Századok – 1977
Történeti irodalom - Tugwell; Rexford G.: In search of Roosevelt (Ism. Láng Imre) 157/I
160 TÖRTÉNETI IRODALOM Tugwell két tényezőre vezeti vissza a Roosevelt magatartásában észlelhető változást. Az egyik az elnökjelöltre nehezedő konzervatív nyomás. Az új hívek, köztük az ipar és a pénzvilág hatalmasai, feladják Hoover támogatását, és a jövő emberét a maguk képére akarják formálni, de legalább is fékezni. Nyomásuk még erőteljesebb a novemberi választási győzelem után. A közvetlen tennivalót a bankrendszer megmentésében jelölik meg, s ami ezzel együtt jár: a bizalom helyreállításában, értve ezen a tőkésrend csődbe jutott intézményeinek megvédését. De a másik tényező legalább ilyen súllyal esik latba. Ez Roosevelt felkészületlensége az új feladatra. Mint Tugwell írja, a majdani elnök hallatlan mennyiségű információt halmoz fel agyában, amely valósággal „légypapírként" vonzza a tényeket, de képtelen ezeket nemzetgazdasági szinten szemlélni, még kevésbé elméletileg megalapozott cselekvési programban szintetizálni. Erősen kötik Rooseveltet származásának adottságai, korábbi életformájának, főként a farmer-életnek, a Wüson közelében eltöltött éveknek és a kormányzói tiszt ellátásának tapasztalatai. Nézeteit a Wilson-Brandeis értelmezésű progresszivizmus határozza meg. Ε kötöttségek a hagyományok szellemében és a régi módszerekkel való vezetésre kötelezik el, de a válság tényei ezek tarthatatlanságára figyelmeztetik. Az új felé vezető utat viszont nem ismeri. Az agytrösztben kavargó, a viták során sem leülepedett új nézetek csak mozaikokat szolgáltatnak számára, amik egységgé formálódását saját habitusbeli adottságain kívül a naponta érkező ellenhatások is gátolják. Tugwell a saját és az agytröszt szerepét kritikusan vizsgálja; mértéktartóan nem tulajdonít neki döntő jelentőséget. Roosevelt nézeteinek formálásában. Ábrázolásában Rooseveltnek egymagában kellett megvívnia a küzdelmet a múlthoz kötődő hajlamaival és a régit változatlanul folytatni akaró „gazdasági rojalisták" nyomásával. A társadalmi-gazdasági átalakulást akaró agytröszt szerepének e beállítása módosítja azt a képet, ami erről az együttesről más források alapján kialakult. Ε megvilágításban plasztikusabbá válik az az ellentmondásos, vívódásokkal terhes folyamat, amelynek során Roosevelt nehezen alakuló nézetei végül is 1933 tavaszán és nyarán a „száz nap" intézkedéseiben öltenek testet. A radikálisok a végrehajtó hatalom fokozott gazdasági szerepvállalását szorgalmazzák, központi segélyprogramokat és a szövetségi kormány költségvetési egyensúlyának rovására megvalósítandó közmunkákat sürgetnek. Roosevelt viszont ismételten kiáll a költségvetési egyensúly és a kormányzati terhek csökkentése mellett, s a beiktatása után másodikként elfogadtatott törvényjavaslat az állami takarékosság jegyében fogant Economy Act. A radikálisok a bankok összeomlásában a laissez faire-kapitalizmus elkerülhetetlen következményét látják, ami utat nyit az állami ellenőrzéssel működtetendő központosított bankrendszerhez. Roosevelt ellenszenve a pénzvilág iránt támogatja ezt a felfogást. Mégis a „száz nap" első törvényhozási aktusa a szükség-banktörvény, amit a hitelrendszer megmentéseként üdvözöl a tőke. Tugwell egyedül e ponton marasztalja el az elnököt, amiért elmulasztotta a történelmi lehetőséget: az állami bankmonopólium megteremtését; a nemzet -úgymond - a pánik idején bárhová hajlandó lett volna követni Rooseveltet. A „száz nap" két alapvető fontosságú törvénye - az Agricultural Adjustment Act (AAA) és a National Industrial Recovery Act (NIRA) - a szövetségi kormányra ruházott széles jogkörrel riasztó bizonyítékot szolgáltatott a konzervatív köröknek a New Deal társadalompolitikai céljairól és arról, hogy miként értelmezi a Fehér Ház az állam szerepét. A törvények keletkezésének hátterét figyelők azonban az ellentétes érdekek összebékítésére irányuló erőfeszítéseket, elvi kompromisszumokat is észlelhettek a New Deal e két alaptörvényében. - Az AAA nevében hordja a lényeget: célja a mezőgazdaság „kiigazítása", átszervezése, egyensúly létrehozása a racionálisabban termelő mezőgazdaság és a farmer fogyasztói igényeit szolgáló ipar között. Az AAA koncepciója az állam irányító szerepét feltételezi, amely „nemzeti érdek-összhangot" hoz létre. Ha az állami beavatkozástól megrettent konzervatív tábort nem is tudja megbékíteni a kormány, némi elégtétellel azért szolgál a törvény dühödt ellenzéke számára. Ez az AAA kompromisszumos volta. A Fehér Ház a törvénytervezet előkészítési stádiumában az ellentétek tompítására törekszik. Hozzájárul a szélsőséges infláció-párti szenátorok nézeteit tömörítő ún. Thomas-kiegészítéshez, amely az elnökre ruházza a pénz hígítás különböző manővereinek megválasztását. Az AAA-ellenzék elutasítja ugyan az inflációs törekvéseket, de megnyugtatást jelent számára, hogy a valutáris manipuláció módszereinek alkalmazásában az elnök dönt, aki nem egyszer adta tanújelét a pénzrendszerről vallott konzervatív nézeteinek. A megnyugvás azonban korai: Roosevelt erősen rokonszenvezik a monetáris kérdés egyik leegyszerűsített megoldási változatával, az ún. Warren-tétellel, amely közvetlen kapcsolatot tételez fel az aranyár és az áruárak között, és az aranystandardtól megszabadult irányított valuta mellett foglal állást. A tétel kipróbálására 1933 végén kerül sor.
