Századok – 1977

Folyóiratszemle - Balogh Éva S.: Románia és a szövetségesek részessége az 1920-es magyar államcsinyben 836/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 837 a magyar kormány támogatására, felajánlva közvetítésüket s azt tanácsolva, hogy utasítsák vissza az ultimátumot. Joggal állapítja meg, hogy Peidl-kormány reménytelen helyzetbe került: a szövetséges megbízottak sürgés-forgása ellenére Párizs nem ismerte el és érdemi támogatást nem adott neki, ugyanakkor az ultimátum elutasítása esetén számolnia kellett a Dunántúl román megszállásával is. Balogh hangsúlyozza, ezek a körülmények tették lehetővé, hogy a nyílt ellenforradalom erői fellépjenek a kormány ellen. (301. 1.). A továbbiakban azt vizsgálja igen alaposan elemezve az eddigi irodalmat, építve a kiadatlan forrásokra s a feldolgozásokból eddig kimarad korabeli vezető nyugati sajtóra, hogy mi volt a szerepe a Friedrich-puccsban a szövetségeseknek. A különböző szövetséges álláspontokat, megnyilatkozásokat, valamint a tényeket nagyon tanulságosan szembesíti, s felhívja a figyelmet az egyes időpontok között tapasztalható nézetkülönbségekre. A békekonferencia Legfelső Tanácsa már 1919. augusztus 7-i ülésén leszögezte: Románia „hozta létre a reakciós kormányt, ami ellentétben állt a szövetségesek politikájával". A júliusi román memorandum, a külön-fegyverszünetre vonatkozó ultimátum stb. mellett többek között az Angol Élelmezési Misszió (British Food Mission) egyik tagjának, Noel Buxtonnak az információja is erősítette e nézetet. Buxton a békekonferencia egyik értekezletén abban összegezte a budapesti fordulatot, hogy „a kormány változás a románoktól kapott támogatásnak volt köszönhető" (302. 1.). Másnap azonban a londoni Times közölte budapesti tudósítójának riportját, miszerint József főherceg és Friedrich már augusztus 6-án tárgyaltak az antant megbízottaival. A riportot Henry Wickham Steed szerkesztőségi cikke kísérte, megkongatva a vészharangot a Habsburg-veszély és a szövetségesek kompromittálása miatt. Balogh Éva leszögezi, hogy a puccs nem érte készületlenül sem a románokat, sem a szövetségeseket, mert tudtak Friedrichék tervéről. Míg azonban a románok semlegesek maradtak, „a szövetséges missziók elfogadták és támogattták azt a kormányt, amelyik kizárta magából a szociáldemokratákat' (303. 1.). Ezt a megállapítást olyan tényekkel, eseményekkel támasztja alá, amelyeket hazai publikációink sem hagytak figyelmen kívül. Részletesen ismerteti a tanulmány a Friedrich-csoport erőfeszítéseit, hogy megnyerjék maguknak a Budapesten tartózkodó szövetséges megbízottakat. Romanellit már augusztus 1-től kezdve ostromolták, több megbeszélést erőszakoltak ki vele. Romanelli azonban nem rokonszenvezett Friedrichhel s a tervvel, a megújuló kérések elől úgy tért ki, hogy Budapestre kérte felettesét, a Bécsben tartózkodó Borghese herceget. A most már Borghesevel folytatott tárgyalás után kiderült, hogy az olasz delegáció nem fogja akadályozni Friedrichék hatalomátvételét. Friedrich nyomban felkereste Gorton tábornokot is, amikor az Budapestre érkezett, József főherceg pedig augusztus 6-án délután, a puccs előtt tárgyalt vele és kért tőle támogatást. Gorton ugyan utóbb „stupid akció"-nak nevezte a puccstervet, de saját jelentései, valamint Hoover korabeli, Párizsba küldött információi alapján joggal tételezhető fel, hogy az angol tábornok nem volt ellene a Fehér Ház akciójának. Herbert Hoover egyenesen azt állapította meg, hogy Gorton elismerte és bátorította Friedrichet és kormányát. Gortonnak a puccsról küldött korabeli jelentéseiben sem egy Habsburg szereplése, sem a szociáldemokraták félreállítása miatti aggodalomnak vagy sajnálatnak nincs nyoma. Causey őrnagy, az amerikai misszió tagja, augusztus 8-án lelkesen jósolt nagy jövőt a Friedrich-kormánynak. Angol, amerikai részről egyaránt úgy ítélték meg. egyedül és kizárólag a román megszállás fenyegeti és nehezíti a kormány helyzetét (305-306. 1.). Mindezek ismeretében Borghese, a Legfelsőbb Tanács, az egyes kormánykörök hivatalos nyilatkozatai, miszerint az antant missziók sosem tárgyaltak József főherceggel és a Fehér Ház tagjaival, hogy a puccs kifejezetten a missziók ellenére történt meg - enyhén szólva is kétségbe vonható. Mi több, a békekonferencia nemcsak a puccsért, hanem azt követően a kormány konszolidálódásának elmaradásáért is a románokat tette felelőssé. Megjegyzendő: utóbbiért teljes joggal. Foglalkozik a tanulmány azokkal a tényekkel, amelyek ellene szóltak annak, hogy a románok éppen József főherceg akcióját támogassák, de ugyanakkor azt is dokumentálja, hogy a román katonai vezetés magától Friedrichtől tudott a puccstervről. Sőt felhívja a figyelmet Szilassy állítására, miszerint Vasilescu tábornok szükség esetére fegyveres segítséget is kilátásba helyezett Friedrichnek. A puccsot illetően Románia kényesebb helyzetben volt, mint a szövetségesek - mutat rá a szerző. A nagyhatalmak és Románia viszonya - mint az ismeretes - meglehetősen kiéleződött ez időre. A békekonferencia minden esetleges magyarországi „incidensért" eleve a román megszálló