Századok – 1977
Tanulmányok - Gábori Miklós: Közép- és Kelet-Európa első benépesedése 11/I
30 GÁBORI MIKLÓS Volgográd-fáciesben ismeijük. (Egyik tipológiai, de nem történeti alapja a már említett vándorlás-elméletnek.) Ez az utolsó fácies valószínűleg túlélte a Würm 1 tetőzését — eltűnt — majd ugyanitt a felső-paleolitikum aurignacien kultúrája jelent meg. Ez a középhegységi jellegű micoquien Közép-Európa egyik, talán a legeró'sebb, legátütőbb kultúrája lett. Utolsó fázisának idején feltűnt ugyan a nyugatról lassan szivárgó, tág értelemben vett „moustérien" is —, de sohasem vált önálló kultúrává, nincs is önálló települése - az autochton civilizációt mindig csak „alászínezte". Közép-Európa nyugati részén, a délnémet területen valódi moustérient hiába keresünk - és már ezért is figyelmet érdemel, hogy jóval keletebbre, a Kárpát-medencében viszont moustérien jellegű iparokat ismerünk. A micoquien expanzióját kelet felé figyelhetjük meg. A kultúra áthatását már a korai Würm időszakban a morva terület felé látjuk, és egészen valószínű, hogy ez az „áthatás" valójában bizonyos népességmozgással jár együtt. Ennek nyomán jelennek meg a morva terület micoquien jellegű iparai (egyes kutatók szerint már „keleti micoquien", ami csak földrajzi nézőpont kérdése) —, majd valószínűleg ebből alakultak ki, vagy talán az Altmühl-csoport újabb behatására jelent meg ugyanott a későbbi ún. levélhegyes ipar, a tágabban értelmezendő „szeletien".19 Átlépve most a morva területre, a különféle kultúrák korrendje és időbeli párhuzamuk itt ma még bonyolult kérdés. Ugy látszik, minden összekötő területen ez a helyzet. Egyelőre úgy tűnik, mintha az ottani moustérien különféle fáciesei („sipkien", „píedmostien" stb.) az előbbi micoquiennel párhuzamosan, de valamely más úton kerültek volna ide. Fejlődési, tipogenetikai kapcsolatot mindenesetre csak az itteni micoquien és a fiatal levélhegyes iparok, a sensu lato „szeletien" között tudunk kimutatni. Ez a régió az „északi zóna" kultúráit vitte tovább. Az út az Odera-kapun vezetett a déli lengyel terület felé —, meg kell azonban jegyeznünk, hogy időközben visszahatás, visszaáramlás is lehetséges. A közép-európai micoquien egész szerszámkészlete és a déli lengyel terület Okiennik Pradnik-iparai között a kapcsolat mindenesetre annyira szembeszökő, amit csak továbbteijedéssel tudunk magyarázni. A szivárgás-szerű teijedést micoquien típusú szakócák, kaparókések, kétoldalon megmunkált hegyek, ott az ún. Bockstein-kések, itt a Pradnik-kések és számtalan szerszámtípus jelzi. — Arra a kérdésre, hogy ez a kultúra meddig juthatott tovább kelet felé, alább térünk ki.2 0 A Felső-Duna-vidéki iparoknak feltehetően volt egy másik terjedési vonala is, bár az összekötő állomásokat egyelőre nem ismerjük. Ez szintén kelet, tehát az általunk vizsgált zóna felé vezetett. Egyetlen települése a Gudenus-barlang, amelynek kultúrája „acheuléen tradíciójú micoquien", kora pedig a Würm 1 első felére esik. Valamivel fiatalabb tehát, mint a Felső-Duna-vidék Bockstein-csoportja. Ez a lelőhely területileg annyira elszigetelt, hogy az előfordulását, megjelenését összekötő pontok nélkül is csak a Duna völgye mentén tudjuk elképzelni. Másik megjelenési formája viszont: a nálunk ismert, 1 ® K. Valoch: Entwicklung des Paläolithikums in der Tschechoslowakei. Archaeologia Austriaca, 36. 1964 - K. Valoch: Le Paléolitique en Tchécoslovaquie. L'Anthropologie, 71. 1966. 2 0 Jelentéktelennek látszó tipológiai megfigyelés: a felső Duna-vidéki Bockstein-kés, a déllengyel terület Pradnik-kése és Keleten a Volgográd-kés tulajdonképpen egymás „szinonimái". Jellegzetes szerszámtípusok és rendkívül hasonlóak egymáshoz.
