Századok – 1977
Vita - Pritz Pál: Válasz Ádám Magdának 987/V
994 VITA történet elég részletesen rekonstruálható, e két dokumentum elemzését nem szükséges önmagában végezni. Értelmük szépen beleillik az általunk előadottakba, annak érvényét erősíti. A Magyarország szerepét lebecsülő felfogással szemben tanulmányomban — anélkül, hogy eltúloztam volna — arra a szerepre iparkodtam rámutatni, amelyet ebben az időszakban az ország a sajátos nemzetközi helyzet adottságai révén játszott. Megszépítésről szó sincs. Az pedig, mintha Münchent „a béke megvédésével ekvivalens eseménynek" tartanám,2 8 súlyosan valótlan állítás, amelyet kénytelen vagyok visszautasítani. Kétségbevonhatatlan tény, hogy a müncheni egyezmény a csehszlovák válságot egy adott fázisában nem fegyverrel, nem háború révén, hanem békés úton zárta le. Ez egy dolog. Ez a tények egyszerű számbavételét igényli, nem többet. Nem gondoltam volna — kiváltképp egy olyan kutatóról, aki „másfél évtizede" ezzel foglalkozik, „ebben él" —, hogy ennek a ténynek a számbavétele ilyen torz következtetést válthat ki egy olvasóban. Hiszen az, aki ezt az egyszerű számbavételt elvégzi, az még egyáltalán nem mondja, nem feltételezi és nem sugallja, hogy München megmentette volna a békét. Ádám Magda terjedelmes írásának mintegy egy harmadában foglalkozik Kiel-lel. Cikkének nagyobbik hányadában a bledi egyezményt, a hozzá vezető utat taglalja, majd Bled — és a hozzá kapcsolódó néhány kérdés — általam adott interpretációjának „hibáit" kívánja kimutatni és helyesbíteni. . Tanulmányom és a szerző írása között etekintetben még a fordított arányosságról sem lehet beszélni, hiszen Bleddel igen röviden, csak addig a pontig foglalkozom, ameddig a németországi látogatás feldolgozása szempontjából elengedhetetlenül szükséges volt. Áclám Magda azonban ezen a téren láthatóan otthonosabban mozog, így azután előadása is jóval hosszabbra sikerült. Mintegy 10 oldalt fordít a nagyhatalmak, főleg Anglia középkelet- és délkelet-európai politikájának, az itteni országok törekvéseinek, a bledi egyezményhez fűzött ellentétes érdekek bemutatására. Ezeket a lapokat tanulsággal lehet olvasni, mert a szóban forgó időszak politikatörténetének valósághűbb kimunkálásához jelentenek hozzájárulást. Kifogástalannak ugyan e részt sem találom, de lényegesen jobbnak, mint az 1968-as monográfia vonatkozó szakaszát. Minthogy e vitaírás keretébe illesztése erőltetett, ezért kritikai észrevételeket nem fűzök hozzá. Ugyanis megalapozatlan a cikkírónak az a beállítása, mintha a bledi egyezményt „kizárólag magyar aspektusból, egyoldalúan" tárgyalnám.2 9 Nem tagadom, hogy a problémát leegyszerűsítettem, amiképpen a tudományos megközelítés — a vizsgált fő kérdés lényegének megmaradása érdekében — mindig is lehetővé teszi (és egyben megkívánja) a leegyszerűsítéseket. E leegyszerűsítés ellenére Bledet nemcsak magyar aspektusból, hanem — témám jellegéből következően — Kiel aspektusából néztem. Ez pedig azt jelenti, hogy erősen német vonatkozásban is. És — a szükséghez képest — tekintettel voltam az angol álláspontra is. A szerző — akarva, akaratlan — azt a benyomást kelti, mintha mostani fejtegetései megfelelnének az 1968-as álláspontnak. A két szöveg egybevetése azonban arra vall, hogy e téren Ádám Magda megváltoztatta álláspontját. 2 * Uo. 561. 29 Uo. 572.
