Századok – 1977

Tanulmányok - Fügedi Erik: Kapisztranói János csodái. A jegyzőkönyvek társadalomtörténeti tanulságai 847/V

KAPISZTRANÓI JÁNOS CSODÁI 877 hanem legbelsőbb meggyőződéséről, hogy neki, a várúrnak vendéglátása, de főképpen rangja következtében jár a szívesen látott ferences barát segítsége halálában is, hiszen akárkit nem engedett be házába, még kevésbé várába.14 2 Jellemző a Kórógyiak esete is. Kórógyi Gáspár súlyos gyomorvérzést kapott, majd belehalt. Szabályos fogadalmat tett anyjával együtt és együtt jelentek meg — termé­szetesen kíséretükkel — Újlakon és bizonyították a csodát. És ez mégis kivételes jelenség lehetett, mert familiárisuk ügyében már megelégedtek azzal, hogy levelükkel tanúsítsák az eset megtörténtét.14 3 Az arisztokrácia szívesen látta Kapisztranóit, elfogadta politikai partnerként is, lathatósan támogatta a ferences mozgalmat — felülről. Szolgálataiért azonban ellen­szolgáltatást várt, akár személyes ügyében, akár hatalmának megerősítésére, mint földesúr. A jegyzőkönyvben vallomást tevő nemes férfiak és nők száma mindössze 24 fő. Névsorukat látva az első érdekesség, hogy a jómódú, középbirtokos nemesség szinte teljesen hiányzik. Az őket jellemző egregius cím csak kétszer fordul elő, egyszer Berekszói Ferenc, egyszer pedig egy közelebbről ismeretlen, az Újlakkal szembeni Budán lakó Ádám Miklós neve mellett, utóbbi valóban jómódú lehetett, mert a sír meglátogatásán kívül arra is fogadalmat tett, hogy két barátot lát el ruhával.14 4 Ha nem is címzik egregiusnak, hanem csak nobilisnek, mégis ide kell számítani Alifánti Andrást is. Társadalmi rangját ő azzal fejezte ki, hogy a fogadalmat familiárisával teljesíttette.14 5 A végeredmény tehát két, a legjobb esetben három középbirtokos nemes. Nyoma sincs a Bátmonostori Töttösöknek, a Nagyvölgyieknek Bács, a Harapkói Botosok­nak vagy a Serkei Lorántffyaknak Valkó megyéből, s a bácsi Geszti László macsói al-bán is csak „hivatalból" szerepel a jegyzőkönyvben. Ugy látszik, a középbirtokos nemesek teljesen az arisztokráciát követték magatartásukban. Megerősíteni látszik ezt a követ­keztetést, hogy Kölyüdön 1430 körül vagy maga Geszti János vagy apja obszerváns kolostort alapított.14 6 A fentebb említett 24, illetve most már a három középbirtokos leszámítása után csak 21 fő túlnyomó többsége a kisnemesség soraiból került ki. Egy nemesasszony kunnak volt a felesége, négy nemes városi polgárként jelenik meg Aracsáról, Erdődről, Pestről és Szentdemeterről.14 7 Még ha mind a 24 nemest együtt vesszük számba, akkor is igen kicsi ez az arány, az összes szereplőknek alig 6%-a, holott Bodrog megye a közép- és kisbirtokos nemesek hazája volt.14 8 Ha pedig eltekintünk attól, hogy a fennmaradó 17 kisnemes közül három habundatissime provisionis cultu digna veneratione fovit, proinde non est mirandum, si beneficiorum suorum vicém per eum tam gratuitam accepit. 14 2 Valószínűleg a baranyai Kó'szegró'l van szó, amely Kölyüddel szemben feküdt és a Szekcsői Hercegeké volt. I43 I 107, 136. 144 I 134. ,4S I 156. 146 Karácsonyi: i. m. II. 103-104. 147 I 221,117, V. 57. 14 'Csánki: i.m. II. 133. 3 Századok 1977/5

Next

/
Thumbnails
Contents