Századok – 1977

Történeti irodalom - Scsetinina; G. I.: Universziteti v Rosszii i usztav 1884 goda (Ism. Bartha Antal) 1064/V

1065 TÖRTÉNETI IRODALOM A tőkés átalakulás szükségszerűségéből és a feudális maradványok görcsös védelmezéséből következő igényeknek az egyeztetése holtpontra jutott. Az egyetemi életet dilemma elé állító feladat megoldására a konzervatív, de az egyetemi képzés korszerűségét szem előtt tartó cári politikusok nem rendelkeztek megfelelő elképzelésekkel. Valóban nehéz feladat volt a korszerűség igényének megvalósítása úgy, hogy a pravoszláv egyház szent Szinodusa vétójogot tartott fenn magának az egyház tanításaival ellenkező oktatási programokkal szemben. A 19. század 60—80-as éveinek forradalmi és polgári liberális mozgalmai közepette az egyetemek nehezen őrizhették volna meg politikamentességüket. A forradalmi mozgalmak híveket szereztek az egyetemi ifjúság körében. A tanárok sem zárkózhattak el a forradalmi erjedéstől, s bár forradalmi tevékenység körükben rendkívül ritkán fordult elő, a különböző demokratikus reformmozgalmakban nagy szerepet játszottak. Az egyetemi tanulás költségei komoly terhet jelentettek. Állami ösztöndíj kevés volt. Az egyetemek úgy segítettek diákjaikon,hogy jövedelmeiknek egy hányadát szociális segélyekre, hozzájárulásokra fordították. Scsetinina kimutatja, hogy a hallgatók igen nagy része kapott rendszeres egyetemi támogatást, mert csak így folytathatta tanulmányait. Ugyanakkor az egyetemi hallgatók körében a nemesi származásúak domináltak, de a birtokkal vagy jelentős vagyonnal rendelkező családokból származó egyetemi hallgatók aránya rendkívül alacsony volt. Az értelmiségi pályákat zömmel elszegényedett nemesi ivadékok választották. A hallgatók másik nagy hányada papi vagy mérsékelt jövedelemmel rendelkező kereskedő-ipari polgár, továbbá értelmiségi családokból került ki. Viszont munkás vagy paraszt származású fiatalember alig került egyetemre. így zömmel a történelmi osztály és a felemelkedő polgárság fiai mentek az egyetemekre, de anyagi helyzetüknél, érzelmi hangoltságuk alapján új módon keresték társadalmi beilleszkedésük módozatait. Ezek származásuk ellenére sem számítottak a cári abszolutizmus feltétel nélküli híveinek. Az egyetemi rendes tanárok 40-42%-a nemesi családokból származott, de tényleges vagyont jelentő, jövedelmet hozó birtokkal csupán néhányan rendelkeztek. Az egyetemi tanárok nagyobb hányada polgári vagy papi családból került a tanszékekre. Néhány paraszt származású egyetemi tanár is volt. Az egyetemi értelmiség alacsonyabb kategóriáiban a vagyontalanok és nem nemesi származásúak még nagyobb arányt képviseltek. Az elemzés rávilágít, hogy az egyetemi értelmiség a maga egészében — ide értve a hallgatókat is — csak a névleges statisztika szerint tartozott a politikai rendszer támaszához. Helyzeténél, hangoltságánál fogva a polgári átalakulás radikális vagy legalábbis liberális-reformista útjának voltak a hívei. A cári bürokrácia még azokat is elriasztotta, akik hajlamaiknál fogva készek lettek volna a kormányzat támogatására. A statisztikákban felszínre nem kerülő társadalmi átalakulás figyelmet érdemel. Érdekes lett volna tájékoztatást kapni abban a vonatkozásban, hogy az egyetemi értelmiség igen szűk körén túlmenően, a történelmi osztályok egész szerkezetében érvényesültek-e hasonló jellegű változások, eltolódások. Érdeklődésre tartana számot az is, hogy az uralkodó osztály anyagilag leromlott rétegeit érintő változások mennyiben tükröztetik az orosz társadalom egészének reform utáni mozgását. Értve ezen az érzelmi és politikai áthangolódást is. A kérdésre vonatkozó irodalom jegyzetekben való feltüntetése is jól szolgálta volna az olvasó tájékoztatását.