Századok – 1977
Történeti irodalom - Kiss György lásd Gergely Ferenc - Kovács Endre: Szabadságharcunk és a francia közvélemény (Ism. Perlusz Katalin) 1061/V
1063 TÖRTÉNETI IRODALOM kapni a forradalom hanyatló hazai lángjának élesztéséhez. Ez határozta meg a francia baloldalnak a magyar eseményekre való reagálását is. A magyar forradalom és szabadságharc eseményeinek francia fogadtatását tárgyaló fejezetekben Kovács Endre kronologikus rendben haladva, 1848 nyarától, 1849 őszéig követi nyomon - elsősorban a baloldal lapjaiban — a magyar mozgalom keltette visszhangot. A jobboldal sajtójából az akkoriban tekintélyes Revue des Deux Mondes című folyóirat reflexióit kíséri figyelemmel. A kérdéses időszakban a magyaráságról alkotott vélemény az események sodrában döntő változáson ment keresztül. 1848 nyarán, őszén a francia sajtó szinte egyértelműen magyarellenesnek tekinthető, a baloldali lapokat is beleértve. Franciaországból nézve nem volt világos, hogy a Kelet-, Délkelet-Európában forrongó, egymással is szembenálló nemzeti, nemzetiségi mozgalmak közül melyik, vagy melyek állanak valóban az európai haladás vonalában. így helyet kaptak olyan vélekedések is, miszerint a magyarság tekinthető a szláv népek elsőszámú ellenségének, elnyomójának. A La Pologne például tiltakozott az ellen, hogy lengyelek a magyarok oldalán harcoljanak. Kivételt képezett a Le National véleménye, amely elfogadta azt a magyar érvelést a nemzetiségi kérdésben, amely szerint az egyenlő állampolgári jogok biztosítása szükségtelenné teszi a nemzetiségi jogok szavatolását. A baloldali sajtó hangját voltaképpen az 1849. március 4-i oktrojált alkotmány és a cári intervenció veszélyének eshetősége változtatta meg. Ettől kedve az ausztriai szlávokat a lengyel példa követésére: a magyar harc támogatására buzdították, s felvetődött az a gondolat, hogy a magyaroknak (és az olaszoknak) francia segítségre volna szükségük. A lengyel tábornokok — Bem, Dembinski — bekapcsolódását a magyar szabadságharcba pedig úgy értékelték, mint a magyar forradalomnak lengyel-magyar forradalommá alakulását. Ebben az összefüggésben a szabadságharcot már nem egyszerűen a magyarság ügyének, hanem a szláv népek érdekéért, majd továbbmenve, az európai közös szabadságért vívott harcnak tekintették. A magyarok harcának támogatása érdekében megkísérelték fölrázni a francia közvéleményt, a kormánytól pedig követelték: lépjen közbe a cári intervenció megakadályozására. 1849 tavaszán, nyarán az egyre inkább defenzívába szorult francia baloldal gyenge volt ahhoz, hogy más forradalmak érdekében tömegeket tudjon megmozgatni. S miközben Teleki László még mindig bizakodott a francia kormány megnyerésében, a francia baloldal minden reményét a magyar szabadságharc győzelmébe helyezte. A magyar ügy sikerétől új európai forradalmi hullám kibontakozását várták. Mindkét várakozás illúzió maradt. A szerző által bemutatott forrásanyagból is világosan kitűnik, hogy a francia diplomácia egy lépést sem szándékozott tenni a cári agresszió megakadályozására, ellenben az 1849. június 13-i tiltakozó tüntetést felhasználva, a kormány hozzákezdett a baloldali ellenzékével való leszámoláshoz. A magyar forradalom mérlegét — Világos után — már csak azok a lapok vonhatták meg, amelyek túlélték ezt a leszámolást. A szerző külön fejezetet szentel e témának: hogyan értékelték végső soron 1849 őszén a francia sajtóorgánumok a magyar forradalom és szabadságharc egész történetét. Kovács Endre az átivzsgált francia lapokból vett részletekkel gazdagon dokumentált könyvében eredményesen oldja meg a magyar események francia szemszögből s egyszersmind európai összefüggésben való ábrázolását. Az általa feltárt forrásanyagból még inkább kitűnik a magyar, német, olasz, szláv — és hozzátehetjük — a francia nép
