Századok – 1977

Történeti irodalom - Megfigyelés alatt … Dokumentumok a horthysta titkosrendőrség működéséből (Ism. Tilkovszky Loránt) 1341/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1343 tumok, amelyek a horthysta külképviseletek — követségek, konzulátusok - közreműködését tanúsítják a politikai mozgalmak külföldi kapcsolatainak nyomozásában, s ennek érdekében a más államok titkosrendőri szerveivel való együttműködés megteremtésében, előmozdításában is. A dokumentumok kiválogatása során a levéltári iratokon kívül egykorú nyomtatványokból is merítettek a kötet összeállítói; nemzetgyűlési, országgyűlési napló- ill. irománykötetekből, a Magyarországi Rendeletek Tárából, a Belügyi Közlönyből, az államrendőrség működéséről évente beszámoló nyomtatott jelentésekből, a csendőrség számára kiadott nyomtatott utasításokból stb. A közölt dokumentumokhoz készült magyarázó jegyzetekhez, valamint a periodizáción alapuló három főrész átfogó áttekintést nyújtó rövid bevezetőihez a korszakra vonatkozó számos fontos forráskiadványt illetve monografikus feldolgozást használtak fel. Tudományos szempontból leginkább az teszi értékessé a kötetet, hogy a horthysta titkosrendőrség szervezeti felépítéséről, vezető személyi állományáról, az egyes szervek feladatköréről és illetékességének határairól, együttműködésük, irányításuk módjáról és szabályairól, s mindezek időnkénti átszervezéséről, módosulásáról fellelhető dokumentumokat — többnyire szigorúan bizalmas rendeleteket, utasításokat, szabályzatokat — közzéteszi, és igen alaposan, szakszerűen magyarázza. Nem mellőzi a tervezeteket sem, amelyek önmagukban is sok mindenről vallanak, méginkább a minisztériumok illetékes osztályainak állásfoglalásai, az érintett minisztériumok vezetőinek levélváltásai kíséretében, s a minisztertanácsi előterjesztés vitája tükrében. E dokumentumokban számos hivatkozás történik vonatkozó törvényekre, rendeletekre; ezekről a kötet függelékben igen hasznos áttekintést ad. Ugyanitt helyet kaphatott volna a titkosrendőri szervek felépítésének és egymáshoz való mindenkori egyidejű viszonyának az áttekintést megkönnyítő vázrajza is. A közölt dokumentumokból és a hozzájuk fűzött magyarázatokból az tűnik ki, hogy közvetlenül a Tanácsköztársaság leverése után az ún. nemzeti hadsereg fővezérségének VI. (politikai) csoportja játszott elsőrendű szerepet a „vörösvédelmi" és egyéb „nemzetvédelmi" teendők megszervezésében, s mikor ez a csoport a fővezérség 1920 márciusi megszűnésével mint a Honvédelmi Minisztérium VI. csoportja folytatta működését, csak igen vonakodva engedett teret a Belügyminisztérium VII. (közbiztonsági) főosztálya keretében létesült politikai rendészeti, nyomozó és internálási alosztályok tevékenységének, illetve a budapesti rendőrfőkapitányság politikai nyomozó főcsoportjának, amely kezdettől fogva országos jellegű nyomozásokat folytatott. A polgári és a katonai szervek kötélhúzása során a körzetparancsnokságok „védelmi osztályai" megszüntetését „tájékoztató szolgálat" megszervezésével pótolták, majd amikor a Belügyminisztérium ezt is irányítása alá vonta, s hamarosan meg is szüntette, „sajtóelőadó" elnevezéssel működtek a vegyesdandároknál azok a kémelhárító tisztek, kik legfőbb feladatuknak a - kémeknek tekintett és akként kezelt — kommunisták kinyomozását tartották, „az állam biztonságát veszélyeztető" polgári személyekre is kiteqedő hatáskörrel. A rendőrség vonalán folyó országos politikai nyomozás 1929 óta kiegészült a csendőrség részéről folytatott hasonló tevékenységgel, melyet a csendőrség központi nyomozó osztálya fogott össze és irányított. A különböző vonalakról befutó jelentések, nyomozati adatok felhasználásával a Belügyminisztériumban 1932 óta kartotékrendszerű központi politikai nyilvántartás működött, s megindult az Államrendészeti Zsebkönyv