Századok – 1977
Folyóiratszemle - Szivacsev; N. V. lásd Kovalcsenko; I. D. - Trani; Eugéne P.: Az Oroszország elleni amerikai intervenció; Woodrow Wilson döntésének újraértékelése 834/IV
834 FOLYÓIRATSZEM I E A nyílt fellépés elmaradásának okait a szerző, nem eléggé meggyőzően, Bastide „romantikus-idealista" elképzeléseiben, - hitt a demokratikus erők békés győzelmének lehetőségében - és az állítólagos francia közeledési kísérletek berlini visszautasításában véü megtalálni. A cikk írója a Bastide-i álláspont alakulását részben publikálatlan német, francia, osztrák levéltári anyag felhasználásával, a széles nemzetközi szakirodalmon túl a kiadatlan doktori disszertációkat is figyelembe véve rekonstruálja. Jelentős mértékben megnehezíti azonban az olvasó tájékozódását azzal, hogy az esetek többségében megelégszik a különböző álláspontok bemutatásával, s saját véleményének ismertetésétől eltekint. A problémakör megközelítésében gyakran egyoldalúság, olykor lényegbevágó tévedések jellemzik. Még utalásszerűén sem tesz említést a francia külpolitikát alapjaiban befolyásoló belső szociális problémákról, elhomályosul ugyanakkor az egységtörekvéseket belülről akadályozó széthúzó erők negatív szerepe is. Megjegyzés nélkül siklik el afelett, hogy Bastide Frankfurtot Ausztria hegemón törekvései szorgalmazójaként minősíti, de nem korrigálja a külügyminiszter Poroszországot idealizáló, azt liberálisnak feltüntető nézeteit sem. Nem tisztázza, hogy Bastide milyen szerepet szánt Ausztriának a Poroszország vezetésével létrehozandó Németországban. S végül figyelmen kívül hagyja a közép-kelet-európai átalakulás elválaszthatatlan elemét alkotó magyar forradalom hatását is. (Revue Historique, 1974 július-szeptember) E. Cs. Cs. Eugene P. Trani: Az Oroszország elleni amerikai intervenció: Woodrow Wilson döntésének újraértékelése Sok megközelítés született az évek során, új adatok is napvilágra kerültek, ezek alapján átfogóbb képet lehet immár rajzolni a történtekről - állítja Eugéne P. Trani, a Southern Illinois University munkatársa -, annál is inkább, mert a hidegháborús politika megszűntével gyakorlatilag is kedvezőbb lehetőségek nyílnak az ilyen irányú és témájú fejtegetések számára. A történészek különbözőképpen vélekednek, amikor az intervenció indítékait próbálják kideríteni. Legnagyobb részük Szibériára koncentrál. Említik a japán terjeszkedést, a cseh légió megmentésére irányuló törekvést; mások szovjetellenes megmozdulásról beszélnek, ismét mások egyenes összefüggést látnak a beavatkozás és az első világháborús szövetségi stratégia között. Egy korunkban született feldolgozás szerint pedig Wilsont döntésében az a cél vezette, hogy az orosz „liberális nacionalizmus" támogatásával mind a német imperializmusra, mind az orosz bolsevik mozgalomra csapást mérhessen. Más történelmi feldolgozások, az észak-oroszországi eseményekre összpontosítva figyelmüket, a szövetségesek nyomását teszik felelőssé a beavatkozásért, illetve az intervenció célját abban határozzák meg, hogy megfossza a németeket a szövetségesek Észak-Oroszországban felhalmozott készletei megszerzésének lehetőségétől. Az orosz kérdést illetően Wilson egyéni véleményt alakított ki. Már a Fehér Házba kerülése előtt élesen cárellenes volt, az 1917-es februári forradalmat is rokonszenvvel szemlélte. A mexikói forradalom (kellemetlen) tapasztalatait megszívlelve, 1918. június 7-én, a mexikói és az orosz forradalmat párhuzamba állítva kijelentette: mint ahogy a mexikóiaknak, az oroszoknak is maguknak kell az országukban zajló eseményeket irányítaniuk. Toleráns állásfoglalásáért több oldalról támadták: a kormányon belül is volt ellenzéke, a szövetségesek is követelésekkel léptek fel. Ez a nyomás 1918-ra egyre fokozódott és végül kénytelen volt engedni. Ezt a folyamatot kell - a napvilágra került új adatok és ismeretek birtokában -újraértékelni, hansúlyozza Eugéne P. Trani. A szövetségesekkel való katonai együttműködés volt Wilson legnehezebb problémája az 1918-as évben: ez kapcsolható össze az intervenció vállalásának, vagy nem vállalásának kérdésével is. Az elnök háborús céljai ugyanis nem estek egybe a szövetségesek elképzeléseivel. Wilson kifejezetten katonai célokért viselt háborút és általában hidegen hagyták az antant egyéb célkitűzései. Ebben a szituációban kellett úgy politizálnia, hogy ugyanakkor eleget tehessen a szövetségi követeléseknek is.
