Századok – 1977

Történeti irodalom - Gergely Ferenc–Kiss György: Horthy leventéi. A leventeintézmény történte (Ism. Tilkovszky Loránt) 1072/V

1074 TÖRTÉNETI IRODALOM törvényjavaslat parlamenti vitájában az egyház álláspontját kifejező papképviselő neve — a 168. lapon — helyesen: Reibel Mihály). A testnevelési kötelezettség a honvédelmi kötelezettségek sorába tartozó leventekötelezettséggé alakult át, a büntető rendelkezések további szigorításával; a megyei, kerületi, községi testnevelési bizottságok leventebizottságokká alakultak. Immár nyíltan kimondott cél az egész — iskolás és iskolán kívüli — ifjúság egységes katonai előképzése lett, a Honvédelmi Minisztérium irányításával, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak immár csak „közreműködésével". A törvény leventevonatkozású rendelkezéseihez készült, 1940 decemberében kelt végrehajtási utasítás igen nagy részletességgel szabályozta a levente-ügy et, amelynek egységén azonban csorbát ejtett a volksbundista ifjúsági szervezet, a Deutsche Jugend — (a kötetben következetesen helytelenül: Deutsche Jugendbund) — részére 1941. március 21-én tett engedmény. Igen érdemlegesek általában a nemzetiségi leventékkel való bánásmódról írottak. Egy 1941. július 31-i miniszterelnökségi rendelet az ifjúság honvédelmi nevelése és a testnevelés valamennyi területét egy országos vezető (IHNOV) kezében egyesítette. Az e tisztséget betöltő vitéz Béldy Alajos altábornagy nem maga volt azonban „a leventeintézmény vezetője" (249.1.), hanem a néki alárendelt, a kötetben név szerint nem is említett vitéz Kudirczy István, mint „a leventék országos parancsnoka"; Béldy másik alárendeltje „a társadalmi sport és testnevelés vezetője" feladatkörét betöltő vitéz Tárczay-Felicides Román volt, aki a megszűnt Országos Testnevelési Tanács helyébe lépő Országos Sport Központot, s az ennek keretében működő Nemzeti Sport Bizottságot irányította. Az Országos Ifjúsági Egészségügyi Bizottság felállításával összefüggésben indult meg a levente-ifjúság orvosi vizsgálata, — hasonló méretű tömeg vizsgálat még nem volt eddig Magyarországon, — melynek közzétett eredményei számos súlyos egészségügyi problémára hívták fel a figyelmet. A széles, átfogó ifjúsági mozgalommá fejleszteni kívánt leventeintézmény hatását nagyban előmozdította sajtója: a „Szebb jövőt!" című leventeújság a 40-es évek elején az ország legnagyobb példányszámú (225 000) és legolcsóbb képes hetilapja volt. Mindezek mellett érdemes lenne még megemlíteni a „honvédelmi ismeretek" oktatásának bevezetését a közép- és felsőfokú iskolákban, egyetemeken, az 1942/43-as tanévvel kezdődően. Részletesen szó esik viszont a levente-ifjúságnak a mezőgazdasági és ipari haditermelésben való fokozott részvétele kérdéseiről. A Béldy irányította csúcsszervet létrehozó miniszterelnökségi rendelet mondotta ki a leányifjúság önkéntes honvédelmi nevelésének szükségességét. 1941-ben honvédelmi miniszteri rendelet jelent meg „a leventeegyesületek női szakosztályának megalakítása" tárgyában, de még ugyanebben az évben egy újabb rendelet leállíttatta a megindult szervezkedést. A háttérben az egyház részéről támasztott különféle aggályok, kifogásoló észrevételek állottak, amelyek miatt - hosszas egyezkedő tárgyalások után - csak egy 1943 októberi rendelet intézkedhetett a leány-levente-mozgalom megszervezéséről. A kötet, amely az egyháznak a leventeintézményhez való ellentmondásos viszonyát mindvégig figyelemmel kíséri, különösen ezen a ponton, a leány-levente kérdésben ad igen plasztikus képet. A leventeintézmény és a cserkészet viszonyát 1942-ben külön miniszterelnöki rendelet szabályozta. A kötet többször is helyesen utal arra^ hogy a cserkészmozgalmat az ellenforradalmi rendszer bizonyos ifjúsági elit-nevelési célokra kívánta felhasználni; önkéntes jellegével, továbbá nevelési módszerében és szellemében előnyére különbözött a kezdettől fogva kényszer-jellegű, és egyre inkább a katonai drill irányában fejlődő