Századok – 1977

Rottler Ferenc: A történettudományi kutatások helyzete 3/I

A TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KUTATÁSOK HELYZETE 9 Mindenekelőtt aktívabb nemzetközi kiadványpolitikát kell folytatni, ezzel is terjesztve a marxista történetfelfogást. Mindehhez nagyobb számban van szükség szakmailag, politikailag egyaránt jól felkészült, vitakész és kellő idegen nyelvismerettel rendelkező történészekre. A történettudományi kutatások irányításának kérdései A történettudományi kutatásoknak — hasonlóan más társadalomtudományi ágazatokhoz - nem alakult ki az egységes irányítási rendszere. A történettudomány központi kutatóhelyei (MTA Történettudományi Intézete, MSzMP KB Párttörténeti Intézete, Hadtörténelmi Intézet és a tudományegyetemek történeti tanszékei) igazgatásilag, szervezetileg különböző főhatóságok felügyelete alá tartoznak. A kutatóhelyek jellegükben, profiljukban és finanszírozási feltételeikben is különböznek. A tudományági koordináció, -amelynek az Akadémia II. Osztályán és a Történettudományi Bizottságon keresztül kellene érvényesülnie — a történettudományban sem valósult meg. A különböző testületeknek alig van befolyásuk a szükségszerűen eltérő szempontokat érvényesítő főhatósági tudományirányításra. Az egységes ágazati irányításnak a kutatások tervezésére, ellenőrzésére és beszámoltatására kiterjedő rendszere az akadémiai intézetekben és az egyetemi tanszékeken most van kialakulóban. Ugyanakkor továbbra sem megoldott túlnyomórészt a Kulturális Minisztérium felügyelete alá tartozó „egyéb" kutatóhelyeken — elsősorban a közgyűjteményekben — dolgozó történészek munkájának koordinálása. Az egységes irányítás hiányának is betudható, hogy a történettudományi kutatói bázis az elmúlt másfél évtizedben ellentmondásosan fejlődött. A központi kutatóhelyeken lényegesebb fejlesztés nem volt, ugyanakkor a kiemelt feladatok növekedtek. Ezzel szemben az „egyéb" kutatóhelyeken (közgyűjteményekben, főiskolai történeti tanszékeken, egyetemi és főiskolai tudományos szocializmus tanszékeken, oktatási igazgatóságokon stb.) jelentős fejlesztés következett be, amely azonban nem párosult e kutatóhelyeknek a központi feladatokba való bekapcsolásával. Különösen nagyon hiányoznak a kiemelt feladatok kutatásából a levéltárakban, könyvtárakban és múzeumokban dolgozó történészek, akik felkészültségük és a forrásokkal való szoros kapcsolatuk révén szervezettebb keretek között jelentősebb feladatokat is tudnának vállalni. A történettudomány területén 270 személy rendelkezik tudományos fokozattal, túnyomó többségük kandidátus. A doktorok száma harminc, és az Akadémiának tizenegy történész tagja van. A megnyugtató számszerűség mögött azonban belső aránytalanságok vannak. A minősítettek 82%-a Budapesten, elsősorban a központi kutatóhelyeken dolgozik. Szembetűnően kevés a fiatal — 35 évesnél fiatalabb - kandidátusok száma (6 fő). Ugyancsak aránytalanságok mutatkoznak az egyes történettudományi szakágazatok között. így például csökken a középkori magyar történet, a történeti segédtudományok, valamint az egyetemes történet káderutánpótlása. Egyre nagyobb gondot okoz a népi demokratikus, valamint a szocialista korszak kutatásának káderhelyzete is. A tapasztaltabb, minősített kutatók egy része más témák, illetve korszakok felé húzódik. Ebben a jelenségben egyéb okok mellett az is közrejátszik, hogy az 1945 utáni korszak politikatörténeti jellegű levéltári és irattári forrásainak rendezése, a kutatások számára hozzáférhetővé tétele csak nagyon lassan halad. Ugyanakkor a korszak forrásanyagának megjelentetése - leszámítva a kutatások számára szinte használhatatlan válogatásokat - akadozik.