Századok – 1977
Közlemények - Horváth Pál: A koordinált jogtörténeti kutatómunka alapvető forrásai 946/V
A KOORDINÁLT JOGTÖRTÉNETI KUTATÓMUNKA 947 magyar öröklési jog kodifikációját célzó törekvések jogtörténeti feltárásához,2 mint a kapitalizmuskori jogtörténészek szűkebb köre. A felidézett, inkább csak példálózó gondolatok ellenére az általános jogtörténettel foglalkozó számára kézenfekvő, hogy a belső koordináció eredményesebbé tételéhez az ún. külső koordináció forrásainak feltárásával járuljon hozzá. A jogtörténeti vizsgálódás együtt jár egyfajta koordinatív rendező tevékenységgel. A kutató eleve számba venni kényszerül az adott témakörhöz kapcsolódó kutatási eredményeket, vagy éppen folyamatban levő kutatásokat. Az alapot képező kútfők, források, ill. esetenként a forrásértékű kapcsolódó irodalom anyagában történt rendszerezés is egy második gyűjtőköre a koordináló tevékenységnek. A belső koordináció egy már igényesebb szintjén jelentkezik továbbá az érintkező, főként jogi, ill történettudományi ágazatok elért eredményeinek felmérése, jobb esetben az ezek által adott ismeretek és módszertani lehetőségek komplex kezelése. Kiépült jogtörténeti kutatóbázisaink levegőjében benne van az a felismerés, hogy pl. a modern történeti segédtudományok, a hivataltörténet, a művelődéstörténet, avagy éppen a hazai historikus tudományok egyik legintenzívebben fejlődő területeként ismert marxista gazdaságtörténetünk vívmányaival összhangban lehet csak megalapozott eredményekhez jutnunk a jogtörténetben is. Éppen ez utóbbi tudományterület művelői mutattak rá, olyan történelmi folyamatokra, amelyek a jogi historizmus látókörének kiszélesítésére ösztönöztek és amelyek éppen az újkori és legújabbkori jogfejlődés terén — az esetek legnagyobb részében — a koronkénti hatályos jog állami (ill. nemzeti) kereteit túllépték. Ez az a dimenziójában gyakran nehezen áttekinthető, az összefüggések egész rendszerét magába foglaló terület, ahol a konkrét kutatási feladat tárgya, jellege és sok más tényező figyelembevétele mellett a külső koordináció igénye elodázhatatlanul jelentkezik. Marxista jogi historizmusunk sok értékes alkotása bizonyítja, hogy az egyes részletkutatások csakúgy, mint a szintetizáló — rendszerint kollektív erőfeszítések eredményeként születő — törekvések gyakran kontinentális, ill. jogcsoportok kereteiben ható összefüggésekkel kapcsolják össze sikerrel a hazai jögtörténettudomány eredményeit. Az a hamis izoláltságot hirdető jogi historizmus is egészében meghaladottnak mondható,3 amely megtagadta, vagy tudománytalanul leértékelte a környező, jobbára egyidejűleg az önálló államiságtól megfosztott népek jogfejlődésének megértéséhez fűződő érdekeltségünket.4 Egyet kell értenünk azzal a törekvéssel, amely a komparatív kutatómunka kibontakozó lehetőségeit méltányolva az azonos vagy közelálló társadalmi-gazdasági meghatározókat hordozó, történelmileg a hazai jogfejlődéssel érintkező jogfejlődési összefüggéseket állítja a koordinálható kutatómunka előterébe.s Ezért kell elfogadnunk a jogos JLd. a ma már külföldön is ismert értékes eredményeket illetően: Polay Elemér: Kísérlet a magyar öröklési jog önálló kodifikációjára a XIX. század végén. Acta Jur. et. Pol. Szeged, Tom. XXI. Fase. 4.51. 3Ennek leküzdésére ld. Pach Zsigmond Pál: A magyar történettudomány 25 éve. Történelmi Szemle XIII (1970) 2. sz. 131. 4Ld. - csak példaként - a felszabadulásig kézikönyvként használt Illés-féle állásfoglalásokra: Bevezetés a magyar jog történetébe (1930) 26. 5Miként a jeles lengyel jogtörténész Juliusz Bardach mondja: Az előttünk álló feladat, hogy az összefüggések oly csoportját ragadjuk meg elsődlegesen, amelyekben a gazdasági, politikai és a jogi struktúra hasonló, vagy közelálló volta módszeresen kimutatható. Ld. Metoda porównawcza.
