a függetlenség gondolatával foglalkozott, tömegekre ható propagandamunkájával előkészítette a forradalmat, és ez által ő felelős az erőszakos cselekményekért. A tanulmány második részében Pauline Maier e három tételt cáfolja Adams fennmaradt leveleire és írásaira támaszkodva. Az életrajzírók állításával szemben, hogy tudnillik Adams már 1765 előtt a függetlenség híve volt, annak saját írásain keresztül mutatja ki, hogy benne, akárcsak kortársaiban, fokozatosan, a lezajlott politikai események hatására érlelődött meg a függetlenségi gondolat. Kiemeli, hogy Adams igen nagyra értékelte a brit és az azon alapuló Massachusetts-i alkotmányt. A gyarmatok ellenállását a brit hagyományokkal tökéletesen kapcsolatban levőnek találta és 1763-ban még akkor is elvetendőnek találta a függetlenséget, ha azt felajánlják. Adams gondolkodásában a fordulat a brit csapatok bostoni tevékenysége nyomán következett be: elkeseredett ellensége volt az állandó hadseregeknek, melyekben a zsarnokság legfőbb eszközeit látta. Ehhez járult még a gyarmatok végrehajtói hatalmának megsértése és, Hutchinson massachusettsi kormányzó tevékenysége folytán, az az érzés, hogy az többé nem függetlenül, hanem London irányítása alatt cselekszik. Mindezek hatására érlelődött meg benne a gondolat, hogy a gyarmatok önállóan is üdvözülhetnek, bár még nem látott lehetőséget a kiegyezésre, ha néhány nem megfelelő személyt a hatalomból eltávolítanak. 1775-re azonban eloszlottak illúziói és ettől kezdve következetesen, mint egyetlen lehetőséget támogatja a függetlenség gondolatát, ebben a szellemben cselekszik és ír. Az életrajzírók állítása, hogy Samuel Adams a függetlenség irányába buzdította az embereket, a fentiekben cáfolt véleményen alapszik. Adams azonban nem mozgathatta az embereket olyan cél felé, amelyet nem érzett teljesen magáénak. Bár nem kétséges, hogy a népvezérek szerepét szinte a modem behaviorizmus terminológiájának használatával írta le (meggyőződése volt, hogy az embereket inkább érzelmeik, mint értelmük irányítja), félt a felszított szenvedélyektől, mivel az káoszt eredményezhet. Mindezek ellenére hitt az emberek helyes politikai ítéletében, pártolta a testületi tevékenységet és vallotta, hogy a vezetőknek kötelessége az emberek elégedetlenségének okait föltárni és ezeket minden eszközzel megszüntetni.
