Századok – 1977

Történeti irodalom - Bácskai Vera lásd Dőry Franciscus - Bernard; Michel: Banques et banquires en Autriche au début du 20 siécle (Ism. Ránki György) 148/I

152 TÖRTÉNETI IRODALOM fel magukat, mégis a társadalmi hierarchia alacsonyabb rétegeiből indultak. Iskolai végzettségük arra utal, - felsőbb iskola, egyetem elvétve, - hogy a gyakorlatnak volt döntő szerepe felemelkedésükben. Vagyoni helyzetüket pedig a rendkívül magas fizetések, egyéb funkciókból származó jövedelmek, tantiemek mellett a bankok üzleteiben való részvétel emelte olykor csillagászati számokig. Michel szerint vagyonuk, jövedelmük ellenére, néhány kivételtől - Rotschild, Schoeller -eltekintve, mégis társadalmi befolyás, presztízs szempontjából a bankárok nem vehették fel a versenyt az arisztokráciával, és végig a második vonalban maradtak. A bankárok és a politika címet viselő fejezet a munka erősen vitatható zárófejezete A tézis: a bankárok szerepe a politikában jelentéktelen volt. (A munka egyébként is többször utal az Ausztriában uralkodó erős antikapitalista hangulatra.) Nem is volt olyan eszközük és szervezetük, melyen keresztül érdemleges politikai befolyást gyakorolhattak volna. Egyetlen politikai párt mögött sem álltak, sőt a legtöbbször - az antiszemita nagynémet párttól a keresztényszocialistákon keresztül a szociáldemokratákig - ellenségesen álltak velük szemben. Általában nem politizáltak, és meghajoltak politikai döntések előtt. Sajtó nem volt a kezükben, Michel szerint a burzsoázia szócsövének tekintett Neuse Freie Presse nem a bankárok lapja és nem szócsövük. Nem a burzsoázia hatalmát képviseli (puissance de la bourgoisie), csupán egy erőt a burzsoázián belül (puissance dans la bourgoisie). A külpolitikát az arisztokrácia csinálta; a bankárokat Szerbia nem is érdekelte, a háború pedig az arisztokrácia, a tisztikar, az államapparátus műve. Világos, hogy a konkrét bizonyítóanyag, -melyet, meg kell jegyeznem, a könyv ebben a vonatkozásban távolról sem merít ki, - aligha fog igazolni bármiféle leegyszerűsített felfogást az imperialista háborúra, a nagytőke profitja érdekében vívott háborúra vonatkozóan. Michel érvelése azonban feltétlenül bizonyos elvi, módszertani gyengeségben szenved. A szerző nem dolgozik társadalmi osztályokkal és nem próbálja kidolgozni a modern állam mechanizmusát, benne a gazdasági hatalom és a politikai hatalom szerepét. Érvelésével szemben - a bankok indifferenciája Szerbia iránt - bőven lehetne idézeteket, tényeket felsorolni, melyek az osztrák burzsoázia Szerbia és a Balkán pire iránti érdeklődését tanúsítják. Valóban, legalábbis iratszerűen, de lehet hogy társadalmilag sem kérdeztek meg egyetlen bankárt, hogy hadat üzenjenek-e Szerbiának, vagy sem. De az állam, a politikai gazdasági szisztéma, a Monarchia fennállása, nagyhatalmi helyzete és balkáni befolyása ezer szállal kötődött az osztrák bankokhoz. Jászi Oszkárnak van igaza. Michellel szemben, aki világosan látta, hogy a kapitalizmus és a nagytőke osztályérdekei révén az egész politikai, társadalmi és gazdasági rendszeren keresztül, - melyet nem lehet külön szférákra szétszakítani és a társadalmi elmaradottság miatt még a kapitalizmus győzelmét is kétségbevonni, - a Monarchia egyik legfontosabb centripetális erejévé vált. A közvetlen politikai döntésekben való részvétel nem mindig személyi kérdés. A rendszer egészéről van szó, és ebben már a bécsi nagybankok központi szerepet töltöttek be. Vannak tehát további vitát kívánó kérdések, mégis megelégedéssel tesszük le Bernard Michel könyvét. Érdemleges tudományos munka, mely jelentősen gazdagítja a századforduló utáni kapitalizmusra vonatkozó ismereteinket. Nem a szerző, a körülmények hibája, hogy a munka elkészülte és megjelenése között közel hét esztendő telt el. Ezen hét esztendő alatt a tárgykörben is folytak további kutatások, melyeknek egy része már nyomtatásban is napvilágot látott. A felsorolt és rendkívül gazdag irodalomban hiába keressük Rudolph már említett tanulmányát az osztrák bankrendszerről, März nagyobb könyvét, mely elsősorban a Creditanstalton keresztül tekinti át az 1867 és 1914 közötti gazdasági fejlődést, továbbá J. Gould tanulmányát, mely az osztrák hitelélet fejlődését tekinti át, kimondottan közgazdasági igénnyel. Ezek részben egybehangzanak Michel gazdaságtörténeti téziseivel, mások éppen szorosabban vett közgazdasági, hiteltörténeti vonatkozásban talán többet is adnak. Michel munkája mindezekkel egészében igen sok újat nyújt és aligha hiszem, hogy a kiváló francia történész munkája valaha is hiányozhat a korszak megismeréséhez szükséges olvasmányaink közül. Ránki György