Századok – 1977

Beszámoló - Magyar–Szovjet történész tanácskozás Szibériában és a Távol-Keleten (Mayer Mária) 1292/VI

1294 MAYER MÁRIA Előadása további részében Pach Zsigmond Pál bemutatta, hogy az 1867. évi kiegyezés után a nemzetfelfogás különböző irányai közti összekötő kapcsok miként pattantak szét, miként váltak egyre inkább alapvetőbbé a köztük levő ellentétek, a magyar vezető rétegek miként váltak „a nemzet érdekére" hivatkozva a nacionalizmus szolgálóivá. „A polgári forradalom magyarországi korszakának lezárultával fordulat következett be, tehát a nacionalizmus történelmi pályája elvesztette korábbi haladó szerepét és reakcióba fordult." „E választóvonal előtt — egészében véve — a nemzeti gondolat haladó történelmi hagyományai sorolnak: mai hazafiságunknak — így vagy amúgy — eszmei előzményei." „E választóvonal után egyre szélesebb és mélyebb szakadék tátong a nacionalizmus negatív történelmi hagyatéka és a hazafiság demokratikus öröksége között . . . Ám a reakciós nacionalizmus ellenében tovább élt és gazdagodott a demokratikus hazafiság öröksége is" — mondotta az előadó.. Újabbkori történetünknek haladó vonulatát mindenekelőtt éppen az a tény jelzi, hogy a magyar nép két szerfölött kiélezett történelmi időszakban, 1848—49-ben és 1918—19-ben a nemzetközi forradalmi mozgalmak első vonalába, a nemzetközi haladás élvonalába lendült. 1848-ban a forradalmi hullámot Párizsból, nyugatról kelet felé közvetítette nemzetünk, 1918—19-ben a forradalmi hullámot Pétervárról, keletről nyugat felé közvetítette népünk, munkásosztályunk, hogy folytatva továbbfejlessze 1848 félbemaradt polgári forradalmát, majd az orosz nép után elsőként tegyen kísérletet a kapitalizmussal szemben az új, szocialista rend megteremtésére. Nem kevésbé fontos tény, — folytatta Pach Zsigmond Pál -, hogy a társadalmi haladás gondolata mindkét időszakban összefonódott a nemzeti ideológia progresszív irányzatával. A forradalom eszméje egyesült 1848—49-ben a nemzeti függetlenség gondolatával. Mint ahogy 1918 is a demokratikus forradalommal hozta létre az önálló Magyarországot, és az 1919. évi Tanácsköztársaság vörös-katonái a proletárforradalom vívmányainak védelmével vették fel a harcot az imperialista intervencióval szemben. És mint ahogyan a magyar internacionalisták 1917 és 1922 között Szibériában és Távol-Keleten is annak a szovjet hatalomnak a győzelméért küzdöttek, amely majd vagy egy negyedszázad múlva, 1944—45-ben meghozta a magyar népnek is a nemzeti felszabadulást. így vált a demokratikus hazafiság gazdagodó öröksége egyik közvetlen előzményévé az új és magasabb rendű folytatásának: egyik eszmei forrásává a szocialista hazafiságnak. A szocialista hazafiság immár a munkásosztály létfeltételeiből saijadt, amely képessé teszi, hogy minden addiginál magasabb rendű haza-eszmét küzdjön ki maga számára — persze egyáltalán nem könnyen és gyorsan, hanem kínnal, keservesen, esetleg kerülőutakon át: a proletárhaza eszméjét, egy olyan nemzetfogalmat, amely elválaszthatatlanul összeforr a nemzetköziség fogalmával — hangsúlyozta Pach Zsigmond Pál akadémikus. Előadása további részében Pach Zsigmond Pál a nacionalizmus problémáját érintette; konkrétan azt a kérdést, hogyan viszonyul a magyar történetírás a Magyarország egykori területén élt nem magyar népekhez, hogyan viszonyul szomszédainkhoz. Röviden vázolta Magyarország soknemzetiségű jellegét, amely — kezdve az államalapítás idejétől egészen a 20. századig — történetének fontos jellemzője volt. Részletesebben szólt arról a korszakról, amikor - a 18. század utolsó évtizedeitől kezdve - a feudalizmus mélyreható válságba került s a kapitalista viszonyok fejlődése felszínre hozta, majd egyre inkább