Századok – 1977

Történeti irodalom - Bácskai Vera lásd Dőry Franciscus - Bernard; Michel: Banques et banquires en Autriche au début du 20 siécle (Ism. Ránki György) 148/I

151 TÖRTÉNETI IRODALOM Külön kis rész foglalkozik a bécsi nagybankok és a magyarországi vezető hitelintézetek kapcsolatának alakulásával. Néhány kisebb tárgyi pontatlanságtól eltekintve ez a r

ész is tanúsítja a szerző jó történetírói felkészültségét. Helyesen elemzi az ezekben az években jelentkező ellentmondásos folyamatot. A magyarországi nagybankok egyre erősebt) önállóságát egyfelől, melyre egyébként néhány új tényt is ismertet, ugyanakkor azt a rendkívül szoros kapcsolatot másfelől, melv a magyarországi finánctőkét — hogy a szerző által nem használt fogalmat alkalmazzuk — a bécsi haute finance-hoz köti. Tényszerűen az 1905-ös vitát szeretném kiemelni, mely a Hitelbank és a Creditanstalt között zajlott le, melynek eredménye ugyan ismeretes volt, de maga a konkrét vita Kornfeld és Blum, a Creditanstalt igazgatója, között nyilván az osztrák bank levéltárából került most Michel könyve révén a nyilvánosság elé. Érdekes eszmefuttatást olvashatunk az önálló magyar bank körüli 1908-10 közötti vitákról. Michel álláspontja meggyőző érvek alapján világos: tisztán gazdasági szempontból az adott helyzetben a közös bank intézménye előnyösebb volt Magyarországnak. Rendkívül fontos új megállapításokat találunk a bécsi nagybankok nemzetközi helyzetével és kapcsolataival foglalkozó részekben. A szerző kétségbevonja azt a közkeletű, de tényszerűen eddig nem bizonyított állítást, mely a német tőke növekvő szerepéről szólt. Bemard Michel véleménye ezzel szemben a következő: A történészek leegyszerűsítve értékelték a német tőke szerepét. Szerinte Ausztria eladósodása nem nőtt, hanem csökkent a századforduló és 1914 között. Michel mintegy l-l 1/4 milliárd korona repatriálásával számol és méginkább hangsúlyozza a német tőke relatív csökkenését, ha a német tőkebefektetéseket összevetjük a nemzeti jövedelem korabeli növekedésével. Michel adatokkal is bizonyítja, hogy még a legnagyobb bankokban is csökkent a külföldi érdekeltség, módszertanilag egyébként is vitathatónak tartja a globális statisztikai adatok alkalmazását. Mintegy 5 milliárdra becsüli a Monarchiába fektetett német tőkét, mely az összes német külföldi befektetés mintegy egyharmada, mégis utal a Monarchia és hitelintézetei önállóságára és döntési szabadságára. Néhány ellenvetést mindenképpen lehet, sőt kell tenni ezzel az érveléssel szemben. Nem kétséges, a függőség sematikus felfogásával a háború alatti helyzet visszavetítésével szemben Michelnek van igaza. De ideje figyelembe vennünk a modern kapitalizmus sokkal bonyolultabb és finomabb függési viszonyait, kapcsolatrendszerét. Nem döntési szabadsága hiánya, nem közvetlen alávetettség jellemzi ezt a helyzetet, sokkal inkább a Németország és a Monarchia relatív gazdasági fejlettsége közötti különbség, valamint a Monarchia politikai nagyhatalmi helyzete és igényei és európai gazdasági súlya közötti ellentmondás. Alárendeltségről tényleg nem volt még szó, de egy folyamatról, mely ä modern kapitalizmus rendszerében vezető helyet foglaló, sőt abban magának mind nagyobb szerepet vindikáló Németország és gazdaságilag másodlagos jelentőségű Monarchia között kibontakozott, mely már bizonyos alárendelt folyamatokat is tartalmazott, természetesen a politika és gazdaság bonyolult mechanizmusán keresztül. A cseh bankok tevékenységének elemzése módot nyújt a szerzőnek, hogy bizonyítsa: az osztrák és a cseh irodalomban és fonásanyagban egyaránt járatos. Elemzi a bankok rendkívül gyors és figyelemreméltó megerősödését, mely már a cseh területen lévő iparra is mindinkább kiterjedt a nehézipar kivételével. A cseh tőke politikai és gazdaságpolitikai koncepciója is figyelemreméltó forrásanyag alapján kerül bemutatásra. Ez a gazdasági befolyás a 10-es években már jóval túlhalad a szorosan vett cseh területeken és egy tágabban vett szláv koncepció részévé válik, jóllehet a koncepcióhoz várt orosz segítségben csalatkozniuk kellett, feltehetően inkább pénzügyi mint politikai okokból. Bankok és bankárok, - nem véletlenül fogalmazta meg így Michel könyvének címét. A könyv nagy része ugyan a bankokról szól, de már ezen fejezetekben is jócskán olvashatunk a bankok vezetőiről, a banktőke és hatalmának megszélyesítőiről. Az utolsó rész viszont kimondottan társadalomtörténeti. A bankárokat elemzi, származásukat, karrierjüket, iskolázottságukat, társadalmi elhelyezkedésüket, végül a bankok (bankárok) politikai hatalmát, a sajtóhoz, parlamenthez való kapcsolataikat. Végül pedig a háború kérdésében élfoglalt álláspontjukat, illetve ebben való szerepüket vizsgálja. Bőven találkozhatunk ebben a részben is Michel történetírói erényeivel. A 70 legismertebb bankárt vizsgálja meg, megállapítva, hogy mintegy egyharmaduk Bécsből, további egyharmaduk a gazdaságilag fejlett cseh területről jött. Nem újdonság a zsidó származásúak nagy aránya (54%), de érdekes új kutatás eredménye az a megállapítás, mely szerint a bécsi nagybankok vezetőinek túlnyomó többsége a nagyburzsoázia vagy a középburzsoázia felső rétegéből származott. Senki sem indult viszont a mezőgazdaságból. Érezhető társadalmi különbség van a bécsi és a cseh bankok vezetői között, jóllehet' az utóbbiak sem a társadalom alsóbb kategóriáiból küzdötték