Századok – 1977

Folyóiratszemle - La Feber; Walter: Roosevelt; Churchill és Indokina 1941–45 842/IV

842 FOLYÓIRATSZEM I E korig való összeírása és a repülőgép-, valamint más fontos iparágakban munkába állítása volt -szemben az addigi gyakorlattal, amely a hajadon-munkát 15 éves 24 éves kor között határozta meg. A ledolgozandó idó't is meghatározták, eló'bb egy, majd két teljes évben. További lépésként a kormány büntető szankciókat foganatosított azok ellen, akik nem léptek be az önkéntes munkacsoportokba, végül 1944 végén a hadiiparban dolgozó nőket rendeletileg munkahelyükhöz kötötte. A nők munkába állításának kérdésében ez volt az utolsó határozat, az egyre súlyosabbá váló alapanyaghiány, majd az amerikai bombázások hatására a kormány végül is elvesztette ellenőrzését az ipar fölött. A cikk második része a házasság és a népszaporulat kérdésével foglalkozik. Megállapítja, hogy a kormány ebben a kérdésben a háborút megelőző társadalmi normák alapján állt. 1941-ben pédául házassági tanácsadó központokat hoztak létre, amelyek működése Tojo miniszterelnök népesedési kampányához kapcsolódott, szemben az addigi túlnépesedési propagandával. A kormány a születések arányát 50%-kal kívánta növelni, ennek érdekében lépéseket is tett, eredménytelenül; hasonlóképpen sikertelen volt a házasságok száma növelésének kísérlete is. A férfiak és nők hagyományos kapcsolatában is döntő változások álltak be: a nők nagyon sok helyen családfenntartók lettek, ezzel saját maguk előtt, de gyermekeik szemében is módosult szerepük. A cikk a továbbiakban röviden érinti a háborús nehézségek hatását az életmódra, öltözködésre és étkezési szokásokra, kitér a nők erkölcsi állapotára a háborús években, valamint a városban illetve falun élő nők háborús tapasztalatai közötti különbségekre. Összegezésként megállapítja, hogy bár a kormány - bizonyos kényszerintézkedések megtétele ellenére - mindvégig a hagyományos állásponton maradt a nők szerepét illetőleg és a háború a japán társadalom alapintegritását nem változtatta meg, a háborús gazdaság végső soron aláásta a hagyományos patriarchális ideológiát és a megszállás meggyorsította társadalmi változásokkal. Ez, az ötvenes évek hallatlan gazdasági fellendülésével egyetemben, visszafordíthatatlan folyamat elindítójává vált. (The American Historical Review. Volume 80. Number 4. October 1975, 913-934. I) Cs. K. Gy. Walter La Feber: Roosevelt, Churchill és Indokína: 1942-45 A szerző cikkében egy újabban elterjedt félreértést kíván tisztázni. A mai történeti irodalom ugyanis általában azt sugallja, hogy Indokína 1945 utáni sorsa szerencsésebben alakulhatott volna, ha Truman elnök nem mond le Roosevelt tervéről, hogy e térségben a francia gyarmatosítást ENSz gyámsággal cserélje fel. A szerző megállapítása szerint a valóságban nem Truman, hanem még maga Roosevelt állt el a nemzetközi ellenőrzés tervétől, s ő járult hozzá, hogy a franciák visszatérjenek gyarmatukra. Mivel ez a lépés Roosevelt egész távol-keleti koncepciójának megváltozásából következett, a szerző e politika alakulását is vizsgálatába vonta. A második világháború folyamán Roosevelt elnök és külügyminisztere, Cordell Hull kezdettől fogva tisztában voltak Indokína jelentőségével az Egyesült Államok számára. Elvesztésétől a déli tenger Amerika számára fontos kereskedelmi útvonalainak forgalmát féltették. Aggodalmukat nem csillapíthatta, hogy a térségben ellenséges katonai beavatkozásra egyelőre nem került sor, bár a japánok a Vichy-i kormánytól számos, Indokínát érintő gazdasági kiváltságot szereztek. Ugyanakkor Roosevelt kételkedett magának Franciaországnak a háború utáni gyors helyreállásában is, s így Indokína jövőbeli sorsát sem látta biztosítottnak. Növelte az elnök aggodalmát de Gaulle előretörése a Szabad Franciaország mozgalomban, mert ez a mozgalom brit orientációját növelte. Távol-keleti céljai miatt pedig a brit politikával is szembekerült. Anglia, hogy a maga érdekszféráját biztosítsa és szövetségest nyerjen, egyértelműen a francia gyarmatbirodalom fenntartását szorgalmazta. Fokozta az angol-amerikai ellentétet a két hatalom elképzeléseinek különbözősége Kína jövőjéről. Roosevelt Csang Kai-sek országának fontos szerepet szánt rendezési terveiben: Kínának az Egyesült Államokkal együtt Ázsiát kellett volna uralnia a háború után, mint ahogyan Afrikát a britek és franciák, Európát a britek és a szovjetek ellenőriznék majd. Hiába figyelmeztette Eden angol külügyminiszter az elnököt Kína gyengeségére, Roosevelt hajthatatlannak mutatkozott, s legfeljebb