Századok – 1977
Tanulmányok - Vass Henrik: A Nagy Októberi szocialista forradalom jelentősége és nemzetközi érvénye 1107/VI
1110 VASS HENRIK a bernsteini revizionizmus volt. Mi más lenne a tőkés fejlődés „demokratizálódásával", a polgári állam „osztályfelettiségével", a konvergenciával" kapcsolatos illúzió? Mindez, ŰZ egyébként fontos parlamenti küzdelem felértékelésében, ugyanakkor az egyéb harci formák háttérbe szorulásában is megmutatkozik. Ha jól megnézzük a parlament szerepének túlbecsülését, esetenként még az általános titkos választójogot fetisizáló lassalleanus nézetekkel is találkozunk, amelyek éles ellentétben állanak a szocialista forradalom marxi-lenini elméletével. Némelykor megmutatkoznak a szakszervezetek túlbecsülésének jelei (a párt rovására), ami viszont esetenként az anarcho-szindikalizmust idézi fel. Ezekkel a nézetekkel rokon az a felfogás is, hogy az igazi osztály szervezetek a szakszervezetek. Az ún. „új baloldal" soraiban köztudomásúlag még Proudhonra és Bakunyinra visszavezethető klasszikus" anarchista nézetek is kimutathatók. Proudhon és Bakunyin már politikailag is régen halott, nézeteikről ugyanez nem mondható el. Gondoljunk a politikai célzatú terrorista akciókra (itt nem a banditizmusra gondolunk,) a pártról szóló tanítás elvetésére, a megvalósult szocializmus elfajulásáról, bürokratizálódásáról szóló nézetekre. Végső fokon anarchista jellegű az az egalitárius felfogás is, amely egyes pártokban, mozgalmakban erősen érvényesül, s amely „az emberek teljes egyenlőségét" kívánja doktriner módon erőltetni. Nem idegenek a jelenben sem a gazdasági problémákat abszolutizáló, ökonomista, trade-unionista nézetek sem, amelyek az elmélet és a politikai mozgalom lebecsüléséhez vezetnek. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy nem tekinthetők véglegesen elmúltaknak a tőkés rend „automatikus csődjé"-ről szóló és a munkásosztály egészét forradalmi élcsapatnak felfogó luxemburgista nézetek sem, akkor azt látjuk, hogy még mindig időszerű feladat a nemzetközi munkásmozgalom múltjából ismert szinte valamennyi fontosabb irányzat bírálata. Természetesen a történeti helyzet más ma, mint évtizedekkel ezelőtt. A hamis párhuzamtól, aktualizálásától óvakodnunk kell. Bizonyos maradványok azonban szembetűn őek. Mindezek a jelenségek az elméleti-történeti munka fontosságát és politikai időszerűségét húzzák alá. Továbbá annak szükségességét emelik ki, hogy az eddiginél behatóbban foglalkozzunk a marxista-lininista forradalomelmélet kérdéseivel, a mozgalom, benne kiemelkedően a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történeti tapasztalatainak elméleti általánosításával, az ezekből eredő időszerű elméleti és gyakorlati kérdésekkel. Az új válaszok, valamint az új utak és módszerek keresése, nem egyes személyek, pártok, irányzatok igénye, hanem korunk igénye. Az új helyzet mindig új válaszokat is követelt és ez a marxizmus-leininizmus, az élő elmélet és az élő mozgalom reális igénye. Ezek elutasítása az elmélet skatulyába szorítását, megmerevítését eredményezné, amely a történelmi tapasztalatok alkotó alkalmazása helyett, a mozgalom fejlődése általános érvényű törvényeinek a negligálását is jelentené. A Nagy Október tapasztalatai szemléltetően bizonyítják, nogy a marxizmus-leninizmus soha nem elvont eszmefuttatásokból építette fel elméleti rendszerét, amelyben a tézisek csupán egymásból következnek és egymást igazolják anélkül, hogy érvényüket a valósággal szembesítették volna. Marx és Engels az emberi társadalom fejlődéstörténetének vizsgálata alapján, s ezen belül különösen az angol kapitalizmus útjának áttekintése, valamint a 19. századi ideológiai áramlatok és forradalmi mozgalmak kritikai értékelése alapján alakították ki gondolatrendszerüket, amit egyébként soha nem értékeltek örök időkre szóló, megváltozhatatlan építménynek. Lenin rámutatott arra, hogy Marx tanítása
