Századok – 1977
Történeti irodalom - Jemnitz János: A nemzetközi munkásmozgalom az első világháború éveiben (1914–1917). (Ism. Erényi Tibor) 1333/VI
1335 TÖRTÉNETI IRODALOM lehetősen elhanyagolt - tényszerű ábrázolására.) Hasonló módon jár el Jemnitz akkor is, amikor tárgyalása körébe bevonja az anarchistákat is. A fejtegetésekből frappáns módon kitűnik a Lenin által megfogalmazott nagy, döntő követelménynek a jelentősége: polgárháborúval az imperialista háború ellen. Ez az igény magába foglalta természetszerűleg a „saját" kormány, hadsereg, államapparátus, uralkodó körök vereségét is. Ezt a lenini követelményt a bolsevikokon kívül csak kevesen vállalták. (Az említett problémákat nagy meggyőző erővel fejtegeti a szerző a Zimmervvalddal és az ezt követő tanácskozásokkal foglalkozó fejezetekben.) Ugyancsak kardinális kérdés volt a Nemzetközi Szocialista Irodához, a II. Internacionáléhoz fűződő kapcsolatok problémája is. A monográfiában — elsősorban Lenin és a bolsevikok küzdelme kapcsán — ez a témakör ugyancsak megfelelő kifejtést nyert. Vannak persze még további kimunkálásra szoruló vonatkozások is. így a radikalizmus és a forradalmiság fogalma (azonosságok és különbözőségek) stb. Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a két fogalom nem azonos egymással. Minthogy korábban alkalmunk volt Jemnitz János munkásságának erősen - talán azt is mondanánk, hogy az indokoltnál erősebben — politikatörténeti aspektusára felhívni a figyelmet, most elismeréssel nyugtázhatjuk, hogy a szerző figyelmét az eddigieknél jobban felkeltették olyan kérdések, mint pl. „vezetők, középkáderek, párttagság". A munkának pozitív vonása az is, hogy Jemnitz János külön is foglalkozik az értelmiség szerepével, továbbá a nők és a fiatalok önálló politikai aktivitásával. Viszonylag sokszor esik szó a különböző országok munkásságának sztrájkjairól, politikai tüntetéseiről. A témakör nyilvánvalóan megkívánja a politikatörténettel, diplomáciatörténettel és a hadtörténettel való összefüggések kimunkálását -, legalábbis addig a határig, ameddig a szocialista munkásmozgalom jelenségeinek motiválása megkívánja. Jemnitz János ennek a követelménynek jórészt eleget tesz —, habár az egyes kormányoknak a szocialista mozgalommal kapcsolatos politikájáról, a frontok eseményeinek munkásmozgalmi kihatásairól szívesen olvastunk volna többet. És ha már a viszonylag vázlatosabban megírt témakörökről van szó, ezek sorában megemlítjük a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ábrázolását is, jóllehet a szerző az MSzDP-t helyesen állítja be a nemzetközi összképbe. A magyarországi fejleményekről olvasva, a pártvezető Garamitól a centrista Kunfin át az anarchista Krausz Károlyig számos személyiségről olvashatók helyes megállapítások. Ugy véljük, szót kell ejteni a mű szerkezeti felépítéséről is. A jól áttekinthető kompozíció létrehozása — tekintettel a történeti anyag jellegére és nagyságára — nem kis feladat. A megoldás általában sikerültnek mondható. Csak némelykor tűnik az anyag túlságosan széttagoltnak, esetenként - pl. a túlságosan kongresszusról-kongresszusra haladás következtében - mozaikszerűnek. A választott téma, a feldolgozás színvonala és nem utolsósorban a szerző eddigi munkássága kiváltképpen alkalmas arra, hogy az olvasóban messzemenő igényeket támasszon. Talán indokolt, hogy ezek közül néhányat felsoroljunk: Szerintünk a mű javára vált volna, ha a szerző kísérletet tesz az erőviszonyok lemérésére, mind az egész Internacionálé, mind pedig az egyes pártok viszonylatában. Az ilyenfajta vizsgálódás kiegészítheti a kérdésfeltevést: Mit lehetett volna tenni? (Nem véletlen, hogy az Internacionálé összeroppanását magyarázandó, többen — így pl. nálunk Weltner Jakab - ezt a problémát állították - mentegetőzésként - a középpontba.)
