Századok – 1977
Tanulmányok - Baar Lothar: Az NDK népgazdaságának kiindulási és fejlődési feltételei az antifasiszta demokratikus átalakulás és a szocializmus alapjainak lerakása idején (1945–1961) 1124/VI
AZ NDK GAZDASÁGÁNAK FEJLŐDÉSE 1151 segédanyag álljon rendelkezésre. Ugyanakkor azonban különösen azokat az ágazatokat fejlesztették tovább, amelyek az NDK népgazdaságának struktúráját határozzák meg: az elektrotechnika és az elektronika különféle területei, a tudományos műszerek előállítása, a gépgyártás és a vegyiipar. Az NDK által követett beruházási politika, hogy szilárdabb alapot teremtsen a népgazdaság számára, bizonyos következményekkel járt. Ez már a háborút követő első években megmutatkozott, amikor gépeket és alkatrészeket egyáltalán nem kifizetődő módon oly üzemekben kellett előállítani, amelyekben addig nem voltak meg az ahhoz szükséges előfeltételek.11 7 Különösen megmutatkozott ez az első ötéves terv kezdetétől, amikor elkerülhetetlenné vált az alapanyagipar kifejlesztése, az ipar bizonyos alapstruktúrájának kialakítása. Az NSzK embargo-politikája és az NDK külkereskedelmének diszkriminálása általa és a többi kapitalista ország által az NDK-t ettől az időtől kezdve arra kényszerítettek, hogy nagy beruházásokat végezzen új kapacitások létesítésére, a termelés oly ágazataiban is, amelyekben a természetes feltételek folytán túlságos költségek keletkeztek és amelyekben részben vezsteséggel kellett dolgozni.11 8 Oly beruházásokat kellett végezni, amelyekre normális fejlődési feltételek mellett nem lett volna szükség. Ez vonatkozik egyebek között új bányák nyitására, réz és különféle nem-vasfémek költséges saját termelésére. Vonatkozik azonban ez a tüzelőanyagipar és a barnaszénbányászat finomítás kiépítésére is; terjedelmes eszközöket kötöttek le közlekedést szolgáló építkezések, mint Rostock interkontinentális kikötője és a berlini külső gyűrű. Már a népgazdasági össztervezés kezdetekor a rendelkezésre álló beruházási eszközök egy lényeges részét a vas- és acélelőállítás szükséges növelése, a szénbányászat és energiatermelés kötötte le. 1948-ban kezdődött rézbányák újramegnyitása, amely már az első évben tetemes összegeket igényelt. 1949-ben kezdtek acél- és hengerműveket építeni. Az eszközök bővítési beruházásokra koncentrálása az alapanyagiparban különösen az első ötéves tervet (1951—1955) jellemezte, de az ötvenes évek második felében és a hatvanas évek első felében sem változott meg a kép lényegesen. Ebben az egész időszakban az ipari összberuházás több mint 2/3 része az alapanyagiparba folyt, egyes években közel 3/4 része. Ez utóbbi történt 1956-ban, amikor a villamosenergia terén új kapacitások létesítésére vonatkozó beruházási tervet meg kellett változtatni. 1960-ig energia és bányászat az ipari beruházások 40—50%-át kapták. Ez az alapanyagipar területén közel 70%-ot jelentett. így pl. 1959-ben az alapanyagipar az összes ipari beruházások 71%-át kapta, ebből csak az energiaüzemek és a bányászat 42,4%-ot. 1964-ben az alapanyagipar még mindig 68,4%-ot tett ki: ebben ismét az energiagazdálkodás és a bányászat részesedett nagy mértékben, mivel a geológiai viszonyok rosszabbodása folytán a barnaszéntermelés termékenkénti költségei évről évre növekedtek új felszíni felépítményeket kellett létesíteni és további nagy erőműveket építeni.11 9 Ennek volt következménye, hogy más fontos ágazatokban, mint a vegyi iparban, a csökkenő beruházási lehetőségek miatt időközi nehézségek álltak be a fejlesztés terén. Az 117 W. Ulbricht:i. m. 116. k. 118 Vö. G. Mittag: i. m. 4. 11 'Uo.
