Századok – 1977

Történeti irodalom - Tugwell; Rexford G.: In search of Roosevelt (Ism. Láng Imre) 157/I

158 TÖRTÉNETI IRODALOM gráfiák állnak rendelkezésre. Ugy tűnik: a csaknem másfél évtized politikai, társadalom- és gazdaságtörténetének alapkérdései, a korszak fó' tendenciái, a célok és módszerek, az eredmények és Kudarcok már tisztázottak, a meglevő' források elégségesek, elemzésükkel további összefüggések tárhatók fel, de az összkép aligha módosulhat, ha újabb publikáció lát napvilágot. Rexford Guy Tugwell 1972-ben megjelent esszé-gyűjteménye megcáfolja ezt a feltevést. Az esszék - amiket kettő kivételével különböző szakfolyóiratok már közzé tettek korábban - egy kötetbe gyűjtve és némileg átdolgozva szélesebb publicitást és új jelentőséget kapnak. Az új, amit a kötet nyújt, a szerző személyéből, az esszék együttes tanulmányozásából és a tárgyalt kérdések sajátos megközelítési módjából fakad. A szerző kísérletnek tekinti munkáját. Kísérletnek arra, hogy feltárja annak a hatásnak mozgató rugóit, amit Roosevelt korára - az Egyesült Államok és a világ krízis-korszakára - gyakorolt, elemezze az elnök módszereit és behatoljon jellemének rejtett zugaiba. Tugwell kortárs volt, s egyike azoknak, akik a legtöbbet tettek a New Deal gazdaság- és társadalompolitikai programjának kialakításáért. 1932-ben csatlakozott Roosevelt - akkor még New York állam kormányzója és a demokrata párt majdani elnökjelöltje — tanácsadói köréhez, amit a közvélemény a New York Times egyik tudósítójának ironizáló hangvételű szóhasználatával élve agytrösztnek nevezett el. Tugwell az eltérő, sokszor ellentétes nézeteket valló jogász- és közgazdászprofesszorokból, politikusokból, újságírókból, agrárszakemberekből, üzletemberekből álló együttes balszárnyán állt. Nézeteit radikális jelzővel illette Roosevelt közvetlen környezete, de főként az 1933 nyarától-őszétől egyre inkább felbátorodó konzervatív ellentábor. A heterogén összetételű agytrösztöt voltaképp csak az alapvető cél - reális alternatíva kidolgozása a csődbe jutott köztársaságpárti vezetés gazdaságpolitikájával szemben —( tartotta össze. A célból következően a Columbia egyetem három professzora által összefogott agytröszt élettartama rövid volt. Roosevelt 1933. március 4-én történt elnöki beiktatásával lezárult tevékenységének első, jelentősebb szakasza. Tagjainak egyrésze kormánytisztviselővé vált, e minőségükben más pozícióba kényszerültek az elnökkel tartott kapcsolatukban. Megszűntek az éjszakába nyúló viták Roosevelt kormányzó Albany-beli házában, az akkori elnökjelölt és tanácsadói közvetlen kapcsolatát immár a hivatali hierarchia merevségei korlátozták. Az elnök körül egyre szaporodott azok száma, akiknek nem volt szerepük az elnökválasztási kampány során elvégzett munkában, de akikre most az elnök politikai szükségszerűségből mind többet hallgatott. Egyre nehezebbé vált az agytröszt tagjainak helyzete, amikor érvényesíteni próbálták elgondolásaikat a New Deal előkészületben levő, alapvető fontosságú törvénytervezeteiben. Ez az állapot siettette az agytröszt szétesését. Volt, aki eltávolodott a New Deal-koncepciótól. Ilyen volt Raymond Moley jogászprofesszor, későbbi külügyminiszterhelyettes, az agytröszt legmarkánsabb egyéniségeinek egyike, aki nézeteinek átalakulásával párhuzamosan Roosevelt mind hevesebb bírálójává vált. Voltak, akik új hivatali feladataik miatt kerültek messze korábbi szerepüktől. Tugwell, 1933 tavaszától mezőgazdasági miniszterhelyettes, majd államtitkár, kitartott nézetei mellett, de az elnökre gyakorolt hatása egyre csökkent. Kiábrándultan is hű maradt azonban Roosevelthez. Miben állt Tugwell radikalizmusa, amiért később, a konzervatív ellentámadások erősödésének éveiben - jeléül a demagóg módra szított eszmei zűrzavarnak - a szocialista, kommunista, anarchista jelzőt kapta a Columbia egyetem hajdani professzora? Tugwell nézetei az amerikai prosperitás éveiben kezdtek formálódni, és a gazdasági világválság tapasztalatainak nyomására kristályosodtak következetes gazdaságpolitikai koncepcióvá. Tugwell 1927-ben, a külföld által csodált amerikai termelékenység gyökereit vizsgálva rámutatott, hogy az Egyesült Államok viszonylag magas reálbérei elfedik a valóságot, mert a nemzetgazdaság tényleges állapotát nem a bérszínvonal jelzi, hanem az, hogy a vásárlóerő képes-e a megtermelt javak felszívására. Válasza tagadó. Vizsgálódásai arra mutatnak, hogy az amerikai vásárlóerő krónikusan elmarad a kínálat mögött, ami a gazdaság rendszerét összeomlással fenyegeti. Tugwell az áralí és a termelési költségek összhanghiányának kérdését feszegeti, és arra a konklúzióra jirt, hogy az ellenőrzés nélkül funkcionáló nemzetgazdaságban nem jöhet létre az összhang, mert a termelés széndékos visszafogásával és más módon magasan tartott árakat a fogyasztó nem tudja megfizetni. A gazdasági válság talaján tovább mélyül analízise. Egy 1931-ben publikált tanulmányában kimutatja annak a tételnek hamis voltát, amely szerint a műszaki ha^dás és a fejlett üzemvezetési módszerek eredményeként megnövekedett termelés nem vezet munkanélküliséghez. Tényekkel bizonyítja, hogy a kibővült termelésből kibocsátott termékek eladásából származó jövedelmek nem a munkaerő-foglalkoztatottság fokozását, hanem a vállalati profitok növelését szolgálják, nem a vásárlóerő nő tehát, hanem a profitok beruházásából előálló gyáripari kapacitás. A végeredmény