Századok – 1977

Történeti irodalom - Tugwell; Rexford G.: In search of Roosevelt (Ism. Láng Imre) 157/I

159 TÖRTÉNETI IRODALOM tehát: mind több kihasználatlan kapacitás és egyre kevesebb fogyasztó. Tugwell okfejtése lényegileg ugyanoda jut el, ahová egy 1932-ben megjelent, nagy feltűnést keltő monográfia két szerzője, Gardiner Means és Adolf A. Berle (utóbbi szintén az agytröszt tagja). Ε monográfia - The Modern Corporation and Private Property - az ipari termelés koncentrálódási folyamatát elemezve azt a megállapítást teszi, hogy az amerikai ipart mintegy kétszáz óriásvállalat ellenőrzi, ami azt jelenti, hogy az amerikai nemzetgazdaság többé nem a szabadvállalkozás fellegvára, hanem irányított gazdaság, de az irányítás nem a közjót, hanem a magánérdekeket szolgálja; az Egyesült Államok tehát megérett a társadalmi célokért való irányításra. Ε megállapítást csak egy lépés választja el attól a követelménytől, amit Tugwell úgy fogalmaz meg, hogy a nagyvállalatokra a társadalom érdekében fegyelmet kell rákényszeríteni. A válság mélypontjához közel, 1932 tavaszán egyetlen gyakorlati módját látja e kényszernek: „el kell venni a jövedelmeket onnan, ahol vannak, és oda kell őket irányítani, ahol szükség van rájuk", ahol vásárlóerő válik belőlük. Ezek a nézetek erőteljesen megszűrve, társadalompolitikai élük letompításával kerültek át azokba a beszédekbe, amiket Roosevelt az elnökválasztási kampány során elmondott. A fő cél a demokrata párti jelölés, majd a választók szavazatainak elnyerése volt. Ez szabta meg az elmondottakat, amik a hatalomért folyó küzdelem időszakában — összhangban az amerikai politikai gyakorlattal - nem válthatták ki egyetlen társadalmi réteg, érdekcsoport, ideológiai vagy politikai irányzat ellenzését sem. Mindamellett - főként 1932 nyaráig - Roosevelt a politikai szükségszerűség nyomása ellenére megtalálja azokat a szavakat, amik a társadalom súlyos bajairól és gyógyításuk módjáról vallott nézeteiről tudósítják az amerikai milliókat. Tugwell a választási kampány két szakaszáról ír. Az 1932 nyaráig tartó első szakasz nyitánya az április 7-i beszéd, amelyben Roosevelt „a gazdasági piramis legalján elhelyezkedő elfeledett ember" érdekében való tervezést hűdet meg. A tervezés gondolata ismételten visszatér beszédeiben, de tartalma nem világos. Az első szakasz tetőpontját az Oglethorpe-i egyetemen elhangzott május 22-i beszéd jelzi; Roosevelt itt már konkrétebben fogalmaz. A legfontosabb feladatnak a hatalmas amerikai gazdasági gépezet által kibocsátható termékek termelésének és elosztásának „társadalmi terve/és" révén történő ellenőrzését ielöli meg, amelynek segítségével kiküszöbölődnek a vásárlóerő megoszlásában meglevő egyenlőtlenségek. A tervezés letéteményese a roosevelti frazeológiában az egész nemzet érdekeit képviselő „igaz vezetés", amely „merész, tartós kísérletezéssel" törekszik az országos célok elérésére. Roosevelt nem megy tovább. A demokrata párt konvencióját követően - a hatalomért folyó küzdelem második szakaszában — már-a párt hivatalos elnökjelöltje, választási győzelme a teljességgel diszkreditálódott köztársaságpárti vezetéssel szemben biztosítottnak látszik. Az erőteljes mozgásban levő tömegek egyelőre inkább a Hoover-adminisztrációnak nemet mondó politikust támogatják Rooseveltben, semmint a demokratapárti platform majdani megvalósítóját. A jellegzetesen roosevelti általánosításokból, az éppen soron levő választói réteg igényeinek és elvárásainak megfelelő (másutt esetleg visszavont vagy módosított), közhelyeket súroló kijelentésekből nehezen lehet következtetni a jövő politikájára. Annyi érzékelhető, hogy Roosevelt e szakaszban mondanivalót és hangsúlyt vált. A doktrinerek, a hatalmi pozíciókkal nem rendelkezők, a pejoratív megjelöléssel összefoglalóan professzoroknak nevezettek - az agytröszt tagjai - háttérbe szorulnak, s velük együtt nézeteik, főként a radikálisoké. Az adott helyzetben érvényesülő erőviszonyokat és a realitásokat mindenkor kitűnően érzékelő Roosevelt megnyilatkozásaiban alig jelennek már meg a végrehajtó hatalom fokozott szerepei, a köz érdekében szükséges állami beavatkozást sejtető utalások. Sőt, Hoovert éppen azért kárhoztatja az elnökjelölt, amiért beavatkozott a gazdasági életbe és a köztársaságpárti gazdaságpolitikának tulajdonította a húszas évek prosperitását. Egyik beszédében kereken elutasítja az állami szabályozás minden formáját. Már nem esik szó a gazdaság egészét átfogó reformról; a gazdasági talpraállítás programja leszűkül a bankok tevékenységének megrendszabályozására, a tőzsdei manipulációk fékezésére, a farmerek és a munkanélküliek megsegítésére, a kevesek kezében összpontosuló gazdasági hatalom korlátozására az egyéni vállalkozás védelmében. Ε megnyilatkozások populista reminiszcenciákat élesztgetnek és a századforduló körüli progresszivizmus trösztellenes frázisait alkalmazzák. Ugy tűnik: az Egyesült Államok majdani elnöke arról van meggyőződve, hogy az amerikai tőkés fejlődés iránvának befolyásolására mindenkor képtelennek bizonyult törekvések és indulatok alkalmas fegyvert jelentenek a 20. század negyedik évtizedében megélt, soha nem volt mélységű problémák megoldásában.