Századok – 1977
Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V
BESZÁMOLÓ 1037 hazai szerzőkkel folytatandó szakszerű polémia nélkül. Megvalósíthatónak tartja azonban, hogy a jogos igénynek eleget téve, jelen értekezése bevezetője gyanánt is röviden, de összefüggően bizonyos vázlatos képet adjon a történelmi előzményekről. Egyetértett azzal, hogy helyes lett volna alaposabban jellemeznie — és bírálnia - a német nemzetfelfogással szembesített korabeli magyar nemzetfelfogást, amelynek gyökerei a Deák-Eötvös féle 1868. évi törvényhez nyúlnak vissza, s ugyanakkor megvilágítania azokat a változásokat is, amelyek az ún. szentistváni állameszme értelmezésében az ellenforradalmi korszak folyamán, de még az értekezésében részletesen tárgyalt időszakot megelőzően bekövetkeztek. Az ellenforradalmi korszak nemzetiségpolitikai irányzatairól az Etudes Historiques-ban 1975-ben megjelent tanulmányában már érzékeltette, hogy Trianon után, a szomszéd országokban kisebbségi sorsra jutott magyarokra való tekintettel, és összefüggésben a Nagy-Magyarország helyreállítását célzó revíziós törekvésekkel, amelyek vonzó hatást kívántak gyakorolni az elszakadt nemzetiségekre, a kollektív nemzetiségi jogok, nevezetesen a nemzetiségi autonómiák kérdésében való állásfoglalás az ellenforradalmi korszakban korántsem oly egyértelműen elutasító, mint következne abból, hogy a nemzetiségi politika alaptörvénye ismét és változatlanul az az 1868. évi törvény, amely kizárólag individuális nemzetiségi jogokat ismer, amelyek tehát a nemzetiséghez tartozó egyént, de nem a nemzetiséget, mint kollektívumot illetik meg, közjogi természetű jogi érvénnyel. Foglalkozott az egyenesen Bethlen sugalmazására már 1928-ban, a Szekfű szerkesztette Magyar Szemlében Ottlik cikke által meghirdetett Uj Hungária koncepcióval, amely a nemzetiségi autonómia változatos formáival, szlovák, kárpátukrán és erdélyi vonatkozásban területi autonómiával kecsegtetett teljes visszacsatlakozás esetére, s egy föderatív szerkezetű szentistváni birodalom képét rajzolta fel. Ennek a szentistváni állameszmének Szekfű volt különösen jelentékeny propagátora, az opponensi véleményben említett Szent István Emlékkönyvbeli tanulmánya, amely e vonatkozásban nyíltan hivatkozik Bethlen egy 1937. évi, — koncepcióját nyomatékosan megújító — beszédére, csak az egyik láncszem ebben a tudományos és publicisztikai sorozatban. Említett tanulmányában érzékeltette azonban azoknak az ellenerőknek — különösen Bethlen bukása után fokozódó — erejét, amelyek hatékonyan keresztezték a szentistváni nemzetiségpolitika törekvéseit, s ezt „Revízió és nemzetiségpolitika" c. könyvében részletesen is bemutatta Teleki kidolgozott kárpátukrajnai autonómia-terve sorsán. A német nemzetiség bizonyos kollektív jogai érvényesítésére véleménye szerint Bethlen kormányzása idején — a magyar soviniszták nagy hangulatkeltése és ellenállása ellenére - mutatkozott hajlandóság; Bethlen rendszeres tárgyalásai a gyakorlatilag a hazai németség reprezentánsának tekintett Volksbildungsverein vezetőivel a német kisebbséget érintő kérdések, elsősorban az iskolai oktatásban az anyanyelv fokozottabb érvényesítése ügyében, megengedik talán ezt a megállapítást, ha területi autonómiáról — a német települési viszonyokkal is összefüggésben - ekkor szó sem volt. A külső nyomás igénybevételére alapozott bleyeri majd különösen Basch-féle politika visszahatásai visszavetették azonban ezt az óvatos tendenciát, s a német-magyar államközi viszony Gömbös óta szorossá válása sem változtatott ezen. Amikor a náci német kormány már nyíltan pártfogásába vette a magyarországi volksdeutsch radikálisokat, beavatkozva érdekükben — mint annyi más vonatkozásban is — Magyarország belügyeibe, a magyar nemzetiségpolitika szuverenitásának védelme előtérbe állította az alkotmányosságot e vonatkozásban 13 Századok 1977/5
