Századok – 1977
Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V
1026 BESZÁMOLÓ sággal létrehozott autonóm német szervek számára sajátítja ki. A német népcsoport önkormányzatának (Volksgruppen-Autonomie) ezek a szervei a német birodalom megfelelő szervezetei mintájára épülnek ki és azokhoz kötik az otthont adó országtól mindinkább eloldott szálakat; az „idegen" és egyre idegenebbnek talált állam iránti kötelességek helyébe a saját német faj és hitleri birodalma iránti kötelességek nyomulnak; a magyarországi, romániai, jugoszláviai németek állampolgársága (Staatsbürgerschaft) jelentőségét veszíti ezek német „néppolgárságával" (Volksbürgerschaft) szemben. Ez az az út, amely a „népiségi harc" második szakaszához vezet: a disszimilációs irányzat milliós tömegeket remél regermanizálni, s ezzel a német népiség hegemóniáját megvalósítani azokon a területeken, ahol az imént még kisebbségként élt. Ezek a területek azután részben közvetlenül tagozódnak be a „népiségi" értelmezésű birodalmi gondolat (völkischer Reichsgedanke) alapján a Nagynémet Birodalomba (Grossdeutsches Reich), részben — kettős állampolgárságot kapó német lakosságuk révén is — szorosan kötődnének ahhoz. A német népcsoportok így képzelték a jövőt, s a szülőföldjükön elérhető hegemón helyzetük perspektívájában ragadták meg az elkülönülési törekvéseikhez nyújtott németbirodalmi segítséget. A német népiségpolitika németországi „hagyományos" tényezői (VDA, DAI stb.) ugyanezzel az elgondolással vártak a hatalomra jutott nemzetiszocializmustól minden korábbinál hatékonyabb támogatást. Ez nem is maradt el, de döbbenten tapasztalhatták, hogy a német „népcsoportpolitikának" Hitler egy másik alternatíváját képviseli: eszerint a népiségi elkülönülés valódi jelentősége az, hogy előkészítse és megkönnyítse az idegenbe szakadt és „veszélyeztetett helyzetben levő" népcsoportok hazatelepítését a keleti hódított — és sürgősen elnémetesítendő — területekkel meggyarapodott német birodalomba. Addig is, míg a délkelet-európai német népcsoportok Hitler által elhatározott áttelepítésére is sor kerülhet, az elkülönülési tendenciák támogatásával és a német népközösségi szellem ennek megfelelő erősítésével Hitler mindenekelőtt arra törekedett, hogy e népcsoportok emberanyagát és gazdasági erejét a német birodalom hadigépezete számára minél erőteljesebben kisajátíthassa a második világháborúban. Az a tény, hogy a német népcsoportpolitikának két alternatívája volt, s hogy a hitleri áttelepítési politika a hazai németségben félelmet és zavart keltett, továbbá az a körülmény, hogy Hitler igyekezett elkerülni a háborús szövetségesi viszony súlyosabb megterhelését, s a zavaró elemeket a jövőre vonatkozóan is kiküszöbölni ígérte, bizonyos manőverezési lehetőséget biztosított a magyarországi ellenforradalmi rendszer kormányai számára a harcos népcsoportszervezet szerepét betöltő Volksbund törekvéseinek gátlására. Mivel azonban ezek a kísérletek a háborús szövetségi kapcsolat keretein belül jelentkeztek, viszonylagos eredményességük csak még inkább hozzájárult a szövetségesi kapcsolat erősödéséhez, s ez mindennél súlyosabb általános következményekkel járt. A 23 fejezetből álló, közel ezer oldal terjedelmű értekezés az 1938-1945 évekre vonatkozóan részletesen tárgyalja a magyarországi német „népcsoport" törekvéseit és a magyar nemzetiségpolitikát, szoros összefüggésben a német-magyar külpolitikai viszony és a hazai belpolitikai helyzet problémáival. Igyekszik feltárni a Volksbund által képviselt hazai német nemzetiszocialisták és a velük civakodó, a „népcsoportpolitika" számára mégis utat egyengető, a baloldali erőkkel szemben pedig velük szorosan együttműködő magyar nemzetiszocialisták kapcsolatát; vizsgálja a baloldali j)ártok, a munkáspártok
