Századok – 1977

Folyóiratszemle - La Feber; Walter: Roosevelt; Churchill és Indokina 1941–45 842/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 843 Csang kormányzatának intenzívebb támogatására lett volna hajlandó. Angol partnerét még Hong Kong átadására is rá akarta venni. A Kínáért folytatott harcban tehát London alulmaradt, és pillanatnyilag Amerika látszott gyó'zedelmeskedni. Roosevelt befolyását arra használta fel, hogy Csang Kai-seket indokínai és thaiföldi beavatkozásra bírja rá. Amikor 1943 novemberében Roosevelt és Csang a kairói konferencián találkoznak, Indokínában valóban jelentős a kínaiak befolyása. Csang kínai főséget erőltet rá az 1941 májusában alakult Vietnami Függetlenségi Szövetségre is, amelyet Ho Shi Minh vezet. Csang mindezek ellenére tartózkodóan fogadta Roosevelt perspektivikus terveit. Elsősorban a belpolitika nehézségei foglalkoztatták: hatalmát két oldalról is fenyegették, a Kommunista párt és a Kuomintang reakciós frakciója. Ezért, nehogy újabb súlyos terhet vegyen országára, függetlenséget javasolt a háború utáni Indokínának. Formálisan ezt fogadta volna el az amerikai elnök is, amikor - a függetlenséghez való átmeneti állapotként - a térségben 20-30 évi nemzetközi (ENSz) gyámság felállítását indítványozta, a gyámsággal azonban lényegében Amerika fennsőbbségét kívánta érvényre juttatni. Roosevelt idealista antikolonializmusa nem zárta ki, hogy Amerika érdekszféráit ha kell, erővel is megvédje. Az immáron közös amerikai-kínai terv ellen megintcsak az angolok tiltakoztak elsősorban. Igaz, hogy Édentől és Lord Halifax washingtoni brit nagykövettől eltérően, Churchill 1942-43-ban még nem mert nyílban ellentmondani Rooseveltnek. Kína befolyásának ellensúlyozására azonban az angolok létrehozták délkelet-ázsiai parancsnokságukat, élén a tehetséges Mountbatten tengernaggyal. 1944 tavaszán a franciák is felajánlották, hogy az új parancsnokság keretein belül bekapcsolódnak a japánok elleni harcba, ezt azonban Churchill még korainak tartotta. Roosevelt Indokína-terve végül 1944 nyarán jutott válságba. Megerősödött az elnök belső, külügyminisztériumi ellenzéke, amely a francia uralom e restaurációját pártolta, erősebbé vált az angol s vele együtt a francia tiltakozás is, de ezek nem veszélyeztették volna Roosevelt politikájának sikerét. Válság robbant ki azonban magában Kínában: a Kuomintang nem tudta feltartóztatni a japánok nagy offenzíváját. Rooseveltnek végre rá kellett jönnie, hogy milyen gyenge lábakon áll Csang hatalma. Ugyanakkor Moszkvából befutott Averell Harriman nagykövet figyelmeztetése, hogy a Szovjetunió is érdekeltnek tekinti magát Kína jövőjében. Az elnök nem remélhette többé Kína nagyhatalmi állását, sőt minden erejét Csang hatalmának megerősítésére kellett fordítania. Ebben a helyzetben vette át a kezdeményezést Anglia. Légiereje gaullista ejtőernyősöket juttatott Indokínába, távol-keleti harcaiba egyre több franciát vont be. Roosevelt most már kénytelen volt szemet hunyni az európaiak térnyerése előtt, bár szavaiban még sokáig nem adta fel a gyámság tervét a térségre. Mégis, amikor a Vichy-i kormány bukásával a japánok átvették Indokína igazgatását, maga nyújtott katonai segítséget a franciáknak, akik ezzel végleg restaurálni tudták gyarmati uralmukat. Truman politikája a térségben már csak a Roosevelt által választott úton haladhatott. (The American Historical Review 1975/5. 1277-1295. I) B J. A folyóiratszemlét írták: ifj. Barta János (B. J.), Csákvári Ferenc (Cs. F.), E. Csorba Csilla (E. Cs. Cs.), Jeszenszky Géza (J. G.), Csákváriné Kottra Györgyi (Cs. K. Gy.), Menyhárt Lajos (M.) és L. Nagy Zsuzsa (L. N. Zs.).