Századok – 1977
Tanulmányok - Gábori Miklós: Közép- és Kelet-Európa első benépesedése 11/I
KÖZÉP- ÉS KELET-EUROPA DENÉPESEDÉSE 29 zációt mutat a rénszarvasra — kifejezetten arktikus elem még nincs. — Anélkül, hogy a kronológiai kérdéseket tovább vizsgálnánk, úgy látjuk, hogy a nyugati acheuléen legföljebb a Riss időszakban jutott túl a Rajna vonalán, majd Közép-Európa északi részén kb. az Elbáig jutott el. A fiatal acheuléen után a közép-európai micoquien fáciesei következnek — és ez az a tömb, amelytől és amelyből a kultúrák továbbterjedését követni lehet.1 7 A közép-európai micoquien elterjedési területe szinte ellentétes az előbbiével. A Majna vonalától délre viszonylag elég széles földrajzi sáv üres, majd az összes település a Duna felső szakaszának az északi oldalára, a Frank- és a Sváb-Alb barlangvidékére koncentrálódik. Ez a terület szinte összefüggő, és kronológiailag is szorosan egymásba kapcsolódó települési képet mutat, ökológiai vonzása itt elsősorban a Duna, az ősduna, a Schambach, az Altmühl völgyének és a többi kis mellékfolyónak volt; az 500—1000 m körüli hegyvidéken ún. vegyes-erdei klíma, vegetáció és annak megfelelő vadászat alakult ki. Különösen zárt települést mutat az Altmühl völgye, ahol a korszak végén szinte már különálló kultúrfáciest ismerünk.1 8 Sajátságos, hogy az északi fiatal acheuléen leletei ezen a vidéken rendkívül szórványosan, szinte csak jelzésként fordulnak elő — egyetlen, nagy nyíltszíni települését ismerjük -, mégis elég világos, hogy az előbbi időszak után, a lassan változó természeti viszonyok között, ennek a kultúrának az utóda húzódott le délebbre. A közép-európai micoquien, amelynek a Felső-Duna vidékén számtalan, igen gazdag, többrétegű település található, már Közép-Európában alakult ki — éspedig a fiatal acheuléenből. Lényegében szintén szakócákat, levélalakú hegyeket, falevél alakú kaparókat használó civilizáció (teljes szerszámkészletét nem sorolhatjuk fel) —, amelynek élettartama a korai Würm időszakkal kezdődött, majd egymást követő, egymással szorosan kapcsolódó változatokra, fáciesekre bomlott szét. Rétegtanilag, kronológiailag sorban követi egymást az ún. Bockstein-, Klausennische-, Schambach-, Rörshain-fácies és az utolsó feltétlenül megélte, elérte a Würm 1 tetőzését. Az egyes településeken ekkor már pézsmatulok, örvös lemming, havasi róka stb., tehát kifejezetten arktikus, ill. cirkumpoláris állatfajok jelennek meg. Ezek a fáciesek belső fejlődés eredményei. A tagolódás, „osztódás" a korai Würm lehűlő szakaszában történt és irányát a szerszámkészlet folytonos finomodása, egyes eszközök „kiesése", új szerszámtípusok feltűnése, főleg a rendkívül finom megmunkálású falevél alakú lándzsahegyek előtérbe kerülése jellemzi. A folyamat végső állomása, ugyanezen a területen, az ún. Altmühl csoport - amelyet már inkább önálló egységnek kell tekintenünk. Szerszámkészletére elsősorban az egészen lapos, tökéletes alakú lándzsahegyek jellemzőek - amelyeknek tisztán formai párhuzamait pl. Kelet-Európában a 17 A. Tode et al.: Die Untersuchung der paläolithischen Freilandstation von Salzgitter-Lebenstedt. Eiszeitalter u. Gegenwart. 3. 1953. - G. Bosinski: i. m. 1967. (Az egyes földrajzi területeknél továbbiakban csak a legfontosabb vagy összegező munkákat adjuk meg.) 18 Az iparok specializálódása egyes esetekben ilyen ,rezervátumokban" figyelhető meg, amiben ezúttal egy sajátos kőzetanyag is szerepet játszott. Ismét más eset, amikor az embercsoportok a magasabb hegyvidékre jutva szerszámkészletükben „leszegényednek" (típusok számának csökkenése, a jellegek gyengülése) - és ismét más, amikor a lényegében nem hegyvidéki települések embere jut fel a magasabb fekvésű területekre, ahol csak provizórikus szerszámokat készít. Ez figyelhető meg pl. a svájci Alpok magashegyi lelőhelyein.
