Századok – 1977
Folyóiratszemle - Hernon; Joseph M. jun.: Az utolsó whig történész és a whig történelemszemlélet. George Maculay Trevelian 1876–1962 1091/V
FOLYÓIRATSZEMLE 1091 Ralph Desmarais: Lloyd George és az angol kormány sztrájktörő szervezeteinek kialakulása A háború utáni Lloyd George kormányok iratainak, valamint Lloyd George személyes archívumának megnyitása új megvilágításba helyezte Lloyd George tevékenységét, s ezen belül azt a kérdést, hogy ténylegesen mi volt az álláspontja a szociális problémák, s kiváltképpen a munkások helyzetének, a munkáskérdésnek a megoldására. Az új források alapján készült új feldolgozások szerzői - zömükben amerikaiak - arra hajlanak, hogy azt emeljék ki: Lloyd George-nak voltak átfogó tervei, de ezek megvalósításához a külpolitikai bonyodalmak miatt nem volt sem ideje, sem energiája, illetve terveit a konzervatívok makacs ellenállása, Austen Chambarlain pénzügyminiszter szűklátókörűsége hiúsította meg. Desmarais szerint viszont e szerzők „szebbre" akarják festeni Lloyd George arcképét, s éppen az új forrásanyagokra támaszkodva azt húzza alá, hogy inkább a régi „klasszikus" angol munkáspárti történészeknek, közgazdászoknak, teoretikusoknak van igazuk, olyanoknak, mint Colé, Tawney és mások, akik azt hangsúlyozták, hogy Lloyd George 1910-től kezdődően már elveszítette korábbi szociális radikalizmusát. Az új dokumentumokból kiderül, hogy éppen Lloyd George volt a háború idején annak a tervnek a kikovácsolója, hogy a sztrájkoló vasutasokat és bányászokat az élelmezési segélyek megvonásával kényszerítsék vissza a munkába. A szerző azt is aláhúzza, hogy sok kortársával szemben Lloyd George nem hitt igazán a forradalmi veszélyben, - sokkal inkább arról volt szó már a háború alatt, majd később, 1917 után, amikor a „bolsevik veszély" szóhasználat az ő beszédeiben is feltűnt, hogy az angol közvéleményre saját politikájának alátámasztására kívánt ezzel hatni. Mindemellett persze igaz, hogy míg a kiküldött kormánybizottságok 1917-1918-ban azt jelentették, hogy a forradalmi erjedés az angol munkások körében csak annyiban és azért léphet fel, mert gazdasági körülményeik hirtelen leromlottak - Lloyd George-nak ténylegesen voltak reformelképzelései, ezeket A. Chamberlain mint pénzügyminiszter azért húzta keresztül, mert csak a fizetési mérleg egyensúlyban tartására gondolt. A taktikai különbségek valósak voltak. Végeredményben azonban a kormány egységesen jutott munkásellenes politikai platformra, s amikor 1918 telén, 1919 tavaszán újabb munkássztrájkok kezdődtek, W. Churchill vetette fel, hogy a sztrájk letörésére a katonaságot kell felhasználni, s vele szemben Curzon egy másik taktikai fegyvert ajánlott: újfajta szervezetek felállítását - kifejezetten a sztrájkok letörésére. A konzervatív minisztereknek ezt a javaslatát pedig a liberális Lloyd George is felkarolta. R. Desmarais ezzel kapcsolatban a Labour Party Macdonald-féle vezetőinek rovására írja, hogy a kormánynak és Lloyd George-nak ezt a színeváltását nem látták meg, s Cole-lal és Tawney-val szemben régi reminszecenciák alapján bizonyos illúziókat tápláltak Lloyd George iránt. (International Review of Social History 1975/1• sz.) J. J. Joseph M. Hernon Jr.: Az utolsó whig történész és a whig történetszemlélet. George Mccaulay Trevelyan 1876-1962 Senki sem születik klasszikusnak, a művészet és tudomány nagyjainak rendszerint alaposan meg kell küzdeniök a hírnévért. Nem nélkülözhetik az eredetiséget, nem mondhatnak le az újításokról, amelyek nélkül nem emelkedhetnek ki kortársaik közül. S még az is előfordulhat, hogy pályakezdő korukban egyenesen szembekerülnek „szakmájuk" céhbeli képviselőivel. George Macaulay Trevelyan, az angol történetírás ma már klasszikusnak számító 20. századi nagysága legalábbis így járt, amikor történeti munkáiban először alkalmazta sajátos eszközeit. Trevelyan 1876. február 16-án született Stratford-on Avonhoz közel, vezető liberális családból. Apja - szintén történész - nem sokkal korábban publikált könyvet saját anyai nagybátyjáról, a híres whig történész Thomas Babington Macaulay-ról, s a család büszkeségének emlékét fia nevében is meg akarta örökíteni. Az ifjú George-ot a késő-viktoriánus Anglia új szellemi arisztokráciájának sziporkázó tagjai vették körül. Tanulmányait Harrowban és Cambridge-ben végezte, az utóbbi helyen 16»
