Századok – 1977
Közlemények - Horváth Pál: A koordinált jogtörténeti kutatómunka alapvető forrásai 946/V
A KOORDINÁLT JOGTÖRTÉNETI KUTATÓMUNKA 983 rövid periódusában az állampolgári jogok gyakorlatilag ki sem fejlődhettek, a forradalmi mozgalmakkal, illetve az elnyomott nemzetiségekkel (ukránok, beloruszok stb.) szemben pedig a jogfosztottság, vagy legjobb esetben a nyíltan alkalmazott diszkrimináció honosodott meg.1 8 1 Piísudski 1922. évi politikai visszavonulása után a francia orientáció egyik legismertebb exponense, Wí. Grabski került kormányra és a kaotikus pénzügyi helyzetre hivatkozva, az alkotmánnyal ellenkező teljhatalmat kapott. A korlátozott parlamenti demokrácia második esztendeiében (1924-ben) ezzel a kormány — az újabb francia, ill. amerikai kölcsönök felhasználása érdekében — a törvényerejű rendeleti jogalkotás lehetőségéhez jutott. A kormányzat belső válsága a következő években tovább fokozódott, amit a francia befolyás csökkentését célzó angol diplomácia igyekezett térnyerésre felhasználni. A szovjet-lengyel egyezmények (Csicserin látogatása, 1925) adta lehetőségek elszalasztása után akadálytalanul jelentkezhetett az „erős kéz" hatalomra juttatásának törekvése. Piísudski, a híveinek irányítása alatt álló helyőrségi csapatokra támaszkodva, 1926. május 12—13-án hajtotta végre államcsínyét, amely egy fasiszta jellegű diktatúra kialakulásának nyitánya lett. Formailag nem számolta fel az alkotmányt, de elsőként nyúlt az elnök „szükségrendeleti" jogalkotó hatalmának kikényszerítéséhez. A katonai puccs hatása alatt a Szejm elfogadta az alkotmány megcsonkítását (44. §) az „állami szükségre" hivatkozva. A változások mögött az amerikai-angol tőkebehatolás állt, amely közben Németországban is megerősítette pozícióját. Az elnöki és kormányfői hatalmat kezében egyesítő „államfő" szinte teljesen függetlenítette magát az alkotmányos törvényektől. A sajtót korlátozta, antiszociális rendeleteket foganatosított és rövidesen internáló táborokat is szervezett. A „független" bíróságok sem merészkedhettek többé kétségbe vonni az államfői rendeletek jogforrási erejét, a Szejm pedig — egy-két tétova visszavonást igénylő állásfoglalás után — erőtlenül szemlélte az események alakulását. A világgazdasági válság nyomasztó éveiben valamiféle antifasiszta front kontúijai bár bontakoztak, de a polgári ellenzék is rövidesen a bresti erődben találta magát (1930). A lengyel „viharsarok" (belorusz és ukrán föld) és a kommunista mozgalom következetes harca sem tudta többé feltartóztatni a kormányzat önkényét. A Németországban időközben lezajlott változások hatása alatt a diktatúra külpolitikája zavarossá és bizonytalanná vált,18 2 a válság enyhítésével indokolt állami beavatkozás pedig meghátrált a külföldi tőke befolyása előtt. Sokkal hatékonyabbnak tűnt a kormányzat a munkásellenes törvényhozás, a sztrájkok büntetése (1933) és általában a büntetőjogi megtorlás eszközeinek (Btk. 1933) kiterjesztésében.18 3 Kiegészíti ezeket a lépéseket az egyesülési jog korlátozása, az önkormányzati jogok megszorítása, az ügyvédi tevékenység szabályozása és az ún. Állami Legfőbb Közigazgatási Bíróság hatáskörének kiterjesztése, 1 8 1 Közjogtörténeti példával élve csupán ez utóbbi (ukrán, belorusz) területeken egyetlen mandátum megszerzéséhez pl. 86 ezer, míg a központi lengyel területeken ennél jóval kevesebb érvényes szavazatra volt szükség. 1 82 1932-ben még szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményre, 1933-ban németellenes közös lengyel-francia fellépésre, de 1934-ben már a Hitlenel megkötött megállapodásokra került sor. 18 3 A népelnyomó rendszer jogi biztosítékainak kiépítése 1927-től folyt :ld. a hatósági személyek védelméről (1926), a sajtóról (1927), az államrendőrségről (1928), a büntetések végrehajtásának szabályozásáról (1930), továbbá a kémkedésről és az államelleni bűncselekményekről (1928), valamint a rögtönítélő eljárásról (1928) szóló törvények, ill. az ugyancsak 1928-ban kiadott Katonai Btk.
