Századok – 1977
Beszámoló - Magyar–Szovjet történész tanácskozás Szibériában és a Távol-Keleten (Mayer Mária) 1292/VI
MAGYAR-SZOVJET TÖRTÉNÉSZ TANÁCSKOZÁS 1293 lósításáért folytatott harcokban, a magyar-szovjet kapcsolatokról a két világháború közötti periódusban, úgyszintén az orosz hadifoglyok szerepéről és tevékenységéről Magyarországon 1918—1919 folyamán, valamint a felsorolt témák által felvetett számos elvi-elméleti jellegű kérdésről, az elmúlt évtizedek vonatkozó historiográfiájáról. A tematika gazdagsága annak a sokrétű kutató munkának és elvi-elméleti jellegű tevékenységnek az eredménye, amelyet az elmúlt évtizedek során mind a szolét, mind a magyar történészek kifejtettek. Természetes jelenség, hogy az összeülő magyarszovjet tanácskozás egyik célja éppen az eddig elért eredmények összegezése, egyeztetése volt, ugyanakkor azonban a résztvevők igen nagy figyelmet szenteltek az eljövendő feladatok felvázolásának, a megoldandó problémák meghatározásának, az ún. „tudományos erőegyesítés" megvalósításának. A konferencián elhangzott előadások és hozzászólások gazdag tematikáját egységes egésszé kovácsolta a hazafiság és a nemzetköziség összefonódásának alapgondolata, amely megmutatkozott a Magyar Tanácsköztársaság idején folytatott küzdelmekben, a szovjet hatalom győzelméért vívott harcokban Szovjet-Oroszországban és az azóta eltelt évtizedek történetében. Pach Zsigmond Pál akadémikus nagy érdeklődést keltett előadásában éppen ezt a fő jellemzőt emelte ki, midőn a magyar történettudomány állásfoglalását vizsgálta a hazafiság és a nemzetköziség kérdésében. „A magyar történészeket foglalkoztató eszmeiszakmai kérdések között a hazafiság és nemzetköziség kérdése kétségtelenül a figyelem előterében áll, — mondotta. — Bizonysága ennek az a vita is, amely a téma körül több mint másfél évtizede megújuló hullámokban folyik történetírásunkban, társadalomtudományunkban." Előadása bevezető részében érzékeltette azt a két nemzet-elképzelést, amelyek közül az egyik csak a 16—17. századi értelmiségiek, prédikátorok, iskolamesterek, deákok felfogásában kezdett a magyarországi latin források „nemesi nemzete", az „urak hazája" helyett nemzeti közösséget jelenteni, míg a másik a jobbágyok tudatában bontakozott és összefonódott saját munka- és létfeltételeik védelmével, hitük védelmével az idegen támadók ellen. „Ha már a kései feudális korszak hazafias-nemzeti ideológiáját sem lehet egységesnek tekinteni, — mondotta előadásában Pach Zsigmond Pál —, akkor később a feudalizmus bomlása, a polgári átalakulás időszakában még inkább fel kell figyelnünk a nemzeti öntudatra ébredés különböző áramlataira: főképp a tőkésedő-nagybirtokosi, a liberális-nemesi és demokratikus-népi tendenciákra. Ideológiai különbségeik főként éppen abban nyilvánultak meg: milyen módon és milyen mértékben akarták vagy voltak hajlandók a nemzet fogalmát ,»kitágítani", a nem-nemeseket bebocsátani a haza, „az alkotmány sáncai közé ..." „ .. . Ám bármily különbözőek voltak is a nemzet-felfogásnak ezek a típusai, az 1848-as forradalom előtt nem a köztük levő különbség volt az alapvető, hanem a hasonlóság. A közösségi tudat mindhárom változata haladó jellegű volt, mert - így vagy amúgy — mindhárom a társadalmi haladás általános értékeit tükrözte . . . Ilyenképpen az 1848—1849-i polgári forradalomig még nem szakadt el egymástól a nacionalizmus és a hazafiság, hanem sok tekintetben együtthaladt, egybekapcsolódott" — fejtette ki.
