Századok – 1977

Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V

BESZÁMOLÓ 1025 korszak magyarországi nemzetiségpolitikai irányzatairól („Nationalitätenpolitische Richtungen in Ungarn in der gegenrevolutionären Epoche 1919—1945"). Tilkovszky Lóránt tudományos munkássága az ország határain túl is megérdemelt figyelmet keltett. Csehszlovákiában, Lengyelországban, a Német Demokratikus Köztársaságban több munkáját le is fordíttatták és megjelentették. A magyar, német, szlovák, ukrán nacionalizmus közelmúltbeli történetének kérdéseiről nemzetközi konferenciákon is kifejtette marxista elvi alapokon nyugvó álláspontját. A viták tanulságait hasznosítva írta meg az ország nemzetiségeiről s a magyar nemzetiségpolitikáról, valamint a szomszédos országok magyar kisebbségei két világháború közti történetéről szóló részeket a „Magyarország története" 8. kötetében. Mint hazai és külföldi történeti munkák nagy felkészültségű kritikusa is igen érdemlegesen járul hozzá történettudományunk fejlesztéséhez. Az értekezés tézisei arra mutatnak rá, hogy Magyarország történetének beható vizsgálata a revíziós területgyarapodások s a második világháború időszakában nem nélkülözheti az ország nemzetiségeivel kapcsolatos kérdések alapos tanulmányozását. Ezen belül egészen különleges jelentősége van az 1938-1945 közti időszakban a német nemzeti kisebbséggel kapcsolatos problematikának. A magyarországi ellenforradalmi rendszer nemzetiségpolitikája elsősorban ezen a vonalon kerül összeütközésbe — (a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek tekintetében viszont kísértésbe) — a kisebbségvédelem egyedül célravezetőnek hirdetett új formájával, a „népcsoportpolitikával", amelyet a náci Németország valójában hatalmi befolyása kiterjesztésének eszközéül használt fel. Az értekezés címében szereplő „német népcsoportpolitika" (deutsche Volksgruppenpolitik) kifejezés arra a Magyarországgal szemben is alkalmazott — németbirodalmi hatalompolitikai, illetve szolgálatába szegődött hazai német kisebbségi — politikára utal, amelynek ideológiai alapja az a felfogás, hogy a német birodalom határain kívül, más országok állampolgáraiként élő németek — ezeket nevezték „népinémeteknek" (Volksdeutsche), megkülönböztetésül a külföldön élő németbirodalmi állampolgároktól, — többé nem a nekik otthont adó ország (Gastland) nemzeti kisebbsége (nationale Minderheit), hanem az országhatárokra való tekintet nélkül a német birodalom védelme és irányítása alatt álló hatalmas német népközösség (Volksgemeinschaft) tagja, a német vér közösségén (Blutgemeinschaft) alapuló egységes német nép-nemzet szerves része, — szemben a korabeli magyar nemzetfelfogással, amely a hazai nemzetiségeket, így a németséget is, a politikai értelemben vett magyar nemzet integráns részeinek tekintette. A „német népcsoport" kifejezés tehát ebben a felfogásban nem egyszerűen német etnikai csoportot jelöl, hanem a német faj „idegen uralom alatt élő" szerves részét, amelyet a „népcsoportpolitika" mindinkább kivonni igyekezett az „idegen" államhatalom ellenőrzése alól, hogy „a maga urává", - valójában a német hatalmi politika eszközévé — tegye. A megvívandó „népiségi harc" (Volkstumskampf) első szakaszának célkitűzése az asszimiláció abszolút meggátlása és a minél teljesebb „népiségi elkülönülés" (völkische Aussonderung), amely a népcsoporthoz tartozók gazdasági termelőmunkáját és terményértékesítését, szociális ellátását, társadalmi és politikai aktivitását, kulturális életét és egyházi viszonyait, gyermekeinek iskoláztatását, ifjúságának katonai előképzését és katonai szolgálatát, a közigazgatás őket érintő feladatainak ellátását stb. faji kizárólagos-