Századok – 1977

Történeti irodalom - Tanulmányok a Magyar Rádió történetéből 1925–1945 (Ism. Tilkovszky Lóránt) 164/I

164 TÖRTÉNETI IRODALOM A bemutatott iratok meggyőző képet adnak a német imperializmus agresszív politikájának folytonosságáról a századfordulótól a 40-es évek közepéig. Mindamellett, hogy néhányszor történik rá utalás, jó lett volna, ha az uralkodó osztályon belüli eltérő érdekek nagyobb hangsúlyt kaptak volna a kötetben. Barabás László TANULMÁNYOK A MAGYAR RÁDIÓ TÖRTÉNETÉBŐL 1925-1945 (A Tömegkommunikációs Kutatóközpont kiadása. Bp. 1975.438 1.) Az ún. „rádiókutatás" az utóbbi évtizedben világszerte kedvelt stúdiumává vált a történészeknek. Lehetetlen ugyanis fel nem ismerni a rádiózás elterjedésének történelmi jelentőségét. Századunk technikai fejlődésének ez a nagyszerű vívmánya korábban elképzelhetetlen lehetőségeket tárt fel a tömegkommunikáció számára, s izgalmas kérdés, kik kezébe került a tömeges szellemi befolyásolás e nagyhatású eszköze, mennyiben éltek a rádió nyújtotta lehetőségekkel az emberi művelődés javára, illetve hogyan éltek vissza azokkal, félreinformálva, dezorientálva, „elszórakoztatva" vagy éppen „ordas eszmékkel uszítva" a tömegeket. Angol, japán, német rádiótörténeti munkák nyitották meg a sort, s most a magyar fiatal marxista történészek egy csoportja (Boros Zsuzsa, Gergely András, Glatz Ferenc, Stier Miklós, Szász Zoltán, Vida István) a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében, Ránki György irányításával, keresett és ado« választ a fenti kérdésekre, feltárva a rádió és a politika viszonyát az ellenforradalmi korszakban, s érzékeltetve az ország felszabadulása után e téren is bekövetkezett alapvető változást. A munkálatokhoz ösztönzést adott a hazai rádiózás ötvenedik, a felszabadult Magyar Rádió harmincadik évfordulója. A Tömegkommunikációs Kutatóközpont támogatása tette lehetővé a Frank Tibor szerkesztette, a nemzetközi és hazai rádiózás legfontosabb adatait az egyetemes és magyar történet általános összefüggéseiben feltüntető időrendi mutatóval, és érdekes képanyaggal is ellátott kötet ízléses kiállításban való megjelentetését az említett kutatóközpont Szakkönyvtára 30. köteteként. Szecskő Tamás bevezetője rámutat a hazai viszonylatban úttörő, de nemzetközi viszonylatban is az élvonalba lépő, és szemléleténél fogva abba új színt vivő munka jelentőségére, de nehézségeire is. A történészek kitűnő segítséget kaptak munkájukhoz Szabó Miklóstól, akinek a magyarországi rádiózás 1925—1945 közti műszaki történetéről készített tanulmánya — talán túlságosan is szerényen - a Függelékben foglal helyet. Ugyanitt található Kérészné Szabó Klára tanulmánya is, amely az ugyanezen korszakban folytatott rádiós közvéleménykutatások tükrében mutatva meg a rádió és a közvélemény korabeli kapcsolatát, különösen a baloldali erőknek a rádiópolitika felett gyakorolt bírálatára utalva, hézagpótló módon egészíti ki a történészeknek inkább a jobb- és szélsőjobboldalhoz való viszony kérdését vizsgáló fejtegetéseit. A magyarországi rádiózás műszaki előzményei sorában elsőnek azt a vezetékes műsortovábbítást említhetjük, amelyet 1893-tól a Budapesten létesített Telefonhírmondó valósított meg. A „drótnélküli" átvitel - 1914-ben helyezték üzembe a csepeli szikratávírót, - a mikrofon alkalmazásával vált a műsorszóró rádiózás alapjává. 1923-ban 1/2, a következő évben 1 kW-os kísérleti adót állítottak fel Csepelen, majd 1925-ben egy 2 kW-os (1927-től 3 kW-os) adóval kezdte meg a magyar rádió rendszeres adásait abból a Rákóczi úti épületből, ahol a Telefonhírmondó stúdiója is volt. A műsor vétele — általában kristálydetektoros, kis részben viszont már „lámpás" készülékekkel - a fővárosban és közvetlen környékén volt lehetséges. A Telefonhírmondó a Rádió megszületése után is fennmaradt, és a vezetékes rádió funkcióját töltötte be. Mindkét intézmény a Magyar Távirati Iroda (MTI) konszernjéhez tartozott, részvénytársasági alapon működő — a Rádió esetében igen rentábilis -magánvállalkozás volt, amely felett az állam egy Miniszterközi Ellenőrző Bizottság révén felügyeletet gyakorolt ugyan, önállóságát azonban jelentős mértékben megőrizhette. Műszaki fejlesztésének igen fontos állomása volt 1928-ban a Sándor-utcai új stúdió megépítése és ugyanakkor Lakihegyen egy 20 kW-os új adó üzembe helyezése, amely a vételt immár az ország területének felén lehetővé tette. A következő, ugrásszerűen nagy előrelépés 1933-ban történt: Lakihegyen 120 kW-os nagy adó létesült, amely 4 kőzvetítőállomás (Pécs, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza) segítségével lényegében az ország egész területén lehetővé tette „Budapest I" műsorának vételét, míg a 20 kW-os régi adó