Századok – 1977
Tanulmányok - Gábori Miklós: Közép- és Kelet-Európa első benépesedése 11/I
34 GÁBORI MIKLÓS más területek kultúráit befolyásolta volna. A terület fontossága nemzetközi viszonylatban is sokkal inkább az, hogy szinte minden lelőhelye, ipara más és más - mindig különleges, speciális jellegű. Egymástól eltérő az egyes iparok fejlődése, a származásuk, még a települési módjuk, a gazdálkodási irányuk is. Nemcsak ebben a korszakban, — az egész paleolitikum során ez a helyzet. A környező területek régészeti anyagát áttekintve nyugodtan állíthatjuk, hogy a medence paleolitikuma szinte mindegyik korszaka, kultúrája idején eltért a közép-európai általánostól; mindegyik műveltségének valamilyen sajátos meghatározója, egyedi színezete, kissé különálló fejlődése volt. Elsősorban meg kell állapítanunk, hogy bár a medence zárt geográfiai egységet alkot, a paleolit kultúrák elterjedése egyik korszakban sem volt.egységes. A terület nagy vonalakban két részre oszlik. Egyik a Dunántúl és részben még a Duna—Tisza köze — másik a Dunától K-re eső vidék, ill. az ÉK-i középhegység területe. Többek közt klimatikus-ökológiai tényezők játszottak közre abban, hogy már a Würm bevezető szakaszában eltért egymástól a dunántúli és a Bükk-hegységi moustérien - ugyanígy más jellegű és erede.tű is a dunántúli ún. levélhegyes kultúra és a bükki szeleden —, majd még később ismét két külön csoport figyelhető meg a gravetti kultúra idején. — Ugyanakkor úgy látszik, hogy a medence időnként „vertikálisan" is két zónát alkotott. Egyik ismét a Dunántúl mérsékelt, humidus területe, amely legföljebb a jégkori tetőzések idején lehetett kontinentális sztyepp és klimatológiailag kétségtelenül Ny-i, DNy-i hatások alatt állt. Még ma is világosan látható ez pl. a mediterrán talajok elterjedési térképén. A másik az ÉK-i hegyvidék hűvös-nedves területe, ahol gyakoriak voltak a tundrajelenségek, — ill. a kontinentális, száraz K-i területek és a Tiszántúl részben lakhatatlan, mocsaras része.2 5 — Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a periglaciális területek tundrája nem azonos a maival, hanem egy sajátos pleisztocénkori ökológiát jelent, amelyben tundrái, sztyeppei, hegyvidéki speciesek stb. ismertek — és mégegyszer megismételjük, hogy a pleisztocén természeti viszonyainak transzponálása a holocén körülményeire súlyos tévedés lenne. A bennünket érdeklő korszak vegetáció-történetét, éghajlati változásait részletes vizsgálatok alapján ismerjük. Ennek ciklusai kitűnően egyeznek a rétegtani, paleontológiái megfigyelésekkel és biztos támpontot adnak a kronológiai meghatározásokhoz.2 6 A régészeti leletek eltéréseit ennek ellenére mégsem tudhatjuk be egyszerűen a fenti, zonális-regionális tagolódásnak, hanem, mint látni fogjuk, az alacsony fekvésű medencét kétségtelenül különféle irányú hatások érték. A kultúrák jellegét, eredetét röviden a három legfontosabb településen és egy lelőhely-csoport anyagán mutatjuk be. A középső-paleolitikum egyik legfontosabb települése a Subalyuk-barlang a Bükkhegység D-i részén.2 7 A lelőhelyen két kultúrréteg ismert. Köztük vastag, régészetileg üres üledékek rakódtak le, ennek ellenére a két telephorizont kultúrája fejlődésileg összekapcsolódik. Az alsó, idősebb réteg az interglaciális legvégén, ill. a korai Würm kezdetén, a felső pedig a Würm 1 tetőzése előtt képződött. — A lelőhely kultúrája a közép-európai 2 5 M. Gábori: Regionale Verbreitung paläolithischer Kulturen in Ungarn. Acta Archaeologica Hungarica 1969. - Gábori M.: Magyarország ó'skőkorának áttekintése. Földrajzi Közlemények, 1969. 26 J. Stieber: i. m. 1968. 21 Vértes L. : Az őskor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Bp. 1965.
