Századok – 1977

Folyóiratszemle - Ründzjunszkij; P. G.: Azorosz abszolutizmus és osztálybázisa (1861–1904) 1086/V

1086 FOLYÓIRATSZEMLE A szerző hangsúlyozza, hogy ezek az állásfoglalások zömükben ellenségesek voltak. Az amerikai sajtó annak idején rendszeresen adott híreket a francia forradalomról is, s a francia forradalom megítélése bizonyos válaszfalat is emelt a konzervatívok és liberálisok közé, a babeufista összeesküvés esetében azonban ez a különbség eltűnt, s mindkét irányzat egyaránt ijesztőnek tüntette fel a „negyedik rend" fellépését. Üdvözölte a Direktóriumot az összeesküvés elfojtásáért, amelyet egyesek anarchista jellegűnek tüntettek fel, de voltak olyan állásfoglalások is, amelyek azt magyarázták, hogy az összeesküvést külföldről szőtték, s az a francia köztársaság megdöntését, a monarchia visszaállítását célozta. Végeredményben mind a republikánus, mind a federalista lapokban sűrűn szerepeltek az olyan jelzők, hogy az összeesküvés „anarchista", „terrorista" avagy „királypárti" jellegű. A konzervatív és liberális szellemű értékelések mellett azonban megjelent néhány más felfogású írás is. A Philadelphiában megjelenő Aurora például részletesen idézte a babeufista összeesküvők programjának egyes részleteit, s noha az „anarchista-terrorista" összeesküvőktől ez a lap is elhatárolta magát, a szerző a tőkés társadalommal szemben mégis valamiféle alternatívát keresett - és végeredményben legjobb variánsként a kistermelők közösségeinek megteremtését tartotta. S. Bernstein több olyan cikkre és lapra hivatkozik, amelyekben az összeesküvés programját idézték - vagyis a program végül is elterjedhetett az Egyesült Államokban, miként Babeufről több életrajzi írás - megemlékezés is megjelent az amerikai lapokban. (International Review of Social History) J. J. P. G. Ründzjunszkij: Az orosz abszolutizmus és osztálybázisa (1861-1904) A tanulmány első része a téma forradalomelméleti jelentőségét hangsúlyozza. Idézi a marxizmus klasszikusainak megállapításait, amelyek szerint az európai forradalmi mozgalom központja Oroszország lett, döntő kérdéssé vált a cárizmus politikai rendszerének, mint a reakció bástyájának a felszámolása. Kitér a szerző azokra a tényezőkre, amelyek megnehezítették, hogy az orosz politikai gondolkodás megfelelően feltárja az orosz abszolutizmus társadalmi természetét. A hivatalos nemesiburzsoá historigoráfia, a narodnyik ideológia következményeként értékeli a cárizmus erejének, szerepének túlértékelését, az állam osztályokfelettiségét valló nézetek eluralkodását, ami miatt az orosz felszabadító mozgalom több irányzata a rendszer engedményeitől remélte az országot feszítő problémák megoldását. Emlékeztet arra, hogy a demokrata értelmiség egy része a századfordulóra -ideológiai zűrzavara következtében - elvetette a köztársasági berendezkedést, mint a burzsoázia uralmának eszközét. Sokan érveltek az orosz nép monarchia iránti tiszteletével, amely lehetetlenné teszi a népforradalmat. A liberális narodnyikizmus és a szlavofil ideológia ötvöződését jelentette ez, a népiszocialista Pesehonov emelkedett ki hirdetői közül. Ründzjunszkij felvonultatja a Plehanov államfelfogásában rejlő ellentmondásokat, a munkásosztály szövetségi politikájának hibás értelmezését, s ezzel a lenini forradalom elméletet állítja szembe. Hangsúlyozza a tanulmány, milyen nagy jelentőséget tulajdonított Lenin az orosz társadalmipolitikai erőviszonyok megfelelő feltárásának, s erre építve a cárizmus társadalmi természete meghatározásának. Rámutat a szerző, hogy a szovjet történettudomány egyelőre adós a vonatkozó lenini megállapítások elemzésével, amely pedig jó kiinduló alap lehetne a cárizmus osztály bázisának feltárásához. Pedig az 1920-as években, Lenin ösztönzésére előtérbe helyezték a kérdés vizsgálatát. Pokrovszkij néhány megállapítását ma is időtállónak tekinti. A téma hosszú ideig elkerülte a kutatók érdeklődését, ma azonban a nem marxista torzítások korrigálása is szükségessé teszi napirendre tűzését. Vannak a cári kormányzat politikáját egyes területeken elemző színvonalas monográfiák. Az agrárpolitika kutatásában M. Sz. Szimonov, Je. V. Brusznyikin munkássága érdemel különös figyelmet, a pénzügyi, ipar- és kereskedelempolitika analizálásával I. F. Gingyin, A. P. Pogrebinszkij munkái tűnnek ki, a kulturális politikát G. I. Setinyina monográfiája dolgozta fel, a munkás politika vizsgálatának gazdag irodalmából V. Ja. Lavericsev könyvét említi meg a szerző. Az alapos és színvonalas részmonográfiák eredményeire is támaszkodott P. A. Zajoncskovszkij, amikor az 1860-1896 közötti időszakot átfogva tett kísérletet a cári politika osztályjellegének vizsgálatára. Hasonló célt tűzött maga elé Ju. B. Szolovjov „Az önkényuralom és a nemesség a 10. sz. végén" (Leningrád, 1973) c. könyvében.