Századok – 1977

Folyóiratszemle - Ründzjunszkij; P. G.: Azorosz abszolutizmus és osztálybázisa (1861–1904) 1086/V

FOLYÓIRATSZEMLE 1087 Mindezek alapján Ründzjunszkij az udvari körök politikai szerepét, az államhatalom intézményrendszerének jellegét, a hatalmi apparátus szociális összetételét és mindenekelőtt a politika jellegét, érdekmozgatóit tekinti vizsgálandónak a téma kutatásakor. A nemesi vagy burzsoá monarchia alternatívával szemben az osztálybázis kettősségét, a társadalmi jelleg átmenetiségét hangsúlyozza. Úgy ítéli meg, hogy az udvari körök jelentős politikai szerepe, az intézményrendszer jellege, az apparátus szociális összetétele alapján feudális, nemesi monarchia volt a cári abszolutizmus. A politika jellege, érdekmozgatói alapján azonban a burzsoá monarchia jegyei is kimutathatók. Elengedhetetlenül szükségesnek tekinti a rendszer két alapvető osztálya társadalmi természetének feltárását. Az 1861 utáni évtizedekben ugyanis a nemesi földbirtokos réteg megszűnt tisztán feudális jellegű osztály lenni. Bekapcsolódott az árutermelésbe, vállakozóvá lett. Az orosz burzsoázia ugyanakkor jelentős részben származott a volt feudális uralkodóosztályából, összefonódott az állam hivatalnoki rétegével. Az orosz nemzeti piac formálódási folyamatában tehát a nemesi földbirtokosok feudális jellege, a burzsoázia kapitalista jellege egyaránt módosulásokat szenvedett, ami kihatott érdekeikre az azokhoz igazított kormánypolitikára, így határozva meg a cárizmus társadalmi természetét. A szovjet történetírás hosszú ideig elhanyagolta a nemesi földbirtok kapitalizálódási folyamatának és ennek társadalmi következményének vizsgálatát. Az 1920-as években Grekov és Picseta munkái hoztak eredményt a nemesség piaci kapcsolatainak feltárásában. Ujabban A. M. Anfimov és L. P. Minarik kutatásai bizonyítják, milyen jelentős volt a nemesi birtok kapcsolata a tőkés árutermeléssel, milyen súlyuk volt a nemesi földbirtokosok vállalkozásainak, pl. a szesz, cukor és faiparban. Természetesen a másik tendenciát is látni kell. Általánosabb volt, hogy a földbirtokosok és a hivatalnokok pénztőkéjüket bankba helyezték, s annak járadékából éltek, birtokaikon a ledolgozási rendszer, a paraszti földbérlet elmaradott formái uralkodtak. A század vége felé azonban ezek a formák sem függetleníthetők, a formálódó tőkés nemzeti piactól. A földbérlet, a mezőgazdasági bérmunka, a ledolgozási rendszer feltételeit egyre inkább a tőkés árutermelési viszonyok befolyásolták. Ez az alapja annak a megállapításnak, hogy - ha közvetve és ellentmondásosan is, — a rendszer burzsoá jellegű gazdaságpolitikai intézkedései (vámpolitika, vasúti tarifa, munkás törvényhozás) a nemesség érdekeit is szolgálták. Természetesen a nemesi vállalkozáshoz nyújtott kedvezmények a feudáhs uralkodó osztály pozícióit szilárdították, annak kiváltságait is körülbástyázták, ami a burzsoá vállalkozók (kereskedő tőkések) érdekeit sértette, s ez a rendszer társadalmi bázisának kettősségét, ellentmondásosságát, az egyensúly hiányát tükrözte. A nemesi földbirtokosi és a burzsoá érdek kielégítésére irányuló törekvés részben szélesítette a cárizmus társadalmi bázisát, lavírozását, lehetővé tette számára az egyensúlyozás kísérletét, ugyanakkor mindkét osztályon belül kiváltotta az ellenzék fellépését, amelynek határozottságát a kormánypolitika módosulásai, a tömegek osztályharcának élessége befolyásolta. Az uralkodó osztályok (cári kormányzat, árutermelő nemesi földbirtokosok, kereskedő burzsoázia) érdekeinek egybeesése és ellentmondásossága tükröződött az 1861-es jobbágyreformban, s a következő évtizedek parasztpolitikájában. A konzervatív, feudális érdekek kerültek előtérbe az 1880-as évek ún. ellenreformjaiban, (az áttelepülés korlátozása), burzsoá érdekek a századforduló intézkedéseiben (az egyetemleges kezesség eltörlése). Bonyolítja a politika értékelését, hogy az obscsina felszámolását konzervatív reakciós elemek szorgalmazták. Magántulajdonossá akarták tenni a parasztot, hogy érdekelt legyen a rend fennmaradásában, ellenálljon a forradalmi propagandának. Ennek az anarchaikus intézménynek a leghangosabb védelmezői ugyanakkor - más megfontolásból -a kispolgári forradalmárok voltak. A rendszer ipari, kereskedelmi és a munkásokat érintő politikája szintén ellentmondásos volt, ami a burzsoázia viszonyulására is kihatott. A munkásság első megmozdulásai eredményeztek néhány polgári jellegű intézkedést (1882: a gyermek munka szabályozása, 1885: a női munkaerő alkalmzásáról szóló rendelet.), egészében véve azonban a cárizmus munkáspolitikáját a rendőri- bürokratikus gyámkodás jellemezte. A sztrájk például a büntetőjogba ütközött, a gyári felügyelőség intézménye, a sztaroszta rendszer a hatalom gyámkodását jelentette, nem beszélve a Zubatov nevével fémjelzett ún. rendőrszocializmusról. Szerzőnk úgy ítéli meg, hogy a cári abszolutizmus burzsoá jellegű intézkedéseit a gazdaságitársadalmi fejlődés, az ellenzék és a forradalmi erők fellépése kényszerítette ki. A reakciós jelleg, az ellentmondásosság az abszolutizmusból, annak eredendő társadalmi bázisából, a gazdasági-társadalmi viszonyokban fennmaradt feudális maradványokból fakadt. A politika módosulásait két antagonisztikus erő harcának alakulásával is összefüggésbe hozza. Egyik erőként a burzsoá-nemesi monarchia